rss      tw      fb
Keres

Országértékelő értékelő: Inkább a lavina!



Hétfő délután a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület budapesti rendezvényén mondta el Orbán Viktor tizenharmadik országértékelő beszédét, a szokásos illusztris társaság előtt.

Elemzés következik.


Ki beszél?

Látszólag Magyarország miniszterelnöke. Valójában egy harmadosztályú plébános, akinek a velős és szikár szakmai érvelést a következő fogalmak jelentik: összefogás, megújulás, elrugaszkodás, küzdelem és küldetés, illetve lélek, szellem meg a jó. Aki világosan, kendőzetlenül és köntörfalazás nélkül beszél a jövőről, tehát ki meri mondani: emelkedés, gyarapodás, újjászületés. Hogy plébános, az onnan tudható, hogy a beszéd nem más, mint egy rakás lelki fröccs, a lehető legközhelyesebb fajtából. Hogy harmadosztályú, az legalább két dologból tudható: a sok képzavarból, meg onnan, hogy a beszélő Istennel üzleti viszonyban van: hálát ad a Jóistennek, hogy idáig elhozott bennünket, és kéri, hogy továbbra se tagadja meg tőlünk a segítséget, mi meg majd igyekszünk megszolgálni. Egy harmadosztályú plébános istenképe épül valószínűleg a hoci-nesze viszonyra.

(Nem öröm ez. A pap az pap, a miniszterelnök meg miniszterelnök. Az volna a dolga, hogy problémákat oldjon meg, módszereket dolgozzon ki, kiutakat keressen és találjon, államapparátust működtessen – mindezt a lehető legjobban és lehetőleg színvonalasan –, meg még egy rakás dolog, például az, hogy kompromisszumokat kössön, elvégre tízmillióan vagyunk, nem három és fél millió Fidesz-szavazónyian.)


Kihez szól a beszéd?

Az összefogós magyar emberhez, aki a tíz körmével kaparta ki az Orbán-féle megújulás lehetőségét.

Aki állt már sokáig fejen.

Aki nem kezdi a disznóvágást a disznótoros vacsorával.

Aki tudja, merre lejt a felcsúti határ.

Aki tudja, hogyan kell a falu határában szintezni a vízelvezető árkot.

Aki úgy van a babonasággal, mint Fülig Jimmy.

Akinek a másik énje azt mondja, hogy aki akasztófára született, az nem fullad vízbe.

Akit különösen megöl a tétlenség.

Akiben benne van a horizont fölé emelkedő magyar szellem.

Akinek minden mozdulatában ott bujkál a magyar szellem.

Akiben külön-külön ott van benne a magyar szellem, mint egy őrláng.

Aki ismeri a magyar szellem olyan nagyszerű megnyilvánulásait, mint az ezeréves keresztény államszervezet.

Aki ismeri a szellemi nagyság felemelő érzését, a közös és nagy tettek mámorát.

Aki képes kudarcainak és szenvedéseinek megvilágosító tanulságait egyetlen hatalmas mozdulatba sűrítve megrázni magát.

Akinek viszket a tenyere (mert ütni vágy).

Akinek sokat mond az a mondat, hogy a tetemet sodorja az ár, az élő meg arról ismerszik meg, hogy képes úszni.

Meg aki úgy gondolja, hogy Orbán megmentette a nyugdíjrendszert.


Ki  és mi ellen szól a beszéd?

A szocializmus és ötéves terve ellen, mert a sikerét a történelmi materializmus egyetemes törvénye, a világproletariátus küszöbön álló végső győzelme, valamint pártunk és kormányunk felülhaladhatatlan bölcsessége garantálta (szemben a „csak egy terv”-vel).

Az elmúlt nyolc év ellen, a csúfosan megbukott reformterveivel és súlyos hibájával, hogy a hatalmon lévők hátat fordítottak az embereknek és az igazságnak is.

A múlt ellen, amely az irtózatos eladósodást hozta ránk, a csúcsokat döntő munkanélküliséget, a hatalommal való visszaélést, a burjánzó korrupciót, az elszabaduló bűnözést, a szélsőségek térnyerését, az emberi méltóságot és egyenlőséget tagadó eszmék fölbukkanását, a rendőrség bevetését békés polgárok ellen, a főváros tönk szélére juttatását, a vidék elsorvasztását.

A hétről hétre napvilágot látó szélhámosságok ellen (de a kormánybiztos iparkodik).

Azok ellen, akik az egészséges életfelfogású-neveltetésű, törvénytisztelő, normális gondolkodású embereket kinevették, megvetették.

A spekulánsok ellen, akik nemcsak többre vitték, mint a tisztességes, becsületes emberek, de még piedesztálra is állították őket, és ma újabb országokat méricskélnek leplezetlen és félreérthetetlen pillantásokkal (Görögország és Írország után).

A nagyáruházak ellen, amelyek a silányabb és több ezer kilométerről szállított termékekkel rakják tele a polcaikat, miközben a magyar gazdák százai mennek tönkre.

Azok ellen, akiknek
– származásuk
– nehéz sorsuk
– jó politikai összeköttetéseik
– nemzetközileg beágyazott szakmai kapcsolati hálóik
felmentést adtak a büntetés alól. (Házi feladat: konkrét csoportokkal-nevekkel behelyettesíteni az egyes kategóriákat)

Azok ellen, akik közmunkák szervezése helyett segélyeket adtak, és otthon tartották a munkanélkülieket, "van, akiket már 15-20 éve".

Azok ellen, akik úgy gondolják, hogy segélyen vagy egyéb állami juttatáson élni mégiscsak kényelmesebb, és amellett ebből-abból pénzt is lehet csinálni – ha másból nem, hát tyúklopásból.

Azok ellen, akik kételkednek abban, hogy bármely nemzetnek lenne szelleme, vagy abban, hogy a nemzet mint olyan létezik-e egyáltalán (és akik meghőkölnek egy időre, és lemállik róluk a cinizmus és a nihil olyankor, amikor a nemzet a megvilágosító tanulságokat egyetlen hatalmas mozdulatba sűrítve megrázza magát).

A szakjogászok ellen, akik az átmeneti alkotmánnyal ellennének még egy ideig, akiknek talán elfogadható lenne (szemben Magyarországgal, mert ez nem a magyarok alkotmánya).

A baj, a szégyen, a hanyatlás és a züllés napjai ellen (velük szemben az elődök, az ő nagyszerű tetteik és példáik adnak erőt).

Hajrá Magyarország! Hajrá magyarok!

Elemzés vége: Na ezért inkább a lavina!

(Mihancsik Zsófia)


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!