Orbán-„országértékelő”

A helyszín és a résztvevők


Hétfő délután a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület budapesti rendezvényén mondta el Orbán Viktor tizenharmadik országértékelő beszédét. A budai Millenáris Park Teátrumában felállított szónoki pulpituson a „Magyarország megújul” szlogen volt olvasható, amely a beszéd címe is egyben. Ugyanez a felirat látható a szónoki emelvény mögött is, ahová drapériára reflektorokkal a magyar zászló színeit vetítették ki, a pulpitus mögé pedig nemzeti lobogókat állítottak fel.

A vendégek között foglal helyet Mádl Ferenc volt államfő és felesége, több kormánytag, kormánypárti politikus és európai parlamenti képviselő – köztük Tőkés László –, Tarlós István főpolgármester, továbbá Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Antall Józsefné, a korábbi miniszterelnök felesége, Széles Gábor vállalkozó, Kovács István olimpiai bajnok ökölvívó, Mocsai Lajos, a férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya, Andrew G. Vajna, a filmipar reformjáért felelős, frissen kinevezett kormánybiztos, Kálomista Gábor producer, Kun Miklós és Gereben Ágnes történész, Kautzky Armand színművész, Balázs Péter színházigazgató, Jókai Anna író, Grosics Gyula, az Aranycsapat legendás kapusa és Pozsgay Imre, a Németh-kormány egykori államminisztere.

Balog: Orbán kiállt „a becsületünkért a magyar Országgyűlésben és az EU-ban”

Balog Zoltán, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke bevezetőjében megköszönte Orbán Viktor „kiállását a becsületünkért a magyar Országgyűlésben, és az Európai Unióban”. „Kilenc éve voltunk így együtt utoljára, hogy Magyarország miniszterelnöke beszélt”, mondta Balog, kilenc évig dolgoztak érte, s a győzelem pillanatában tudták, nehéz lesz, „de ez nem tántoríthat el attól, hogy nekilássunk, a becsületünk múlik rajta” Balog Zoltán szavait taps fogadta, amikor megköszönte Orbán Viktor kiállását, s azt, hogy a kormányfő nem tűrte el a gyalázkodást, amely az országot érte.


A BESZÉD


Fülig Jimmy és a ménkű

A tizenharmadik Orbán-fellépés humoros megjegyzéssel kezdődött a babonáról: „Szerencsére nem vagyunk babonások, pontosabban úgy állunk a babonasággal, mint Fülig Jimmy, aki azt mondta: ’Én nem vagyok babonás és nem hiszek a badarságokban, mert aki minden hétfőn hármat köp kelet felé egy barna kavicsra, azt nem érheti rontás’.” [nagy derültség, Orbán maga is jót nevet] „Az a tény, hogy tizenharmadszor vagyunk együtt, felébreszti az emberben azt a gondolatot, hogy bennünket nem fog se a golyó, se vas. De azonnal megszólal bennünk a másik énünk, mert minden magyarban legalább két embernyi lélek lakik, és odaveti elénk amúgy foghegyről, hogy csalánba nem vág ménkű, s esetleg azt is, hogy aki akasztófára született, az nem fullad vízbe. Úgyhogy csak várjuk ki a végét.” [derültség] „Nekünk azonban nincs időnk várakozni, s inkább hálát adunk a Jóistennek, hogy idáig elhozott bennünket, és kérjük, hogy továbbra se tagadja meg tőlünk a segítséget, amit majd igyekszünk megszolgálni.”


Csattanós válaszok: egy Grosics, egy angol és rengeteg Facebook

„Tizenharmadik alkalom, lassan úgy állok itt, mint egy politikai veterán.” Bár ennek is megvannak a maga előnyei. Felköszönti Grosics Gyulát a születésnapja alkalmából [vastaps], majd így folytatja: „Grosics Gyulát folyamatosan faggatták a nagy meccsek öltözőtitkairól, és egyszer somolyogva azt válaszolta: ’Én már elég öreg vagyok ahhoz, hogy az igazságot mondjam’. Innen már csak egy ugrás egy másik, történetesen angol politikai veterán jótanácsa, aki ezt ajánlotta a figyelmünkbe: ’A határidő fontos, a terv is fontos, de a legfontosabb az, hogy a határidő és a terv ne szerepeljen egy mondatban.’ [derültség] Ezt a politikai kényelmet, luxust mi magyarok most nem engedhetjük meg magunknak. Világosan, kendőzetlenül és köntörfalazás nélkül kell beszélnünk a jövőről, ami ránk vár, és a munkáról, amit el kell végeznünk, ha azt akarjuk, hogy legyen jövőnk. Rengeteg véleményt, tanácsot és persze kérdést kaptam az elmúlt napokban, köszönöm Önöknek. Az üzenetek százai csattanós választ adnak azoknak, akik szerint a magyarokból kiveszett volna a közügyek iránti érdeklődés.


Velős, szikár szakmai érvelés: összefogás, megújulás, elrugaszkodás, emelkedés, gyarapodás

Mindazonáltal azt is el kell mondanom, hogy a politika iránt érdeklődők és a kezdő krimiolvasók közt van egy fontos hasonlóság: a végével szeretnék kezdeni. Ki követte el? És nem tudván uralkodni magukon, némely olvasók a könyv végére lapoznak. Mikor lesz már jobb? Mikor jutunk már ki ebből a lehetetlen helyzetből? Ugorják, vagy legalábbis szeretnék átugrani a választópolgárok a magamfajta politikusok hosszadalmas fejtegetéseit és szakmai érveléseit. Ma már abban a helyzetben van Magyarország, az európai és a magyar gazdaság, abban a helyzetben van a parlamenti harcokban megedződött kétharmados többség, a radikálisan átszervezett kormányzat, és abban a helyzetben vagyok én is, hogy úgy érzem, képesek vagyunk választ adni erre a sürgető kérdésre. A válasz velősen és szikáran így hangzik: 2010 az összefogás éve volt, amellyel létrehoztuk a minden remény alapját jelentő változást. 2011 a megújulás éve, amikor átszervezzük és új alkotmányos alapra helyezzük Magyarországot. 2012 az elrugaszkodás éve lesz, amikor Magyarország visszanyeri elvesztett egyensúlyi helyzetét. 2013 az emelkedés éve lesz, amikor mindannyian látni fogjuk, hogy Magyarország megindult fölfelé. 2014 a gyarapodás éve lesz, amikor megérezzük, kézzelfogható bizonyítékot kapunk arra, hogy erőfeszítéseinknek volt értelme. (taps) Ez a terv.


Történelmi materializmus, világproletariátus, pártunk-kormányunk

Ez a terv azonban nem a szocializmus ötéves terve. Elsősorban azért nem, mert senki sem állíthatja, így én sem állítom, hogy a történelmi materializmus egyetemes törvénye a világproletariátus küszöbön álló végső győzelme, valamint pártunk és kormányunk felülhaladhatatlan bölcsessége garantálja a sikert. Ezzel szemben úgy áll a helyzet, hogy ez csak egy terv. Egy emberi terv. Igaz, sokmillió magyar ember közös terve. Ily módon a világerők és a történelmi elrendelés helyett csak a mi közös akaratunk, a mi közös elszántságunk és a munkába vetett hitünk adja mögé a fedezetet. Az igazi fedezetet, az igazi biztosítékot és garanciát az a sokmilliós személyes döntés adja, hogy ezt most végig fogjuk csinálni.


Tíz körömmel kikapart lehetőség, viszkető tenyerek, iparkodó kormánybiztos

Ez a terv csak egy lehetőség. De nem egy lehetőség a sok közül. Hanem az utolsó vagy az utolsó utáni, a sírból visszahozott, tíz körömmel kikapart lehetőség. A szakadék felé kúszó ember zuhanás előtti utolsó lehetősége ez. De ez a terv különbözik az elmúlt 8 év csúfosan megbukott reformterveitől is. Az elmúlt évek súlyos hibája éppen az volt, hogy a hatalmon lévők hátat fordítottak az embereknek és az igazságnak is. Ezzel a hátraarccal azt érték el, hogy a hátrahagyott igazság és a mellőzött emberek szépen összetalálkoztak, szavak nélkül is megértették egymást, és a bennük dúló indulatot és viszkető tenyereiket megfékezve és példátlan önfegyelemmel, de ellentmondást nem tűrő határozottsággal, kétharmados lendülettel eltessékeltek a hatalmat. Időszűke miatt majd beszéljünk arról máskor, hogy a tenyerek viszketése nem múlt el. Sőt, a hétről hétre napvilágot látó szélhámosságok miatt mintha inkább erősödne. Erről majd az elszámoltatási kormánybiztos munkájának lezárásakor kell újra beszélnünk, addig legyen elég annyi, hogy a kormánybiztos úr iparkodjon, mert igény, az van rá. [derültség]


Nem kezdhetjük a disznóvágást a disznótoros vacsorával

Mindez nem jelenti azt, hogy a veszély elmúlt volna. Sőt a veszély, amelyet Magyarországnak el kell hárítania az emberek feje fölül, továbbra is a legkomolyabb aggodalmakra ad okot. Ezért kérem, lássuk be, nem létezik olyan terv, amely Magyarország megújulása nélkül vezethetne sikerre, hiába szeretnénk már most a 2013-ra tervezett felemelkedéssel vagy a 2014-re remélt gyarapodással kezdeni, és későbbre hagyni a megújulást, az átszervezést és az elrugaszkodással járó izomfáradtságot. Nem kezdhetjük a disznóvágást a disznótoros vacsorával. Jó volna, de ilyen nincs. Mindennek megvan a maga rendje és megvan a maga rendelt ideje is. Ezért bele kell törődnünk, el kell fogadnunk, sőt természetesnek kell vennünk, hogy a sikerhez vezető út a megújuláson és Magyarország átszervezésén keresztül vezet.


A megújulás újjászületés és küzdelem, és küldetés

Azzal a szándékkal jöttem ide ma, hogy Magyarország megújulásáról fogok Önökkel beszélni. Sok mindenről esik itt szó ma délután, de végső soron csak három dolgot szeretnék mondani. Először azt, hogy a megújulás újjászületés. Aztán azt, hogy a megújulás küzdelem. És végül azt, hogy a megújulás küldetés. Talán jó néhányan szülőként találkozott már azzal a kérdéssel a gyerekeik részéről, miszerint ha nagyon mélyre ásunk, és egy idő után a Föld másik oldalán lyukadunk ki, hogyan tudunk majd fejjel lefelé élni. Gyermekded kérdésnek tűnik, de az elmúlt években komoly kérdéssé vált. Mert nemcsak mélyre süllyedve éltünk, de ráadásul fordítva is, akár csak a gyermekrajzokon. És bizony nehéz válaszolni arra a kérdésre, hogy hogyan tudtunk évekig fordítva élni. Fordítva, mert akik egészséges életfelfogásuk, neveltetésük, törvénytisztelő életmódjuk révén úgy hitték, hogy a normális gondolkodású emberekhez tartoznak, gyakran azzal szembesültek, hogy értetlenség, nevetség, sőt néha megvetés tárgyai lettek. Igen, akik úgy gondolták, hogy tisztességes megélhetést becsületes munkával lehet elérni, azzal szembesültek, hogy a spekulánsok nemcsak többre viszik, de még piedesztálra is állítják őket. Akik úgy gondolták, a verseny lényege, hogy a jobb minőségű és az olcsó áru nyer, azzal szembesültek, hogy a silányabb és több ezer kilométerről szállított termékekkel kell beérniük a nagyáruházak polcain, miközben a magyar gazdák százai mennek tönkre. Akik úgy gondolták, mert azt tanították nekik a szüleik, nagyszüleik és a tanáraik, hogy a bűn, az bűn, minden jelző nélkül, azzal szembesültek, hogy létezik bűn, amelyre a származás, a nehéz sors, a jó politikai összeköttetések vagy a nemzetközileg beágyazott szakmai kapcsolati háló felmentést adhat. Akik úgy gondolták, hogy érdemes többet dolgozni, mert több munkáért jobb élet is jár, azzal szembesültek, hogy az aránytalan adórendszer megbüntette őket. Akik úgy gondolták, hogy munkából élni jobban lehet, mint segélyből, azzal szembesültek, hogy az állam közmunkák szervezése helyett segélyeket adott, és otthon tartotta a munkanélkülieket, van, akiket már 15-20 éve.


Mindenki, aki állt már sokáig fejen, tudhatja…

Mindenki, aki állt már sokáig fejen, tudhatja, amikor újra lábra áll, még jó ideig szédeleg, de aztán helyreáll az egyensúlya, újra megszokja, hogy a világ úgy van, mindig is úgy volt rendjén, ahogy most látja. A munkáért elismerés, a több munkáért több elismerés és magasabb bér, a törvénysértésért büntetés, az emberi méltóság megbecsüléséért pedig tisztelet jár.


A tetemet sodorja az ár, és az élő arról ismerszik meg, hogy képes úszni

Arra a több tucat beérkezett kérdésre, hogy mit is jelent Magyarország megújulása, adhatjuk ezt a választ is: a megújulás azt jelenti, hogy a fejéről a talpára állítjuk a magyar életet. De úgy is megválaszolhatjuk a kérdést, hogy a megújulás újjászületés, egy nemzet újjászületése. Vagy legalábbis az lehet. Még az is kikerekedhet belőle. Tudjuk, hogy a tetemet sodorja az ár, és az élő mindig arról ismerszik meg, hogy képes úszni, ha kell, az ár ellenében is. Akkor mondhatjuk, hogy a nemzet újjászületik, amikor hosszabb sodródás után ellenállhatatlan erővel veszi kezébe a jövőjét és saját képére kezdi formálni. Újjászületés az, amikor egy nemzet a saját erőforrásait, nemzeti hagyományait, történelmének dicsőséges és sikeres pillanatait, kudarcainak és szenvedéseinek megvilágosító tanulságait egyetlen hatalmas mozdulatba sűrítve megrázza magát, véget vet a sodródásnak, és megváltoztatja maga körül a világot. Ilyenkor még azok is, akik kételkednek abban, hogy bármely nemzetnek lenne szelleme, vagy abban, hogy a nemzet mint olyan létezik-e egyáltalán, ilyenkor még ők is meghőkölnek egy időre, lemállik róluk a cinizmus és a nihil.


A nemzet szelleme a horizont fölé emelkedik, és vezérel

Ez az a pillanat, amikor mindenki érzi, hogy a nemzet szelleme kiszabadul egy rossz korszak börtönéből, valamiképp a horizont fölé emelkedik, és vezérelni kezdi egy közösség tetteit. Ilyenkor szoktak a nyugati nemzetek igazán nagy tetteket véghezvinni. Francia felvilágosodás, angol ipari forradalom, amerikai függetlenség, német egység, közép-európai rendszerváltoztatások. Mi magyarok is ismerjük ezt a nagyszerű érzést, a szellemi nagyság felemelő érzését, a közös és nagy tettek mámorát, az alkotás feletti büszkeség szárnyaló örömét.


A magyar szellem nagyszerű megnyilvánulása az ezeréves keresztény államszervezet

Igen, ismerjük a magyar szellem nagyszerű megnyilvánulásait, az ezeréves keresztény államszervezetet, Európa védelmezésének hőstetteit, a Rákóczi-féle felszabadító mozgalmat, a Széchenyi-féle országépítést, a 48-as és 56-os forradalmakat, világhírű tudósainkat, művészeinket és sportolóinkat. A magyar szellem az, amely számtalan új dolgot adott a világnak. A magyar szellem ereje az, amely minden történelmi csapás után talpra tudta állítani az országot. És a magyar szellem az, amely nemcsak azokban a pillanatokban fontos, amikor megjelenik és amikor kinyilvánítja magát. Apályos időkben is fontos és szükséges. Ilyenkor az elődök, az ő nagyszerű tetteik és példáik adnak erőt, ők tartják bennünk a lelket, az önbecsülést és az önérzetet. A baj, a szégyen, a hanyatlás és a züllés napjaiban ők emlékeztetnek bennünket arra, hogy mi többre hivatott és többre képes nép vagyunk. Ezért hanyatlásunk és elesettségünk csak átmeneti.


A magyar szellem ott bujkál minden magyar ember mozdulataiban: őrláng

A magyar szellem valójában ott bujkál minden magyar ember mozdulataiban. Amikor dolgozik, házat épít, szőlőt művel, programozza a számítógépét, gyereket nevel vagy a szüleiről gondoskodik. Én találkoztam vele az árvízi mentéskor Borsodban, láttam a vörösiszap-karasztrófa helyszínén, és hallottam annak az embernek a hangjában, aki felajánlotta a házát egy szerencsétlenül járt családnak. Külön-külön itt van bennünk, mint egy őrláng. Akkor is, amikor egy nyomasztó korszak palackba zárja. És 2010-ben a sok-sok különálló őrláng fellobbantotta az igazi tüzet. Úgy is mondhatnám, kiengedtük a magyar szellemet a palackból. Ebben az összefüggésben a megújulás tehát azt jelenti, hogy a magyar szellem felszabadított erejével a nemzet újjászülethet, és akkor Magyarország el fogja foglalni méltó helyét a 21. században. Ezért ugyanúgy szükségünk van szellemünk táplálására és ébren tartására, mint a munkahelyekre és a munkára, amiből enni tudunk adni a gyermekeinknek.


Az alkotmányt nem magyar szellem alkotta, nem vert benne tanyát a magyar szellem

És itt érkeztünk el Magyarország átszervezésének kulcskérdéséhez, az alkotmányhoz. Nos, ezt a szellemet nem találjuk ebben a jogi dokumentumban, abban a jogi dokumentumban, amelyet jelenleg Magyarország alkotmányának nevezünk. Meglehet, az átmeneti alkotmánnyal szakjogászok ellennének még egy ideig. Nekik talán elfogadható lenne. De nem az Magyarország számára, ugyanis ez nem a magyarok alkotmánya. Nem a magyar szellem alkotta, szovjet minta alapján szerkesztették, politikai paktumok írták, s habár nagyszerű jogászok dolgoztak rajta, mégis csak kényszerű kompromisszumok eredménye. Amikor készült, egészen más helyzetben volt az ország, mint ma. Akkor erre volt lehetőség. És akkor lényeges előrelépést is jelentett. De a magyar szellem ebben bizony azóta sem vert tanyát. A mai magyar élet az 56-os forradalom alapjára épült. Az alkotmányunknak egyetlen szava sincs erről. Magyarországnak olyan új alkotmányra van szüksége, amely a magyar szellem megnyilatkozása, amely élesen elhatárolódik a magyarságot megnyomorító korszaktól, lezárja a múltat, szilárd, végleges alapot teremt Magyarországnak, és ezzel biztonságba helyezi a jövőt. Így lehet a megújulásból újjászületés.


A mentőosztag elindul, hogy kimenekítse a lavina elől az embereket

A megújulás küzdelem is. A mi életünkben, a mi nemzedékünk életében valószínűleg a legnagyobb küzdelem. Küzdelem, hiszen a megújulás mindig a régi és az új harca. Sorsfordító küzdelem előtt állunk tehát. Olyasféle pillanat ez, mint amikor egy mentőosztag indul el, hogy a lavina elől kimentse az embereket és az értékeket, amelyeket a lezúduló hótömeg maga alá készül temetni. Egy efféle elkerülhetetlen és egyben sorsdöntő küzdelem előtt állva a legbátrabb embert is két különböző fajta érzés járja át. Az ilyen pillanat egyszerre félelmetes és felemelő. Félelmetes, mert a hómező látványa arra figyelmeztet, hogy a természet rettenetes erőivel kell megmérkőzni. És félelmetes, mert félti azokat, akiket menteni akar, és természetesen félti magát is. Ilyen helyzetben vagyunk most. Félelem van bennünk, hiszen az egész nyugati világot fenyegeti egy óriáslavina, amit válságnak nevezünk. Az első leszakadó hótömeg kis híján elsodorta hazánkat. És tudjuk, az egész világ arra készül, hogy újabb hullámok érkeznek. Ki ne féltené a családját, az otthonát, a városát és a hazáját ilyen időkben.

Nincs okunk szégyenkezni amiatt, hogy félelem van bennünk, ahogy nap mint nap kapjuk a válságról szóló híreket.


Görögország elhasalt, Írország térdre esett, a spekulánsok új országokat méricskélnek

Görögország elhasalt, Írország térdre esett, és újabb országokat méricskélnek leplezetlen és félreérthetetlen pillantásokkal a spekulánsok. Az eurózónához tartozó országok éppen most szánták el magukat újabb kori történelmük egyik legfontosabb lépésére. Közös gazdasági kormányzást, szinte közös költségvetési politikát hoznak létre közös pénzük megvédése érdekében. De mi kívül rekedtünk a biztonságot adó övezeten. Mi elszalasztottuk a biztonságos kikötőbe jutás nagyszerű lehetőségét. Mi lesz így velünk? Mi lesz a gazdaságunkkal, a forintunkkal, a munkahelyünkkel, az eddig elért életszínvonalunkkal? És egyáltalán: mi lesz velünk tíz, tizenöt év múlva? Nem tudnám összeszámolni, hány kérdést kaptam, ami valamiképpen ezt a húrt pendítette meg. Ezt a félelmet fogalmazta meg. Képszerű az egyik üzenet, idézem: „Engem jelenleg legjobban a svájci frankos lakáshitelem nyomaszt. Ez a fekete felhő egy négytagú család lakótelepi otthona felett tornyosul egyre magasabbra.”


Ha mi nem győzzük le őket, akkor azok győznek le minket

Mindenkinek van féltenivalója. Sebezhetőek vagyunk, hiszen minket még az előző korszak politikája is legyengített. Van okunk félni attól, hogy ez a múlt vissza akar térni. Az a múlt, amely az irtózatos eladósodást hozta ránk, a csúcsokat döntő munkanélküliséget, a hatalommal való visszaélést, a burjánzó korrupciót, az elszabaduló bűnözést, a szélsőségek térnyerését, az emberi méltóságot és egyenlőséget tagadó eszmék fölbukkanását, a rendőrség bevetését békés polgárok ellen, a főváros tönk szélre juttatását, és a vidék elsorvasztását.

A hegyimentő tudja, hogy a lavina nem fog kitérni. Nincs más megoldás, mint szembenézni a veszéllyel. Nekünk is tudnunk kell, hogy sem a válság, sem az adósság elől nem térhetünk ki. Ha mi nem győzzük le őket, akkor azok győznek le minket. Középút nincs, ezért vállalnunk kell a küzdelmet. Ne higgyük, hogy régi jó magyar szokás szerint összehúzhatjuk magunkat, hogy mozdulatlanná dermedhetünk, hogy meglapulhatunk; majd kihúzzuk valahogy, és a veszély elzúg a fejünk felett. Ez az út a biztos bukáshoz, a fizetőképtelenséghez és az összeomláshoz vezet.


A magyart különösen megöli a tétlenség

Valójában minden válság és minden veszély egyúttal nagy lehetőség is. Ezért él bennünk a félelem mellett egy fölemelő érzés is. Edison laboratóriuma 1914 decemberében csaknem teljesen a lángok martalékává vált. Edison életművének nagy része odaveszett azon az éjszakán. Másnap reggel reményeinek és álmainak üszkös romjai között kószálva a 67(!) esztendő Edison kijelentette, idézem: „A katasztrófa legnagyobb haszna, hogy minden tévedésünk elégett. Hála istennek tiszta lappal indulhatunk újra.” [derültség] Edisonnak három héttel a tűz után sikerült megszerkesztenie az első fonográfját. Ő így győzte le a tűzvészt. Mi Európaiak azáltal győzhetjük le a válságot, ha elfogadjuk, hogy elsöpörte a tévedéseinket is, és végre tiszta lapot nyithatunk. Európa hadat üzent a válságnak. Tavaly mi is hadat üzentünk a múlt erőinek, 2011-ben pedig hadat üzenünk az államadósságnak is. Le kell, és le is fogjuk győzni az államadósságot, ami a legtöbb mai gondunk és bajunk forrása. Ha nem gyűrjük le, akkor ő fog maga alágyűrni minket végérvényesen. Az első nagy lépéseket megtettük. Arányossá tettük az adórendszerünket, bevezettük a bank- és a válságadót, és megmentettük a nyugdíjrendszerünket. Ez azonban még nem elég. Nincs értelme áltatni magunkat. Mindenki tudja, hogy a dolgok nem mehetnek így tovább. Ahhoz, hogy az adósságot legyőzzük, Magyarországon mindenkinek dolgoznia kell, aki munkaképes. Enélkül nem tudjuk leküzdeni sem a válságot, sem az adósságot. A munkátlanság ugyanis nemcsak szegénységbe taszít bennünket, a tétlenség meg is öli az embert. A magyart különösen. Kiöli a hitét, önbecsülését, bátorságát. Minél kevesebben dolgozunk, annál rosszabb lesz élni ebben az országban. A tétlenség a legrosszabb tulajdonságainak hozza elő belőlünk.


A magyar ember a maga lábán akar állni

A magyar ember a maga lábán akar állni. A maga ura akar lenné, és tudja, hogy ez csak munkával érhető el tisztességes úton. És mondjon is bárki bármit, a magyar ember tisztességes, és a munka számára becsület dolga. Nem segélyből akar élni. Nem ügyeskedni, hanem dolgozni akar. Számos üzenetet és kérdést kaptam, amelyek arról beszélnek, hogy ez különösen nagy probléma a negyvenes, de még inkább az ötven év feletti korosztály számára. Soka érzik úgy, hogy őket már leírták; velük már szóba se állnak, amikor állásért jelentkeznek. Egy hölgy ezt üzeni, idézem: „Ha megtudják a munkaadók, hány éves vagyok, rögtön visszautasítanak. Már azt is szégyellem, hogy egészséges vagyok.” Egy másik asszony ezt üzeni: „Szeretném tudni, mi lesz azokkal az emberekkel, akik elmúltak 50 évesek, és nem kellenek a munkaadóknak. Sajnos mi már le vagyunk írva. De Somogyban a fiatalnak sincs munkája; a szülők segítik őket, ahogy tudják. Meddig lesz ilyen állapot még?”

Igen. Ez a valóság. Ezek azok a mondatok, amelyekhez hasonlót ezerszám hallok az országban. Ez az a valóság, amellyel napról napra szembesülni kell. A munkanélküliség nem egy adat, amelyen széttárt karral sajnálkozhatunk, mint az elmúlt 8 évben láttuk a vezetőktől. Ezért határozott és bátor lépéseket fogunk megtenni az idén, hogy akit csak lehet, visszahozzunk a legális munka világába, és ott is tartsunk mindenkit kortól és nemtől függetlenül.


Ebből-abból pénzt is lehet csinálni – ha másból nem, hát tyúklopásból

Nem fog menni egyik napról a másikra. Nem lesz mentes konfliktusoktól és éles vitáktól. De muszáj végigcsinálni, mert az, ami eddig volt, az, ami most van, nem mehet tovább. Nagyon jól tudjuk, hogy nem mindenki azért munkanélküli ma Magyarországon, mert nem kap munkát. Nagy hiba lenne egyenlőségjelet tenni azok közé, akik dolgozni akarnak, de nem kapnak munkát, és azok közé, akik tudnának ugyan dolgozni, de úgy gondolják, hogy segélyen vagy egyéb állami juttatáson élni mégiscsak kényelmesebb, és amellett ebből-abból pénzt is lehet csinálni – ha másból nem, hát tyúklopásból.

Nekünk ennek a problémának mindkét oldalát egyszerre kell megoldanunk. Ha nem így teszünk, akkor a legsúlyosabb gazdasági és társadalmi feszültségekbe futhatunk. A ma állástalanok nagy többsége akar dolgozni, tehát számukra a munka jelent igazi megoldást, és nem a tartós segélyezés. El kell érnünk, és el is fogjuk érni, hogy aki munkaképes, az munkából tudjon megélni. És gondoskodni kell méltó módon mindenkiről, aki nem képes munkából megélni. De csak azokról.


Ha lélegeztetőgépen maradunk, elviszik fejünk fölül a házat és az országot

Az elmúlt 9 hónap megmutatta, hogy a változtatás és a veszélyek elhárítása nem megy viták és harcok nélkül, de a sikerek azt bizonyítják, hogy érdemes vállalni a küzdelmet. Nem elég kedves barátaim felkelni a betegágyból. Ki kell jönni a kórteremből. Sőt, el kell hagyni a kórházat. Most talpon kell maradni. Meg kell erősödnünk, és meg kell állnunk a saját lábunkon. Ha nem tesszük, akkor a külföldi hitelek lélegeztetőgépén marad az ország. Márpedig a gép bérleti díja magas, a hozzávaló oxigén rendkívül drága, és nem vagyunk abban a helyzetben, hogy alkudozzunk az árról. Ha lélegeztetőgépen maradunk, elviszik fejünk fölül a házat és az országot, mint a kezelésért járó fizetséget.


Kilenc hónappal az összefogás után az ország készen áll a megújulásra

Pénz, különösen talált pénz persze nincs, de azért komoly erőforrásokkal rendelkezünk. Legfőbb erőforrásunk az az összefogás, az a példátlan egység, amely a tavalyi évben létrejött. Kizárólag ennek az összefogásnak köszönhetjük, hogy 9 hónappal az összefogás után az ország készen áll a megújulásra. Kizárólag ennek az összefogásnak köszönhetjük, hogy 9 hónap alatt olyan változásokat vittünk véghez, olyan közös eredményeket értünk el, amelyekre 20 év alatt sem voltunk képesek. Ez a megfelelő pillanat, hogy most köszönetet mondjak mindenkinek, minden magyar embernek ezért az összefogásért, az elmúlt 9 hónap nagyszerű közös eredményeiért. Köszönetet mondok mindenkinek azért, hogy mi magyarok ismét reménykedve nézhetünk a jövőbe.


Ha néhány dologban elsők lehetünk Európában

A tét világos: ha nem sikerül a megújulás, visszatér a múlt, ránk szakad az ég, elsöpör az államadósság lavinája, és hosszú időre elveszítjük az esélyt a fölemelkedésre. Ha viszont sikeresen vívjuk meg a küzdelmet, ha néhány dologban elsők lehetünk Európában – mint ahogy az adórendszerünkkel már azok vagyunk –, akkor Magyarország képes lesz biztosítani a boldogulást itthon minden becsületesen dolgozó és vállalkozó magyar ember számára. [taps]


Mindazokért, akiket szeret, és akik őt szeretik

A megújulás küldetés is. Ugyanúgy, ahogy az igazi sportoló számára nemcsak becsületbeli ügy, hogy élete legnagyobb, döntő küzdelmét sikerrel vívja meg. Ilyenkor az ember szeme előtt lepereg a megtett út, a korai felkelések, a fogcsikorgató téli és nyári edzések, a zajos öltöző, az utolsó utáni fekvőtámaszok, a pálya körül rótt magányos körök, a győzelmek és a vereségek, a sérülések és az újrakezdések. És ilyenkor minden embernek eszébe jut: mi volt ennek az egésznek az értelme? Mindezt mégis miért, kiért csinálta végig? És rájön, hogy nem pusztán önmagáért, hanem mindazokért, akiket szeret, és akik őt szeretik, és támogatták, és drukkoltak neki, és tanították. A klubért, amelyiknek a színeiben elindult, az edzőért, a társakért, a sikeres és sikertelen elődökért, az utódokért, a kis kölykökért, akiknek példát mutat.


Az utolsó, a sorsdöntő küzdelem

Most nekünk is erre kell gondolnunk. Mi, magyarok, nem ajándékba kaptuk ezt a lehetőséget. Megdolgoztunk érte. Keményen, vért és verítéket hullatva megdolgoztak érte a nagyszüleink, a szüleink és mi magunk, a mai felnőtt nemzedék is. Kiharcoltuk magunknak a történelmi lehetőséget. Hosszú évtizedek erőfeszítései, viharai, megszállások, diktatúra, és húsz zavaros átmeneti év után kiharcoltuk végre magunknak, hogy Magyarországot végre a saját elképzelésünk és akaratunk szerint újjászervezzük. Az utolsó, a sorsdöntő küzdelemmel tehát tartozunk önmagunknak, az elődeinknek és az utódainknak.


Megújulni lélekben és értelemben azért, hogy végleg elkötelezzük magunkat a jó iránt

A küldetés teljesítéséhez nekünk, saját magunknak is a lehető legjobb állapotban kell lennünk. A lehető legjobb állapotba kell hozni magunkat. Ez azt jelenti, hogy elengedhetetlen a megújulás lélekben és értelemben azért, hogy végleg elkötelezzük magunkat. Nem a Fidesz, nem a KDNP, nem a kormány iránt; most nem erről van szó. Most arról beszélek, hogy el kell köteleznünk magunkat a jó iránt. Meg kell erősítenünk elköteleződésünket az iránt, ami jó: az ország, a haza, embertársaink, a józan ész, a becsület, és önmagunk iránt. Most magunknak is tartozunk annyival, hogy ne csak a kényelmet, a könnyebbnek tűnőt, a pillanatnyilag jó ötletnek látszót tartsuk szem előtt, hanem gondolkodjunk, kutassunk, tájékozódjunk; ismerjük föl a bennünket körülvevő világ összefüggéseit és ellentmondásait. Ismerjük fel és el saját személyes hibáinkat, erényeinket, és ne legyünk restek kijavítani gyöngeségeinket.


Még a Tudományos Akadémia se tudhatja, merre lejt a felcsúti határ

Mindenkinek a tudására, munkájára, és bölcsességére szüksége van a közösségnek. A kormány vagy a Tudományos Akadémia, még a Tudományos Akadémia se tudhatja, hogy merre kanyarognak Ferencváros utcái, vagy hogy merre lejt a felcsúti határ. Azt csak a helyiek tudják. Ők tudják, hogyan kell a falu határában szintezni a vízelvezető árkot. Azt csak a helyiek áshatják ki évszázados tapasztalataik alapján. S ha nem teszik, mert nem értik meg az idők szavát, ha nem vállalják a megújulást, ha kimaradnak ebből az utolsó lehetőségből, akkor az egész ország jövőre is kötésig fog állni a vízben. Múlhatatlanul szükséges, hogy mindannyian gondját viseljük azoknak és annak, amit ránk bíztak: a gyermekeinknek, a családunknak, az utcánknak, a városunknak, a tájnak, ahol élünk. És igen, ezért mindenkire szükségünk van.


Küldetésünk, hogy ne csak a holnapra, de a holnaputánra is gondoljunk

Ezért nem mondhatunk le a fiataljainkról sem. Az is a küldetésünk része, hogy küzdenünk kell értük, hogy meg kell tartanunk őket. Hogy el kell érnünk: sikeresnek lenni, boldogulni és Magyarországon élni, megférjen egy gondolatban. Ma nem ez a helyzet. Siker és boldogulás kapcsán az első gondolat, hogy miképp lehetne elmenni innen. A mi küldetésünk, hogy velünk együtt keressék ők is a boldogulásukat. S ha afféle modernkori mesterlegényekként a nagyvilágba is eljutottak, miután ott is megállták a helyüket, jöjjenek vissza! Jöjjenek haza, hozzánk! [taps] A hazánk helyzete, s benne a mi életünk csak akkor javul, ha tudásunkból és erőnkből Magyarországnak, a szüleinknek, a testvéreinknek, a szomszédainknak, a munkatársainknak is adunk valamennyit – ha a tehetségünket végül itthon bontakoztathatjuk ki, életpályánkat végül idehaza építjük fel, és építjük bele a magyar jövőbe. Mert nekünk az is a küldetésünk, hogy ne csak a holnapra, de a holnaputánra is gondoljunk.

Tisztelt hölgyeim és uraim!

2011 a megújulás éve. A megújulás újjászületés, a megújulás küzdelem, a megújulás küldetés.

Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!


Forrás: fidesz.hu videó


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!