Paris Match: Orbán a szabad pálinkafőzésre a legbüszkébb



Jean-Christophe Rufin* írása a Paris Match-ban** Orbán Viktorról

„Orbán Viktor szeretne irodát változtatni” – kezdi budapesti beszámolóját Rufin. Valóban nem normális, hogy a kormányfő a parlament egyik sarkát foglalja el. „Amikor az amerikaiak a háború után visszaadták Szent István Fort Knoxban őrzött koronáját, a nemzeti szimbólumot a parlament közepén helyezték el. A hatalmi ágak szétválasztása ezt meg is szenvedi, annál is inkább, mert a jelenlegi miniszterelnök a törvényhozást is kétharmaddal ellenőrzi.” Orbán irodáját azonban elsősorban a falat borító húszméteres freskó teszi „alkalmatlanná és veszélyessé”: vérrel borított magyar lovagokat ábrázol csata közben. „Meggondolatlanság ilyen képek előtt dolgoztatni egy kormányfőt. Rossz gondolatai támadnak tőlük, különösen, ha egyébként is hajlamos ilyesmire. És Orbán Viktornak nincs is igazán szüksége ilyesféle biztatásra, hogy harcias kedvében legyen.”

Rufin és Orbán találkozója a strasbourgi vita másnapján zajlott le. Orbán mosolyogva, szikrázó szemmel vallotta be neki, hogy „rosszabbra számított”. Rufin leírja az uniós soros elnökség lényegét, majd így folytatja: „A legkevesebb, amit elmondhatunk, hogy január elsején a magyarok viharos elnökséget kezdtek meg, konszenzus híján. A magyar elnökség – amelyet a vörösiszap-epizód vezetett fel, s ez legalábbis aggasztó képet festett az ország ökológiai állapotáról – egy sajtótörvény elfogadásával nyitott, amelyet a nemzetközi közösség egyöntetű elutasítással fogadott, és az országban is heves reakciókat váltott ki. A világ ekkor szerzett tudomást arról, hogy a 2010-es választások óta a magyar politikai rendszer radikális változáson esett át. A magyar alkotmány – hűen a Clemanceau által hangoztatott elvhez (’Két fölösleges szerv van: a prosztata és a köztársasági elnök’) – minden végreható hatalmat a miniszterelnökre ruház. Orbán – egyetlen párt, a Fidesz élén, amely teljes egészében az ő odaadó híve – valóságos ura az országnak.”

Rufin leírja a politikai helyzetet: az uniópárti liberális és szocialista párt szétesett, Gyurcsány Ferencet maguk alá gyűrték a korrupciós ügyek és a botrányok. Gyurcsány maga úgy gondolja, hogy szigorú politikája vezetett a választási vereséghez, de a baloldal válsága ennél sokkal mélyebb. Rufint ez ügyben „a kommunista párt egykori, ma már független, svájci tulajdonban lévő lapjának újságírója”, Pócs Balázs informálja arról, hogy az 1989-es fájdalom nélküli átmenet azzal járt, hogy az egykori kommunistákból szocialista vezetők lettek, s ez az a réteg, amely a gazdaság liberalizálását kihasználva meggazdagodott. A politika és az üzlet összefonódása pedig rossz közérzetet teremtett az országban, s a szélsőjobb ezt használja ki. Bemutatja a Jobbikot, „a nyilasok csodálóit”, amely 16,67 százalékot ért el a választásokon. „Ám a válság legnagyobb haszonélvezője Orbán Viktor volt, aki nyomban elfoglalta a baloldal és a közép eltűnése után szabadon maradt teret.”

Orbánról: „Figyelemreméltó figura. Amikor belép az ajtón, és elindul feléd, úgy érzed, hogy gólt akar rúgni neked. Energiája nem a kézfogásában van, hanem futballistához méltó módon a lábában. Toporog járás közben, az egykori középcsatár cselező mozdulata ez. ’A fociöltözőben tanultam ki a politikát’, vallja be. Készséggel elhisszük neki. Lassan pocakosodik, és minthogy nem túl magas, ez látszik is. De még mindig jó haverként viselkedik, aki mindig kész a viccelődésre, otthon van a pályán, mintha csak a harmadik félidőben lenne. Vidéki fickó, pirospozsgás arccal és ragadozó mosollyal. Egy gyilkos? Talán, de inkább a malacoké. Érti az ember, hogy nem érzi otthon magát az értelmiségi Budapesten. Nem szereti sem a baloldali értelmiség, sem a brókerek spekulációit. Az ő intelligenciája konkrét. Beszéd közben minden gondolatát ábrákkal illusztrálja, érződik, hogy sokat vitázott a kocsmaasztalok mellett, a söralátétekre firkálgatva. Egyik ígérete a választási kampányban az volt, hogy az adóbevallást annyira leegyszerűsíti, hogy elférjen azon a kis kartonlapon, amelyet a krigli alá csúsztatnak.”

Orbán beszél neki arról, hogyan „találta magát a pártja a jobboldalon a volt kommunisták’ 1994-es győzelme után". „Szívesen és hosszan válaszol minden kérdésre, a hangnem csak akkor változik meg, amikor az ember megpróbál ellentmondani neki.” Rufin felteszi neki a kérdést, hajlandó-e lecsökkenteni a Médiatanács kilencéves mandátumát, és a személyi összetételét pluralizálni. „A válasz: nem. A hang egy pillanatra megkeményedik, és ismét előtűnik az az ember, aki egykor szembeszállt a kommunista diktatúrával.”

A magyar történelem rövid áttekintése következik Rufin írásában: Árpádtól a törökön és Habsburgokon át a nácikig és a szovjetekig. A magyar nép Rufin szerint azért nem tűnt el, mert kialakította magában a „kuruc” lelkületet, amely minden ürügyet kihasznál, hogy megnyilvánuljon. „Lehet, hogy Orbán épp ezt a kuruc szellemiséget élesztgeti az új ellenség, az Európai Unió ellen?” Orbán azt mondja Rufinnak: „A kuruc lelkület számomra nem annyira az ellenállásról szól, mint arról, hogy képviselni akarjuk a meggyőződésünket és harcolni érte.” „És közben a papírra két szót firkál fel magyarul, rokonságukat hangsúlyozandó: vallás és vallomás. Megmagyarázza: ’Hinni nem más, mint megvallani a hitünket, képviselni és bármi áron megvédeni.’ Orbán a kálvinista kisebbséghez tartozik, és belátja, hogy ez nem volt minden hatás nélkül a karakterére. A kompromisszum fogalmáról kérdezem: az jó, ha az ember úgy hiszi, nála van az igazság, de mit kezd azokkal, akik másféle igazságot képviselnek? ’Ha ugyanakkora energiával védik, tiszteletben tartom’, feleli. Egyébként a családban is ezt az elvet követte. A felesége katolikus, mindketten megtartották a vallásukat és nem szerint átörökítették a gyerekeikre. Orbánnak van tehát egy kálvinista fia és négy katolikus lánya.”

„Érdekes jelzés azoknak, akik nem értenek egyet Orbán elképzeléseivel – folytatja Rufin. – Ugyanilyen hevesen kell védeni az ellenvéleményeket és erőviszonyokban elhelyezni őket. Európa jól teszi, ha vigyáz. Orbán megérezte a veszélyt, és egy szillogizmussal védekezik ellene: ’A magyaroknak nincs szükségük Európára ahhoz, hogy szabadok legyenek. Szabadok, mert szeretik a demokráciát. És ha engem választottak, azért tették, mert demokrata vagyok’.” Rufin szerint „tiszteletreméltó a miniszterelnök állítása, hogy ő képviseli a magyarokat, csak éppen rendkívül veszélyes. Mert az őt ért bírálatok azonnal az ország elleni támadássá változnak.”

Rufin szerint meg kell nézni, mi van a nacionalista díszlet mögött. „Orbán sok szempontból egy OPNI (objet politique non identifié, azaz nem azonosított politikai tárgy – szójáték az UFÓ-val – a szerk.), és populista ideológiája éppúgy kölcsönöz a baloldaltól, mint a jobbtól. Hogy ma is liberális-e? ’A liberális elvekkel együtt változtam – mondja Orbán –, és nem gondolom, hogy önmagukban képesek lennének megoldani minden  problémát.’ Gazdasági téren úgy véli, hogy évi 600 eurós átlagkeresetnél (ami a nyugdíjasoknál csak 250 euró) lehetetlen további áldozatokat kérni a háztartásoktól. Ezért folyamodott olyan ’nem ortodox módszerekhez’, mint a nagyvállalatok megadóztatása. Ezzel társadalmilag érzékenyebbnek mutatkozott, mint a baloldal, amely brutálisan szigorú gazdaságpolitikát vitt, és amely ma azt veti Orbán szemére, hogy nem csökkentette eléggé a közkiadásokat.”

„Politikai téren viszont épp ellenkezőleg, a jobboldal, sőt a szélsőjobboldal vizein halászik.” Rufin ismerteti az olvasókkal Trianont, Nagy-Magyarországot, s azt, hogy a kettős állampolgárság nagy nyugtalanságot váltott ki Európa-szerte. Annak ellenére, hogy a szomszédos országok elismerik kisebbségeik jogát a kettős állampolgársághoz, Szlovákia kivételével. Fiatal államról van szó, amelyet a csehek magára hagytak „a szabadságával és a teheneivel, miközben ők magukkal vitték az ipart és a kultúrát". Rufin ellátogatott a szlovák-magyar határvidékre, és úgy találta, az ott lakó magyar kisebbségnek semmi oka lázadni, mert az Európai Unió kényelmes életet hozott számukra: euróban kapják a fizetésüket, és Magyarországon költik el, ahová minden ellenőrzés nélkül átjárhatnak az EU pénzéből újjáépített hídon.

A kettős állampolgárság Rufin szerint annak az intézkedéscsomagnak a része, amely a népi választóréteg igényeit szolgálja ki, mint például a szabad pálinkafőzés. „’Erre a döntésre vagyok a legbüszkébb’, mondja a miniszterelnök, és megmutat egy könyvet, amely a lepárlókészülék otthoni kezelését magyarázza el. Mindenesetre a legaggasztóbb ezeknek a reformoknak a módszere és szellemisége, amelyet nagy harciasan egy szűk csapat hajt végre, szavazógépnek használva a parlamentet, a pluralitás szelleme és minden nyitottság nélkül. Orbán erélyesen vitatja ezt az ítéletet. ’Nálunk a végrehajtó hatalmat négy évre választják, nincs elvesztegetni való idő. Ami a nyitást illeti, azt teszem: a két alkotmánybíró közül, akiket nemrégiben neveztem ki, az egyik az ellenzékhez tartozik.’*** Nehezen tudna még egy példát mondani. Még a Médiatanácsban is csak a Fidesz tagjai vagy szimpatizánsai ülnek. Érthető, ha a médiatörvény körül kristályosodik ki minden külföldi és belföldi nyugtalanság, beleértve Orbán választóit is. Minthogy a miniszterelnök hajlamos rá, hogy önmagát tekintse Magyarország megtestesítőjének, valós a veszély, hogy azokat, akik a hatalmat támadják, a törvény a nemzet ellenségének fogja tekinteni. A törvény által létrehozott hatóság kiterjedt hatalommal rendelkezik, még a közerkölcsöt is felügyelheti. Megnyugodhatunk-e attól a ténytől, hogy a hatóság elnöke egy valamikori pornográf magazin szerkesztője volt?

Azoknak, akik kijelentik, mint a nagy közgazdász, Kornai János, hogy Magyarország nem demokrácia többé, kétségkívül igazuk van, ha éberségre szólítanak fel. Mindazonáltal Orbán lelkiismereti problémát jelent a megfigyelőnek. Ő nyilvánvalóan nem diktátor, a szó hagyományos értelmében. Több választást is elvesztett már, anélkül, hogy vitatta volna a dolgot, és távozott már önként a legfőbb hatalomból. Nincs rejtett totalitárius programja, és továbbra is a liberális áramlatban helyezi el magát. Európa természetesen játszhat jelentős szerepet, amikor szoros védekezést állít szembe vele, különösen az alapkérdésben, a média szabadságában. Egyébként meg szerintem meg kell ragadni az uniós elnökség adta lehetőséget, és közelebb hozni őt magunkhoz. A régió más államfőivel szemben, akik negatívan viszonyulnak az unióhoz, azaz euroszkeptikusak, Orbán nem ellenséges Európával. Sokatmondó részlet, hogy úgy intézte, minden gyereke első idegen nyelvként angolt tanuljon, másodikként pedig franciát, spanyolt, olaszt vagy németet.”

Rufin szerint Orbán uniós programja ambiciózus, és ebben a „régi gárda” is támogatja. Az előző miniszterelnök is „hajlandó lenyelni a sérelmeit, és hozzájárulni a sikerhez”. Rufin különösen sokat remél a romaprogramtól. Írását így zárja: „Az egykori másodosztályú futballista, aki ma a nemzeti mezt viseli, vitathatatlanul egy olyan hegemonikus párt autoritárius vezetője, amely egyáltalán nem nyitott, minden ellenkező állítás dacára. A Wikileaks által feltárt amerikai diplomáciai nyelven szólva kétségkívül nevezhetjük őt a domináns hímnek. De politika életében sok metamorfózison átesett már, és a jövőben is változhat még. És ha a magyar elnökség ideje alatt végig azon töprengünk, hogy diktátor-e, nemigen jutunk előre.”


*Jean-Christophe Rufin francia orvos, író, diplomata, 2008 óta a Francia Akadémia tagja.
** A Paris Match rendkívül sok és minőségi fotóval dolgozó francia képes hetilap.
*** Szó szerinti fordítás: „sur deux juges constitutionnels que je viens de nommer, l’un d’eux appartient à l’opposition.”


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!