Nemzeti drogstratégia
- Részletek
- 2011. február 05. szombat, 04:37
- Endrődi Gábor
Endrődi Gábor
Ha hinni lehet a bűnügyi tudósításoknak, a drogkartellek gyakran alkalmazzák azt a módszert, hogy nagyobb szállítmányok előtt útba indítanak néhány feltűnő kis halat; ha lebuknak, az összes vámőr velük foglalkozik, míg az igazi küldemény szépen átvitorlázik a célállomásra.
A jelek szerint a politikai életben sem ismeretlen ez a stratégia. Szinte nincs olyan nap, hogy a kormányzat megbízható hírcsatornái ne tudósítanának égbekiáltó, de legalábbis irritáló visszaélésekről. A bozóttüzek füstjében pedig feltartóztathatatlanul folyik a magyar állam átépítése, a hatalmi ágak elválasztásán alapuló intézményrendszer teljes lebontása. Már csak a tető, az új alkotmány és a választási törvény hiányzik, hogy kőbe véssék az új rendszert. Addig gondosan megkoreografált lépések biztosítják az állandó botrányhangulatot a Parlamentben: a többség egyéni képviselői indítványokkal kerüli el a nyilvános vitát a legalapvetőbb kérdésekben.
A kartellekben alapszabály, hogy mindenki csak annyit tudjon, amennyi a feladatának teljesítéséhez feltétlenül szükséges. Ha a magánnyugdíjpénztárak államosításának terve idő előtt kiszivárog, könnyen oda lehetett volna a kétharmados választási győzelem. Mint minden valamirevaló hadjárat, ez is alapos tüzérségi előkészítéssel indult: hangos, manipulatív, egy központból irányított propaganda előzte meg a döntés bejelentését. A zsdanovi időket idéző demagógia helyettesíti a magánnyugdíjpénztári rendszer két alapkérdésének vitáját: hajlandó-e az állam továbbra is átengedni a nyugdíjjárulék egy részét egy tőkefedezeti pillérbe, és ha igen, mennyit, illetve indokolható-e a magánnyugdíj-vagyon államosítása.
Az első kérdésben a kormány mérlegelhet, de döntési jogát aligha lehet kétségbe vonni. A lengyel kabinet éppen most készül a jelképes 2,3 százalékra lecsökkenteni a magánpénztári járulék mértékét. A másik kérdésben azonban helye van az alkotmánybírósági kontrollnak: nem vitatható ugyanis, hogy az állami nyugdíjrendszerbe való visszalépés súlyos egzisztenciális fenyegetéssel valósult meg, hiszen a tagok zöme a maradással teljes állami nyugdíját elveszítette volna. A világgazdasági válság ellenére Európában egyetlen állam sem államosította a pénztári magánvagyont, a lengyel sem; igaz, ott polgári kormány van hatalmon.
A magyar jogrendszer fellazulását mutatja, hogy ezt a fontos döntést a munkavállalók többségét jelentő hárommillió embernek képtelen feltételek mellett kellett meghoznia, anélkül, hogy az Alkotmánybíróság állást foglalhatott volna az ügyben. Úgy tűnik, sok-sok ünnepélyes alkotmánybírósági ítélethirdetést hallgatva érlelődhetett meg az az elhatározás, hogy a tiszteletreméltó testületből inkább csak a talárt célszerű meghagyni. A 2008. évi népszavazás sikere nyomán formálódhatott a döntés, hogy ezt az utat véglegesen el kell torlaszolni a bohó nép elől. Hogy soha semmiről nem szabad érdemi vitát folytatni – itt csak hazafiak és spekulánsok között lehet választani.
A drunk vision – flickr/unit
A leleplezésipar a kormányerők legjobban termelő üzletága, s mi tagadás, van hozzá nyersanyag. De színvaknak vagy legalábbis súlyosan bódultnak kell lennie annak, akinek nem tűnik fel az eljárások szelektivitása: soha nem próbálta meg kideríteni senki, miért veszített az állam tízmilliárdokat a ferihegyi terminál építkezéséről lezavart kanadai cég perében, senki sem vizsgálta, megduplázhatja-e egy vezető köztisztviselő a jövedelmét egyetlen jól irányzott rendeletével, adható-e életjáradék választási támogatásért, kiírható-e ötmilliárdos tender ötnapos határidővel úgy, hogy csak a kiíró volt cége nyerhet. Bárki próbálja meg elhitetni az ellenkezőjét: a mohóság pártsemleges.
A toxikológusok szerint nincs veszélytelen szer: még a legártatlanabból is egyre nagyobb adag kell ugyanolyan hatás kiváltásához. Különösen így van ez akkor, amikor a lejáratás-piacon megjelenik egy másik, feltörekvő szereplő, aki pontosan a Fidesz ellenzékben követett stratégiáját másolja, és a termőföld eltékozlásával, a rendszerváltás elsikkasztásával vádolja a kormányt.
Itt évi ötven liter pálinka is kevés lesz, ha néhány év múlva az átlagembernek is feldereng, mire is szavazott a fülkeforradalom mámoros napjaiban.
Endrődi Gábor
A szerző korábbi írásai
