rss      tw      fb
Keres

EU-elnökség - Johannes Hahn: fontos a tapasztalatok megosztása a régiós együttműködésben

MTI 2011. február 3., csütörtök 11:42

A régiók közötti együttműködésnek a legfontosabb európai uniós célokra koncentrálva kell folytatódnia, és a részt vevő régióknak a többiek számára is elérhetővé kell tenniük az elért eredményeket - mondta Johannes Hahn, az Európai Bizottság regionális politikáért felelős tagja csütörtökön Budapesten. Mercedes Bresso, a Régiók Bizottságának elnöke kiemelte: az 1990 óta működő Interreg az egyik legsikeresebb regionális együttműködési program.

A regionális politika sokat változott az utóbbi években, hónapokban, és az Európai Unió napirendjén központi helyet foglal el, mert jelentősen hozzájárulhat az Európa 2020 stratégia céljainak megvalósításához - hangsúlyozta Johannes Hahn a IV. Interregionális Együttműködési Fórumon.

Elmondta: a regionális politika reformjának fontos része lesz egyrészt, hogy milyen feltételrendszerhez kötik majd a forráselosztást, másrészt, hogy miként mérik a kohéziós politika eredményeit.

Emlékeztetett, hogy az Európai Bizottság tavaly novemberben hozta nyilvánosságra 5. kohéziós jelentését, amelyben az eddigi eredmények felsorolása mellett a jövőbeli reformokra is javaslatokat fogalmaz meg. A biztos szerint a magyar elnökségnek fontos, - és egyben nagyon nehéz - feladata, hogy összehangolja a 27 tagállam álláspontját a kérdésben.

A regionális politikát költségvetési oldalról is meg kell erősíteni. Az, hogy a következő, 2013-ban kezdődő költségvetési időszakban mennyi pénz lesz regionális támogatásokra, attól is függ, hogy a mostani költségvetési időszakra rendelkezésre álló pénzt hogyan használják fel a tagállamok - fűzte hozzá Johannes Hahn.

Mercedes Bresso véleménye szerint is hangsúlyozni kell a regionális együttműködés fontosságát a versenyképességet és a gazdasági növekedést ösztönző EU 2020 stratégia céljai mellett.

A Régiók Bizottságának elnöke egyetértett az előtte felszólaló Johannes Hahnnal abban is, hogy a regionális együttműködési projektek hozzájárulnak a jó gyakorlatok és megoldások terjesztéséhez, valamint segítik a tapasztalatcserét a tagállamok között. A regionális együttműködés jelentőségét a globalizáció is növeli - tette hozzá.

Mint kifejtette, a partnerek közötti szolidaritás és a rugalmasság ugyancsak jelentős előfeltétele a hatékony kooperációnak. Hangoztatta: fontos hinni abban, hogy az együttműködés minden partnerrel értékes. A Régiók Bizottsága készen áll a párbeszédre a regionális együttműködés hatékonyságának növeléséért, ami végső soron az EU polgárainak életfeltételeit javíthatja.

Mivel Magyarországnak hét szomszédja van, és a Duna-stratégiában is részt vesz, különösen fontos a regionális együttműködés - mondta Nyikos Györgyi, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztési ügyekért felelős helyettes államtitkára nyitóbeszédében.

Hangsúlyozta: a globalizált világban az európai országok csak úgy őrizhetik meg versenyképességüket, ha együttműködnek egymással.

Az EU regionális együttműködési programja, az Interreg projektjeiben Magyarországról is több partner vesz részt - mondta. Hozzátette: az unió kohéziós politikájának céljaihoz is hozzájárul a tagállamok regionális együttműködése.

A kétnapos nemzetközi konferenciára az unió valamennyi tagállamából érkeztek vendégek, a tanácskozás résztvevői az új pályázatokról informálódhatnak, illetve terveik megvalósításához partnert kereshetnek.

Johannes Hahn a nap folyamán találkozik Martonyi János külügyminiszterrel, majd közös sajtótájékoztatójukon bejelentik a Duna-stratégia egyes pontjaiért felelős tagállamok névsorát, azaz az egyes cselekvési területek koordinátorait.