rss      tw      fb
Keres

Szabad az, aki engedelmeskedik



Legalábbis a magyar miniszterelnök szerint. Szabad az, aki, ha kényszerhelyzetbe hozzák, és tehetetlennek és eszköztelennek érzi magát a kényszerítőkkel szemben, megadja magát. Ha valakit az elé a választás elé állítanak, hogy vagy ideadod az összegyűjtött pénzedet, vagy életed utolsó öt-tíz-húsz évét nem éred meg, mert éhenhalsz, ugyanis tőlünk a sokat emlegetett szolidaritás és összefogás jegyében egyetlen fillért sem fogsz látni (noha a járulékodat továbbra is kisajátítjuk), ennek az embernek abban áll a szabadsága, hogy nem az éhhalált választja.

Orbán Viktor hárommillió embert kényszerített bele ebben a szabadságba. Nem tehettek mást, mint hogy engedelmeskednek a kényszernek, hacsak nem voltak biztosak abban, hogy hátralévő munkáséveik-évtizedeik alatt havi negyvenezer forint feletti összeget simán félre tudnak tenni a saját nyugellátásukra. Vagy legalábbis nem hittek erősen abban, hogy Orbán kormánya tiszavirág életű lesz, és az utána követező kormány (ugyan melyik, látja valaki ma egy ilyen kormánynak akár csak a kezdeményét is?) nem folytatja, nem folytathatja az arcátlan törvénytelenség mai gyakorlatát, nem veszi semmibe a hatalom cinizmusával az alkotmánynak a személyi szabadság és a magántulajdon védelmére vonatkozó passzusait, és helyreállítja a törvényes rendet. Mind a két feltétel az abszurditások világába tartozik tömegméretekben.

Orbán szerdai sajtótájékoztatóján hazug ethoszt is mellékelt az állami kényszerhez. A hárommilliót azzal áltatta, és fogja is, még sokáig, hogy ők a szabad emberek. Felkínálta nekik azokat a szövegeket, amelyek lehetővé teszik, hogy elfedjék a saját kiszolgáltatottságukat. Hogy szabadságként, a szabad ember erkölcsi pátoszával éljék meg a legdurvább állami kényszernek való kényszerű engedelmességüket. Sőt, a közösségért felelősséget érző, szolidáris ember pátoszával. És ebből következik még valami. Hogy az a százháromezer, aki maradt, közösségellenes. Önző. Mert az üdvös közösségi úttal szemben az egyéni utat választotta. Ezért büntetés jár: „Akik azt választják, hogy ezt közösen oldják meg, azoknak bizony kedvezőbb feltételek mellett kell ezt megtenniük, mint azoknak, akik a saját útjukat akarják járni.” És gazdag. „Ezek nagyon magabiztos emberek kell hogy legyenek, valószínűleg megfelelő anyagi kondíciókban is vannak, ha úgy gondolják, hogy az összefogás teremtette biztonság keretein kívül is képesek saját maguk meg a gyerekeik biztonságát megteremteni.” Szemben az ország többségével, aki szegény. Ez a százháromezer önző és gazdag ember nagy kincs. Orbán egyelőre kétes értékű elismeréssel adózik azoknak, „akik bátrak, és ezt az utat választják”, de a Fidesz gyakorlatát ismerve hamarosan ők lesznek a közösségellenesség és az önzés szimbólumai. Mások nyugdíjának megcsapolói. Ők lesznek a rossz minta. Ha egy olyan politikus, mint Orbán, a kényszerből és a kiszolgáltatottságból erényt akar kovácsolni, nem fogja parlagon hagyni a százháromezer kínálta lehetőséget, hogy velük demonstrálja, ki az, aki a nemzeti szolidaritás, a szegényekkel való szolidaritás ellensége. (Az, aki nem hagyatkozik rá feltétel nélkül az államra.)

És még két szép apróság. Az egyik: Orbán világossá tette, hogy a magyar alkotmánybíróság (azaz a magyar jogállam, az alkotmányosság, a törvényesség, a kiszámíthatóság, a jogi garanciák, amelyek egyebek mellett a hatalmi önkénytől is védtek bennünket eddig) a feje tetejére is állhat, olyan döntést hoz, amilyet akar, kitörölheti vele. „Kár illúziót kelteni vagy olyan benyomást kelteni a magyar közéletben, mintha bármilyen módon, akár alkotmánybírósági ítélettel ez a helyzet megváltoztatható lenne. Nem lehet. Ez egy végleges rendszer.” Orbánt a legkevésbé sem zavarta, hogy ezzel a kijelentésével egy másik kijelentésének mondott ellent: „Nekem hiába mondják az alkotmányjogászok, hogy egy alkotmány nem tud megvédeni bennünket a rossz kormányzással szemben, ez nem így van.” Orbán rendszerében sajnos így van. Bízzatok, emberek, a saját államotokban. Amelyik akkor tartja tiszteletben a saját alkotmányotokat, ha akarja.

És a másik okos politikusi mondat: Orbán szerint, szemben a többi közép-európai sorstársunkkal, mi ezzel a „nyugdíjrendszer-reformmal” (is) kiléptünk a szovjet világból. Visszatértünk Nyugat-Európához, Németországhoz. Szemben a csehekkel és a lengyelekkel, akik nyilván még mindig a féldiktatúrák vagy az ügyetlen és civilizálatlan megoldások útját járják.* Elvégre nagy és kivételes nemzet vagyunk. Persze csak ha Orbán vezet bennünket, az alkotmányosság és a szabadság útján.

(Mihancsik Zsófia)


* „…hárompilléres rendszert csak azok az országok vezettek be, amelyekből a Szovjetunió akkortájt vonult ki. Tehát mondjuk úgy, hogy új demokráciái voltak Nyugat-Európának. A régi országok sose álltak át erre a rendszerre. És mi most nem csinálunk mást, mint egy kísérleti szakaszt lezárva visszacsatlakozunk a nyugat-európai államokhoz. Ez egy fontos érv volt ebben a vitában is, amikor valaki végiggondolta, hogy mondjuk egy németországi típusú nyugdíjrendszernek akar-e a része lenni, vagy inkább egy kísérleti cseh vagy lengyel nyugdíjrendszerben szeretne maradni. Nem olyan nehéz választani, ha az ember ezt jól végiggondolja. Tehát itt nem egyszerűen egy döntés született, hanem európai megoldások közül választottunk, és közép-európai megoldás helyett itt most egy nyugat-európai megoldást választottunk.”


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!