Miért?
- Részletek
- Lánczos Vera
- 2010. március 31. szerda, 05:20
Az MTV A szólás szabadsága című műsorában Krizsó Szilvia műsorvezető két meghívott vendéggel a választási esélyeket latolgatja vasárnap este. Nem a beszélgetés ismertetése a célom, a linkre kattintva bárki megnézheti a műsort, csupán néhány megjegyzést tennék, néhány, a szememet és a fülemet rendszeresen bántó apróságra, amiből sajnos túl sok van.
1.
Először is: kik vesznek részt a beszélgetésben? Ketten vannak, nyilván a törvény által előírt kiegyensúlyozottságot reprezentálandó. Az egyik oldalon Stumpf István ül, akit még véletlenül sem az egykori Fidesz-kormány kancelláriaminisztereként mutatnak be, hanem a Századvég Alapítvány elnökeként, tehát a tudomány embereként. A másik oldalon Kéri László politológus, ő valóban a tudomány embere, és valamikor a kőkorszakban még valóban baloldali elemzőként vésődött be az emlékezetbe. Tehát a szerkesztő kipipálhatja a követelményt: a beszélgetés résztvevői több politikai oldalt is reprezentálnak.
Mi nem pipálhatjuk ki.
2.
A felvezetés, a Nézőpont Intézet számadataira való hivatkozással indít: „…tovább nyílt az olló a Fidesz és az MSZP között”(1). A beszélgetés egyéves visszatekintéssel kezdődik: mi történt Gyurcsány Ferenc lemondása óta, amikor - főleg az ellenzéki, de a kormányoldalon is - felvetődött az előrehozott választások lehetősége? Ismét számok hangzanak el, ezúttal a Medián adatai: bárki érzékelheti, mekkora a különbség a két adatsor között (2). Főleg ha a Jobbikot, illetve a két kis pártot vesszük: a Medián szerint mindketten küszöbérték alatt vannak, szemben a Nézőpont adataival. A Medián szerint az MSZP növelte támogatottságát az említett időszakban, míg a Fidesz támogatottsága csökkent, vagyis a sokat hangoztatott teória, miszerint kár volt belefogni a válságkezelésbe és konszolidálni a gazdaságot, mert népszerűtlenebb lett tőle a kormányzó párt - a szemünk előtt kérdőjeleződik meg. (A válságkezelés szükségessége, tartalmi szempontból, józan ésszel fel sem vetődhet.)
Azt hinné az ember, hogy egy ilyen összefüggés feltűnik az egykor baloldaliként számon tartott elemzőnek is - de nem.
A műsorvezetőnek viszont igen, rá is kérdez. Ám válasz csak Stumpf Istvántól érkezik (3), aki viszont kifordított logikával úgy von le ebből következtetést, mintha a Bajnai-kormány nem a pénzügyi válság kezelésében ért volna el jelentős eredményeket, mintha a hazai gazdaság helyzete és a pénzügyi válság között semmilyen összefüggés nem lenne (4). Szerinte ezért nem is hivatkoznak a szocialisták a kampányban a Bajnai-kormány eredményeire.
(Természetesen hivatkoznak, de az állítást a műsorban senki sem vitatja.)
Arra a kérdésre, hogy vajon a Fidesz tudja-e még növelni a támogatottságát a hátra lévő időben, Stumpf válasza az, hogy a Fidesznek az is elég lehet, ha megtartja a jelenlegi előnyét, míg Kéri László azt tartotta fontosnak elmondani, hogy a Fidesz megúszta eddig, hogy konfliktusokban állást kelljen foglalnia, és „annyi eszük nyilván lesz, hogy a következő 12 napban ezt már nem teszik. Nem is nagyon látom, hogy ki és miért szorítaná rá őket, úgyhogy a Fidesz eredménye inkább a részvétel nagyságának függvényében alakul.”
A miértekre keresem a választ.
Miért nem fontos egy ilyen beszélgetésben az egykori kancelláriaminiszterrel szemben ülő, egy másik nézőpont képviseletére hivatott elemző számára, hogy
– észrevegye, ha a bejátszott adatok alapján is meginog egy már-már vitathatatlanként kezelt tézis, miszerint a válságkezelés és az előre hozott választás elhárítása hiba volt;
– miért nem fontos számára is, hogy ne csak azt rögzítse, hogy a Fidesznek nem kell semmit mondania majdani kormányzásáról, mert nincs senki és semmi, ami erre rákényszeríthetné, hanem azt is hozzátegye, hogy ez miért nincs így jól? (Miért nem érdekli, hogy véleményével maga is formálja a közgondolkodást, például a választói elvárásokat? Miért nem érdekli, hogy ezzel óhatatlanul megerősíti ezt a politizálási taktikát? Hogy ezzel maga is hozzájárul ahhoz, hogy ne legyen „senki és semmi”, ami a Fidesz színvallásra kényszeríthetné?)
3.
A választási részvétel fontosságát illetően a műsorvezető veszi a lapot, és azt firtatja, vajon képes-e az MSZP még mozgósításra, mekkorák a tartalékai.
Kéri szerint tulajdonképpen az MSZP-nek van a legnagyobb mozgástere. Abban az értelemben, hogy az MSZP-hez ilyen-olyan fokon kötődő választóknak az utolsó 8-10 napban való mozgósítása már 2002-ben, 2006-ban is sorsdöntő volt, majd lakonikusan hozzáteszi, hogy „most nem lesz sorsdöntő”.
Valóban lehetne firtatni, hogy mennyire hatékonyan kampányol most az MSZP. Miért nem képes/akarja jobban kihasználni egyidejűleg Bajnai teljesítményét, Mesterházyt mint új arcot és Gyurcsány mozgósító erejét?
De Kéri más utat választ. Megfelelve a trendnek, ő Gyurcsány március 19-ei beszédén ironizál.
„Szereti Magyarországot” –„ebből azért olyan nagyon sok nem jöhet ki” – mondja. „A szocialisták nem számoltak azzal (…) hogy már a választás előtt a Jobbik és a Fidesz közötti konfliktus lesz a fontosabb.(…) Gyurcsány fellépése spétreakció, amely abból indul ki, hogy á, Fidesz-Jobbik egykutya, majd együtt kell a rendes baloldalinak harcolni” ellenük. „A Ferenc meg láthatóan kitalálta a Jobbik pandanját, hogy hát a szebb jövővel szemben ő meghirdette a szebb múltat. Ennek sem lesz szerintem felhajtó ereje.”
Szembeötlő ennek a „kritikának” a hangvétele, a tartalmától függetlenül is: könnyedén simul bele abba a politikai közbeszédbe, amelyet az elmúlt években alapos munkával sikerült külön Gyurcsány személyének erodálására kialakítani. A volt miniszterelnök „Ferenc”-ként való emlegetése az internetes politikai vitafórumokra írogató nickek bizalmaskodó stílusát idézi. De nem sokkal jobb a helyzet, ha a közlés tartalmát vizsgáljuk. Ez is a szintén jól ismert, gyakran sulykolt narratívákba simul bele: a „jobboldali veszély csak riogatás” címűbe ("fogjon össze minden antifasiszta és pattanjunk fel a népfront barikádra"), meg „a rossz kormányzás” címűbe („sodródást látok 2006 ősze óta, bizonyos aktuális lépéseket kineveznek stratégiának, amiről egy-két hónap múlva kiderül, hogy mégsem úgy van, szóval szerintem a szocialisták nagyon régóta, 2008. március óta a vereségminimalizálás határain gondolkozhatnak.”). És ebbe a vonalba tartozik a volt miniszterelnök beszédének poénos summázata is, miszerint (Gyurcsány) „láthatóan kitalálta a Jobbik pandanját, hogy hát a szebb jövővel szemben ő meghirdette a szebb múltat.”
Kifejezetten kíváncsi lennék, hogy Kéri szerint mit kellett volna tenniük a szocialistáknak, ha időben számoltak volna azzal, hogy már a választás előtt a Jobbik és a Fidesz közötti konfliktus lesz fontosabb. (Utóbbihoz tegyük hozzá, hogy a „konfliktus” időzítése a Fideszen múlt: mikor látja úgy, hogy a Jobbik választóit immár távolítania kell a vetélytárssá növekedett párttól.) Ha valamiben, ebben következetesek voltak a szocialisták: folyamatosan jelezték, hogy a Jobbik és a Fidesz között szerves kapcsolat van. A Jobbik növekedését két dolog állíthatta volna meg: ha a Fidesz nyilvánosan felszámolja vele szerves kapcsolatait, és vele szemben együttműködik más demokratikus pártokkal.
Nem Gyurcsány reakciója az elkésett tehát, hanem a Fideszé.
Miközben Kéri maga hívja fel a figyelmet a Fidesz-Jobbik-viszonylatban arra, hogy „százezres nagyságrendeket jelentő lehet a mozgás, oda-vissza”, amely még boríthat sok kalkulációt, fel sem vetődik benne, hogy ez mi mással lehet magyarázható, mint a fent említett összefüggéssel, és a két párt, a Fidesz és a Jobbik azonosságaival.
Miért nem vetődik fel benne ez az alapvető kérdés?
Miért ezzel az igénnyel (igénytelenséggel) formálják a közbeszédet és a közgondolkodást azok, akik épp azért kapnak szereplési lehetőséget a médiatérben, hogy formálhassák?
Ezek a „miértek” a levegőben maradnak. Megválaszolásuk az olvasó dolga.
(1) „…legfrissebb felmérése szerint tovább nyílt az olló a FIDESZ és az MSZP között. A FIDESZ potenciális szavazótábora 62 százalékra tehető, míg az MSZP 15, a Jobbik pedig 14 százalékon áll. A kis pártok közül az LMP százalék-ot tudhat magáénak, míg az MDF nem éri el a parlamentbe jutás küszöbét, mert 4 százalékon áll a párt.”
(2) „A Medián felmérése szerint a biztos szavazó pártválasztók között az MSZP támogatottság akkor [2009-ben] áprilisban még 18 százalékos volt. A mélypontot a nyáron érték el a szocialisták, 16 százalékkal, most pedig 21 százalékon állnak. A FIDESZ egy éve, áprilisban tehát a Mediánnál 70 százalékon állt, most pedig 57 százalékos a párt népszerűsége. A Jobbik 4 százalékról 18 százalékra növekedett egy év alatt, az MDF és az LMP pedig 1-2 százalékon mozog”
(3) „Valójában a vita erről folyik, hogy a szocialisták már korábban is azt latolgatták, hogyan tudják megakadályozni a Fidesz kétharmadát. … ha ezeket a számokat vesszük csak alapul, akkor igen, lehet, hogy önnek igaza van abban, hogy a szocialisták végül azzal, hogy húznák az időt, vagy azzal, hogy a válságkormányzásra tették le a garast…” stb.
(4) „…én azt hittem, hogy a kampányban azt a logikát, amit a Bajnai-kormány mond magáról, hogy gyakorlatilag megmentette az összeomlástól az országot és jobban fogunk kijönni a válságból, mint számos más európai ország, ezt majd a szocialisták hangsúlyozni fogják. De nem merik, nem tudják, mert valójában akkor a felelősség kérdését is fel kéne vetni, hogy miért jutottunk idáig.”
