Észak-Magyarország - Schmitt: nem akkor kell az árvizet kiabálni, amikor az ár már a házak falát mossa
- Részletek
- Hazai vonatkozású hírek - 2011/1. negyedév
- 2011. január 29. szombat, 11:12
MTI 2011. január 29., szombat 11:01
Nem akkor kell az árvizet kiabálni, amikor az ár már a házak falát mossa, hanem akkor kell rá készülni, amikor még a medrében csordogál - fogalmazott Schmitt Pál köztársasági elnök az Észak-Magyarország című napilap szombati számában megjelent interjúban, amely a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapjára is felkerült.
Az államfő annak kapcsán nyilatkozott a lapnak, hogy csütörtökön az országjáró körút első állomásaként Borsod-Abaúj Zemplén megyébe, Miskolcra és környékére látogatott.
Az államfő szerint a tavalyi felsőzsolcai tragédiából tanulva, létrehozták a katasztrófavédelmi kormánybiztosi posztot és a kormány komoly anyagi forrást is rendelt mellé.
Schmitt Pál azzal kapcsolatban, hogy a lap szerint heves bírálatok tárgya lett a magyar kormány munkája - a médiatörvényen túl is - az EU-ban, az válaszolta: attól, hogy valaki azt mondja, Magyarországon nincs demokrácia, az nem biztos, hogy igaz.
Az Európa Parlament ilyen állásfoglalást nem hozott és csak néhány frakcióján keresztül támadta ezt a médiatörvényt, de a nyomás érezhetően csökkent - tette hozzá.
Véleménye szerint az interneten való rendteremtés az, ami érzékenyen érintett mindenkit. A szabályozás e téren is megpróbálja az ifjúság védelmét, az emberi méltóság védelmét előtérbe helyezni, és ez érzékenyen érintette azokat, akik a médiával foglalkoznak - közölte a médiatörvénnyel kapcsolatban.
A köztársasági elnök kijelentette: amennyiben egy aláírásra felküldött törvénnyel kapcsolatban alkotmányos aggályai lesznek, élni fog vétójogai adta lehetőségeivel.