Kiegészítés egy MTI-hírhez
- Részletek
- Napi apró
- 2011. január 29. szombat, 03:37
- Dalos György
Egy MTI-jelentésben természetesen nem lehet benne mindaz, ami egy egyórás nyilvános eszmecserén elhangzik. Érvényes ez a berlini Művészeti Akadémiának a médiatörvényről folytatott beszélgetésére is. A magyar sajtó által átvett hírügynökségi közleményben például a következő mondat olvasható: (Dalos György szerint) „az Orbán-kormány mindenesetre december 22. után tett egy első lépést a helyes irányba: nyilvánosan kijelentette, hogy kész megváltoztatni a médiatörvényt, amennyiben az sértené az uniós jogot.” Valóban ezt mondtam, de hozzátettem még valamit: „Úgy gondolom, hogy ha az Orbán-kormány e gesztusa révén mintegy fegyverszünetet kötött európai unióbeli bírálóival, akkor békét kellene teremtenie a hazai nyilvánossággal is, s ennek minimális feltétele, hogy 1) állítsák le a filozófusok ellen folyó, nyilvánvalóan politikai indíttatású eljárást, 2) kövessék meg Schiff Andrást és határolódjanak el a Magyar Hírlapnak a művész elleni agresszív és antiszemita fellépésétől és 3) a médiatörvény átdolgozásának folyamatába, különös tekintettel a Médiatanács szerepére, vonják be a hazai nyilvánosságnak a folyamatból eddig kiszorított részét is.” Kérem ennek a kiegészítésnek a közlését.
(Dalos György)