rss      tw      fb
Keres

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2011. január 19.


Bolgár György kérdései a 2010. január 19-ei műsorban


Mai műsorunkban megbeszéljük, hogy nagyon éles kritikákat kapott Orbán Viktor és a magyar kormány a strasbourgi Európai Parlamentben, ahol a magyar miniszterelnök ma ismertette féléves elnökségi programját. A néppárti képviselők, valamint a jobbikos Morvai Krisztina és Szegedi Csanád ugyan védték vagy támogatták a magyar kormányfőt, de a többiek, a szocialistáktól a liberálisokon át a zöldekig, keményen bírálták, elsősorban a médiatörvény miatt. A legerősebben a 68-as diákforradalmár Cohn-Bendit, aki szerint Orbán úton van Chavez felé. Orbán Viktor válaszában, illetve utána egy sajtóértekezleten azt mondta, hogy a magyar nép megsértése, amikor azzal vádolják, hogy az ország diktatúra felé halad. Mire a szocialista frakcióvezető, a német Martin Schulz úgy válaszolt, hogy egy törvény bírálata nem a magyar nép bírálata. Két malomban őrölnek? És vajon melyik malomban lesz több az őrölni való? Végeredményben hogyan jöhet ki a magyar vezetés ebből a saját maga által generált súlyos európai konfliktusból?

Másik témánk, hogy Kövér László is megadná a választójogot a határon túli magyar állampolgároknak. Méghozzá diszkriminációtól mentesen. Vajon ez mit jelent?

Mit szólnak ezenkívül ahhoz, hogy a Nógrád megyei Önkormányzat Madách-díjat ad Bayer Zsoltnak. Emiatt még a Jobbik is tiltakozik. Madáchot megkérdezték?

Mi a véleményük továbbá arról, hogy lemondott a pécsi megyéspüspök, Mayer Mihály, miután rendőrségi vizsgálat folyik az egyházmegye ellen, állítólagos gazdasági és szexuális visszaélések miatt. Még nincs bizonyított bűn csak gyanú, de már van bűnhődés? Hogyhogy?

És végül beszéljük meg, hogy a BKV rendbehozása érdekében Tarlós István megvonná az ingyenes nyugdíjas és gyerekutazási lehetőségeket. Jönne helyette a félárújegy. Mit gondolnak, az utasokat, vagy a kormányt ijesztgeti ezzel?


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!


Tabajdi Csaba, az MSZP európai parlamenti képviselője


Bolgár György: - Lezajlott Orbán Viktor és a magyar kormány bemutatkozása az Európai Parlamentben. Mi az Ön benyomása, hogy foglalná össze, ha Önnek kellene tudósítania Strasbourgból?

Tabajdi Csaba: - Én majd nagyon kíváncsi leszek a magyar újságírók tudósítására.

- A magyarokéra vagy a külföldiekére?

- A nemzetközire is, hiszen már jöttek visszhangok. Azt mondanám – ahogyan a miniszterelnök úr, Orbán Viktor fogalmazott –, hogy ez egy kétarcú bemutatkozás volt. Azt is mondhatnám, hogy bemutatkozott Orbán Viktor mint kétkalapos európai politikus. Van egy magyarkormány-kalapja és van egy uniós elnökségi kalapja. Ami az uniós fogadtatást illeti, mármint az uniós elnökségi programét, amelyet hosszú évek óta még az előző kormány kezdett el ötpárti alapon előkészíteni, amelyben benne van, hogy mit kellene tenni ebben a félévben, senki nem vitatta a magyar elnökségi prioritásokat, tehát az abszolút rendjén volt.

- De mondjuk normális esetben minden félévben egyszer, amikor egy új ország veszi át az elnökséget, ez így szokott lenni. Előadják az elnökségi prioritásokat és azokról vitatkoznak a parlamenti képviselők. Nyilván többnyire egyet is értenek vele, hiszen ezeket a prioritásokat a többi tagállammal konzultálva, illetve az Unió vezetésével határozzák meg, nem éri váratlanul a képviselőket sem, hogy mivel áll elő egy ország. Tehát normális esetben ez történik, hogy ezekről beszélnek és vitatkoznak.

- De ez az eset nem volt normális. Kiszámoltam, hogy amióta elkezdtem a megfigyelő időszakot, 2003 tavaszán kezdtük el…

- Akkor még nem voltunk tagok, azért megfigyelő időszak.

- Így van. Nyolcéves európai parlamenti tapasztalatom van és kiszámoltam, hogy ez volt a tizenhatodik elnökség, amelyik bemutatkozását ilyen-olyan – hat éve immár parlamenti képviselői – minőségben nyomon tudtam követni. Ilyen viharos, kemény vita egyetlen alkalommal sem volt, mert a magyar kormány politikájával kapcsolatosan rendkívül komoly fenntartások, bírálatok fogalmazódtak meg, legfőbbképpen a médiatörvénnyel kapcsolatosan, de nemcsak azzal, hanem az antidemokratikus lépéseivel, gazdasági, szociális populizmusával kapcsolatosan és a szélsőjobbal való összejátszása miatt. Megkérdezték ma már tőlem, hogy a magyar belpolitika bekerült-e az Európai Parlamentbe. Nem, a történet nem erről szól, hanem arról, hogy egy Európai Uniós országnak, függetlenül attól, hogy soros elnök vagy sem, kötelező betartani azokat az alapvető normákat, értékeket, amire az Európai Unió, mint értékközösség, mint politikai szövetség épül. És tulajdonképpen ez a magyarországi héthónapos Orbán-féle kormányzás egyszerűen beárnyékolta az egész mai vitát.

- Az biztos, hogy példátlan volt, amennyit ebből láttam, egészen éles hangnemben sokszor szenvedélyesen, például a volt belga miniszterelnök, aztán a legendás ’68-as diákvezér Daniel Cohn-Bendit nagyon keményen, nagyon erőteljesen és mondom, szenvedélyesen kritizálta a magyar kormányt és nem Magyarországot. Azért említem ezt külön, mert utána Orbán Viktor válaszában is és a sajtóértekezleten is azt mondta, hogy a magyar nép megsértése, ha azzal vádolják, hogy a diktatúra felé halad.

- Igen, én azt hiszem, hogy rendkívül fontos feladatunk annak tudatosítása, hogy a magyar nép és Magyarország 20. századi teljesítménye és egyáltalán a magyar nép kulturális-civilizációs teljesítménye nagyon sok pozitív elismerést kapott. Az 1956-os magyar forradalom, 1989-ben a vasfüggöny lebontása. Az is bizonyítja ezt, hogy a volt belga miniszterelnök Márai Sándort olvasta, ismerte.

- És tőle idézett.

- Tőle idézett. Nagyon elismerő szavakat kapott Magyarország és ugyanakkor sajnálkoztak, hogy a magyar népnek úgy kell átélni azt, amit ünnepként kell átélnie, hogy itt kénytelenek megfogalmazni olyan fenntartásokat, bírálatokat, amelyek azt mutatják, hogy olyan gyakorlatot folytat a magyar jobboldali kormány az elmúlt hét hónapban, amely elfogadhatatlan számos elemében az Európai Unió mint értékközösség számára. Tehát többen kifejezték a sajnálatukat, hogy milyen kár, hogy egyszerűen nem tudnak önfeledten ünnepelni a magyarok. Nekem is az volt az érzésem, nagyon rossz volt végigülni ezt az ülést, hiszen az ember szeretett volna örülni ennek, mert Magyarország történetében ez az első alkalom, hogy elnökök vagyunk. Ötszáz évig ilyen-olyan függőségben voltunk és fél évezred után megadatott az, hogy egy szövetségi rendszerben egyenrangúként, egyenjogúként…

- Szabadon választott barátok és szövetségesek körében vagyunk.

- Szabadon választott körben betölthetünk egy ilyen fontos pozíciót, amit e nélkül az uniós tagság nélkül Magyarország soha nem kaphatott volna meg.

- Igen. Ez a kettősség vagy kényelmetlen érzés vezetett oda, hogy Ön is a felszólalásában, meg a képviselőtársai is, szóval a magyar szocialisták visszafogottabbak voltak a bírálatukban, jóval inkább visszafogottak, mint például más európai szocialisták vagy liberálisok, vagy zöldek. Mert nem Önök voltak a hangadók semmiképpen sem, miközben Orbán Viktor azt mondta a sajtóértekezletén, hogy „én vagyok az európai baloldal számára a legveszélyesebb példa”. Szóval, mintha pártok harcának lenne ő az áldozata.

- Igen. Ez az Orbán-kormány egyik legfőbb manipulációja, hogy egyszer azt mondják, hogy a különadó miatt ez a multinacionális tőke összeesküvése Magyarország és a magyar kormány ellen. Az a másik magyarázata, hogy ez az európai szocialisták és mögöttük a magyar szocialisták revánsa. Ez teljes mértékig hazugság, hiszen Martin Schulz nem véletlenül kért szót személyes megtámadtatás miatt, és elmondta, hogy neki és az európai szocialistáknak nem Magyarországgal, nem a magyar néppel van vitája. Még csak nem is az egész Orbán-kormányt kérdőjelezik meg, de annak bizonyos lépéseit, többek közt a médiatörvényt elfogadhatatlannak találják. Ez egy veszélyes játék, mert Orbán Viktor megpróbálja most eljátszani a magyar közvélemény előtt, hogy Európával szembeszálltam és megvédtem a magyar nemzet becsületét. Ez rendkívül veszélyes, ez a nacionalista populizmusnak a hangja.

- De mintha ebben a veszélyes játékban partnere volna az ő pártcsaládja, az Európai Néppárt, mert ezúttal számos képviselő felszólalásában inkább a védelem és a támogatás fogalmazódott meg, nem a kritika. Ha és amennyiben valami kritika elhangzott, akkor körülbelül annyi, hogy a magyar kormány nyilván majd elfogadja az Európai Bizottság esetleges kifogásait és annak megfelelően módosítani fog a médiatörvényen. De különben az ő aggodalmaik nem kaptak nyilvánosságot.

- Én azért ezt nem így látom, Bolgár úr.

- Na, akkor belülről mégiscsak jobban látni, mint innét.

- Ez a dolog azért úgy működik, hogy van a pártcsaládokon belül szolidaritás. De azért ha az Európai Bizottság elnöke, Barroso úr, aki jobboldali, az Európai Néppártnak volt alelnöke – ahogyan Orbán Viktor is jelenleg – arról beszél, hogy a sajtószabadság az Unió egyik legszentebb értéke, akkor még ha nem is mondja ki nyíltan, hogy nem tetszik neki a magyarországi gyakorlat, azért ez egy burkolt bírálat, egy nagyon egyértelmű üzenet. De tudok mondani egy másik példát is.

- Magyarán a játékszabályok normális része az, hogy még ha kínos is a helyzet és még ha a néppártiak jelentős része nem is támogatná Orbán Viktort és kormányát abban amit csinál, azért az Európai Parlament vitáján nem fognak nyíltan a szocialisták és liberálisok mellé állni, hanem csak mértéktartóan vagy finom bírálattal illetik az ő pártcsaládjuk egyik tagját. De ez mégiscsak bírálat, mégiscsak valamiféle kritika.

- Ugyanez vonatkozik a frakcióvezető úrra. Nem azt mondta az Európai Néppárt frakcióvezetője, hogy miféle méltatlanság a médiatörvénnyel szemben az, ami történik, hanem ő is azt mondta, hogy amennyiben az Európai Bizottság megállapítja azt, hogy a törvény ilyen és ilyen pontjain ütközik az uniós jogrenddel, akkor módosítani fogják a törvényt, s erre azért azt kell mondjam, hogy nem állt ki az Európai Néppárt frakcióvezetője az Orbán-kormány politikája mellett. Nem is bírálta nyíltan, de ugyanezt mondhatnám még egy osztrák néppárti alelnökről, aki egy nagyon tekintélyes, első sorban ülő frakció alelnöke: ha ő arról beszél, hogy a nacionalizmus és a protekcionizmus ellen fel kell lépni, lásd Orbán Viktor politikája, igaz ezt már nem tette hozzá, de ő ezt nem véletlenül hangsúlyozta.

- De ezt mindenki érti.

- Közvetlen módon nem, de áttételesen nagyon-nagyon erőteljes üzenetek fogalmazódtak meg Orbánék irányában, amelyet nem ártana figyelembe venniük, mert a saját pártcsaládjukon belül ilyen folyosói beszélgetések alapján tudjuk, hogy bizony nagyon komoly fenntartások vannak a politikájukkal kapcsolatosan. De az európai pártcsaládi logika alapján ők idáig mehetnek el.

- Saját maguk alatt nem vághatják a fát. Hogy lehet ebből a gödörből kimászni? Ki tud-e belőle mászni az Orbán-kormány ebben a félévben, az ország tekintélyének valamiféle helyreállításával?

- Az ország tekintélyével nincs gond.

- De az ország tekintélyének is árt az, ami itt történik.

- Azt mondom, hogy Magyarország nemzeti érdekeinek árt. Hiszen, ha ő a zárszavában azt állítja dölyfösen és gőgösen, hogy a magyar médiatörvény semmivel sem kevésbé demokratikus, mint Németország médiatörvénye…  meggyőződésem, nincs is médiatörvény Németországban.

- Nem, ott eleve tartományi szinten vannak szabályok, igen.

- Mert szövetségi szinten, igen, a tartományok szintjén van. Na de ez egy mellékkérdés. De még ha lenne is, milyen alapon kell sértegetnie a legfontosabb politikai gazdasági szövetségesünket, Németországot?

- A legjobb barátunkat. A szó minden értelmében.

- A szó legjobb értelmében. Miért nem szövetségeseket próbált nyerni ebben a vitában? Ha azzal zárja a vitát, amit az előszavában elmondott, hogy mi nyitottak vagyunk, amennyiben az Európai Bizottság megállapít bizonyos jogi problémákat, korrigáljuk, kijavítjuk a törvényt. De én azt hiszem, mintha inkább szándékosan provokálta volna ezt az európai parlamenti fórumot, amely döbbenten figyelte, hiszen a Der Standard osztrák lap tudósítója azt kérdezte tőle a sajtótájékoztatón, hogy fenn kívánja-e tartani azt az állítást, hogy a ’90-es évek óta nem volt ilyen támadó, agresszív jellegű elnöke az Európai Unió Tanácsának. Hogy fog ő kompromisszumot teremteni a másik huszonhat állam kormányfővel, akik ott ülnek az Európai Tanácsban, ha ilyen stílusban politizál? Ami még fontosabb, hogy Magyarország nemzeti érdekeit sérti, mert el fogunk szigetelődni, el fog fordulni tőlünk a rokonszenv, a külföldi befektető. Ennek komoly gazdasági és politikai következményei lehetnek, a tűzzel játszik. Magyarország nincs abban a helyzetben, de még egy nagy Németország sem, hogy ilyen stílusban politizáljon. Se gazdaságilag, se politikailag, és különben is az Európai Uniótól idegen ez a stílus. Orbán Viktor magatartása teljesen ellentétes a magyar nemzeti érdekekkel. Ennek még nagyon nagy ára lehet Magyarország számára. És ez a legnagyobb aggodalom a mai napon.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!


Wildmann János teológus, író, közgazdász


Bolgár György: - Néhány hónappal ezelőtt már beszélgettünk itt a műsorban arról, hogy számos feljelentést tettek a rendőrségen és ügyészségen a pécsi megyés püspökségen történt állítólagos gazdasági és szexuális visszaélések miatt. Arra jutottunk, hogy nem zörög a haraszt, ha nem fújja a szél. Ez most annyira így van, hogy egy váratlan mai hír szerint lemondott – és ezt a pápa el is fogadta – Mayer Mihály pécsi püspök. Ön mivel magyarázza ezt, mennyire szokatlan ez a lépés, mi vezethetett ide?

Wildmann János: - Mivel valamennyire ismerem a pécsi helyzetet, ezért engem nem lepett meg ez a döntés. Tulajdonképpen hetek óta vártuk. Azt is tudtuk, hogy a Vatikán, illetve a nuncius úr keresi a megoldást. Tehát csak az időpont volt kérdéses számunkra és nem az, hogy be fog-e következni.

- Honnan lehetett ezt tudni?

- Hát az előző szimbolikánál maradva, aki benne van a harasztban, az érzi azt is, ha a szél fúj. Mi is így voltunk. Annak idején elmondtam Önnek itt a műsorban, hogy engem is megkerestek a vatikáni vizsgálóbizottság részéről, tehát tudtam, hogy van ilyen vizsgálat. Azt is tudtam, hogy egyre többen fordultak papok, civilek a nunciatúrához. Itt az információk azért mentek. Csak az volt a kérdés, hogy meddig sikerül eltussolni, szőnyeg alá söpörni a dolgokat, és mikor lesz elege valamelyik hivatalnak akár idehaza, akár Rómában.

- Vajon melyik hivatalnak lett igazán elege? Egy vatikáni hivatalnak vagy az itteni rendőrségnek, esetleg a Magyar Katolikus Püspöki Konferenciának?

- Ezt így nem tudom szétválasztani, valószínűleg mindegyiknek közösen, együttvéve. Lehet, hogy egymástól függetlenül, de mégis együttvéve. Tehát még mielőtt a magyar feljelentések elindultak volna, a Vatikán elkezdett vizsgálódni. Ez azt jelenti, hogy komolyan vették a hozzájuk érkező híreket. Úgy tűnt, hogy a feljelentés hatására megindult a nyilvánosság. Nem vagyok benne biztos, ha a média nem mozdul ennyire rá a témára, akkor az ügyet itt tudjuk, ahol most. Ugyanis ezelőtt két évvel volt már egy feljelentés az Élet és Irodalom részéről, pont a pécsi ügyészségnél, amit azután szőnyeg alá söpörtek. Tehát nagy a valószínűsége, hogy ez most sem tartana itt, ha a média, a nyilvánosság nem segít ebben nekünk. Azt gondolom, hogy tényleg Önöknek köszönhetjük, hogy célt értünk.

- Többek között mondjuk ez a dolga a médiának.

- Ezért nem jó az a törvény, amelyik korlátozni akarja a média szabadságát.

- Pontosan. Egyházak, vallási csoportok védelme ürügyén. Mert egy ilyen konkrét esetet, amikor valaki felvet kényes kérdéseket akár egy püspökséggel, akár egyes egyházi vezetőkkel kapcsolatban, lehet úgy is értelmezni, hogy valaki, egy orgánum gyakorlatilag az egyház, egyházi vezetők tekintélyét akarja aláásni, megsérteni és így tovább. Szóval valóban nagyon ingoványos talajon jár ez a médiatörvény. Jó is, hogy említi, a magam és kollégáim nevében köszönöm, hogy úgy érzékeli, hogy a média itt segített. De vajon nem arra mutat ez az egész négyéves történet, hogy az emberek jobban bíznak a külföldben, mint az itthoni hatóságokban? A Vatikánhoz fordultak és mintha a vatikáni vizsgálatok lökték volna meg az egész ügyet, hogy beinduljon. Szóval még mindig lehetséges, hogy hiába a média, hiába az érdeklődés, hiába valamilyen közfigyelem, ha nincs hozzá elegendő külföldi támogatás, akkor itt ez hamvába hull?

- Azt gondolom, hogy nem ez a döntő szempont, hanem egyrészt az, hogy például nekem személy szerint nem voltak olyan bizonyítékaim, amelyek megállták volna a helyüket a magyar hatóságok előtt. A súlyosabb minősített eseteknél, a pedofília gyanújánál viszont voltak olyan bizonyítékok, amelyek megállták volna a helyüket, de azok már elévültek. Tehát most utólag elmondhatom, hogy magam is jártam a rendőrségen, beszéltem rendőrfőtisztekkel, és azt mondták, hogy a dolgok jelenlegi állása szerint a magyar hatóságok tehetetlenek. Ha nem kapják az illetőt rajta, hogy valakit molesztál és legalább nincs három-négy olyan tanú, illetve áldozat, aki vállalja is, hogy kiáll, akkor tehetetlen a rendőrség. Tehát azt gondolom, hogy itt azért kellett külföld fele fordulni, mert abban bíztam, ha nincs is bizonyítékom, a hívők, az emberek részéről megnyilvánuló feljelentéseket, leveleket komolyan veszi Róma. Ha mást nem is, legalább egy belső vizsgálatot elindít. Úgy tűnik, hogy ez sikerült.

- A pedofíliagyanúk vagy feljelentések miért évültek el? Olyan régen történtek?

- Egyrészt régen, másrészt nem mind Magyarországon történtek, de magyar pécsi egyházmegyés pap által.

- Ha lettek volna tanúk, akik elő mernek állni, akkor mégis elő lehetett volna venni ezeket az ügyeket?

- Igen, részben. Több szülőtől kaptam levelet, megkaptam az áldozatok címét, beszéltem emberekkel, akik tudtak erről vagy éppen velük szemben követtek el valamit. De amikor arra került a sor, hogy akár névtelenül is nyilatkozzanak, már egyikük sem vállalta. Mindenki félt, mindenki úgy érezte, ha újra beszélni kell erről a szörnyű dologról, akkor az őt emberi méltóságában megalázza. Látták azt, hogy mit tesznek velünk, akik szót emeltünk: mindenféleképpen megpróbáltak bennünket ellehetetleníteni.

- Önt például hogyan?

- Nagyon sokféleképpen. Valószínűleg a teológiai tudományos életben nem kaphatok már Magyarországon állást. Ezt nagyon sokszor éreztették velem. Volt egy püspök, aki mondta nekem, hogy amíg ők püspökök, addig én nem leszek professzor.

- Na de látja, most már van egy püspök, aki már nem püspök.

- Most már van, de attól én még nem leszek professzor. De nem is ez a kérdés. Ez most tényleg másodrangú dolog. A fontos az, hogy itt nagyon sok embert, megfenyegettek. Például ma hívott engem egy pap – ő keresett meg, akart tanúskodni és volt egy dokumentációja –, hogy ő is azért lépett vissza, mert megfenyegették. Azt mondta, hogy azután nem mert lépni.

- Mit gondol, attól, hogy Mayer Mihály mégiscsak lemondott és a pápa elfogadta a lemondást, elindul-e egy olyan hullám, hogy előállnak azok, akiknek sérelmeik voltak, akiket súlyosan megaláztak, kihasználtak, akiket esetleg szexuálisan használtak ki? Megjön a bátorsága azoknak, akik eddig féltek, mert úgy látták, hogy teljesen felesleges tanúskodni, ők kerülnek bajba, nem azok, akik az esetleges bűncselekmények elkövették?

- Erre csak azt tudom mondani, amit nekem mondott a rendőrfőtiszt, amikor megkerestem. Azt mondta, hogy jobb, ha nem is tesznek semmilyen lépést, mert évekkel később bármit is bizonyítani, nem lehet. Az, aki mégis vállalkozna erre, kitenné önmagát különböző támadásoknak, főleg egyházi részről. Mivel nem lenne bizonyító ereje annak, amit mond, ezért ő kerülhetne kellemetlen helyzetbe.

- De látjuk, hogy a civilizált nyugati világban, száz és ezer példa van arra, hogy feljelentéseket tesznek.

- Le vagyunk maradva száz évvel.

- Ezért reálisan mondta azt a rendőrfőtiszt, hogy ennek semmi értelme?

- Ő nagyon pozitívan állt ehhez az ügyhöz, szeretett volna segíteni, volt is ilyen ügye, pont a pécsi egyházmegyéből. De azt mondta, hogy a jelenlegi jogi szabályozás olyan, hogy valószínűleg esélytelen, ha valaki évekkel később ilyen esettel jön. Ő azt javasolja ilyenkor, ha már időben nem léptek és nincsen legalább három-négy tanú, hogy ne is hozzák fel ezt az ügyet, mert nekik lesz kellemetlen.

- Azért próbálja nekünk összegezni, ahogy tudom, legalább negyven feljelentés érkezett - nem feltétlenül szexuális jellegű bűncselekményekre.

- Ezek javarészt gazdasági jellegű ügyek.

- Mik ezek, milyen típusú feljelentések, mivel élt vissza, kicsoda, milyen összegben, mi az, amit látni vagy hallani lehet erről?

- Ezek nagyon sokrétűek, ott kezdve, hogyan jut hozzá egy ingatlanhoz a pécsi egyházmegye – azt hiszem, hogy ez a híradásokban is megjelent. Az történt például, hogy átvettek egy iskolát egy önkormányzattól, olyan szerződéssel és feltételekkel, hogy ott tornatermet építenek. Közben a beruházás elmaradt.

- Szóval megkapják az ingatlant, de gyakorlatilag nem adják oda azt, amit ígértek.

- Így van. Például több ilyen esetről is szó van. A feljelentések szerint olyan is előfordult, hogy hatalmas nyereséggel adott tovább egyházi intézménynek vagy szerzetesrendnek olyan ingatlant a püspökség, amit ő sokkal olcsóbban szerzett meg. Ez erőfölénnyel való visszaélés. Tartalmaz olyat is a feljelentés, hogy adott esetben az öregotthonba kerülő idősek ingatlanára tette rá a kezét. Tehát nagyon sok ilyen dolog van. De szeretném hangsúlyozni, ezek csak vádak, ez nem bizonyított. A rendőrség dolga ennek utána járni.

- Mayer Mihály lemondásával történik valamilyen változás Ön szerint a katolikus egyház magyarországi vezetésében? Amennyire én tudom, ő elég erős embernek számított korábban, és ha jól sejtem, akkor nem a reformerek vagy a modernebb egyházi vezetők közé tartozott. Lehetséges, hogy a másik irányzat, erősödni fog az ő kényszerű távozásával?

- Ezt nem tudom megítélni. Azt gondolom, hogy Magyarországon a püspöki karon belül a reformerők meglehetősen csekély szerephez jutnak. Ha új püspököt neveznek ki Pécsre, ott biztos nem az lesz a legfontosabb szempont, hogy mennyire tartozik a reformszárnyhoz, hanem sokkal inkább az, hogy elég markáns egyéniség-e ahhoz, hogy itt ezen a szemétdombon rendet tegyen. Ha az illető egy gyönge karakterű ember lenne, akkor valószínűleg a problémákat csak tovább görgetné maga előtt. Azt se a pécsi egyházmegye, se a magyar egyház nem vállalhatja. De nagyon remélem, hogy lesz változás. Hiszen azt gondolom, hogy a magyar egyháztörténelemben – legalábbis a legújabb koriban – nem volt olyanra példa, hogy világi kezdeményezésre, civilek hatására addig jutott egy ilyen botrányos ügy, hogy a püspök lemondott. Ha erre kész a mai egyház – és úgy tűnik, a magyar egyház kihátrált Mayer püspök mögül –, akkor bízom benne, hogy az egyházi vezetőkben is megvan a bölcsesség ahhoz, hogy tényleg elinduljon egy építkező, a jövőre tekintő folyamat.

- Önt milyen alapon zárták ki minden itthoni munka és egyéb lehetőségből? Milyen vádakkal?

- Mayer püspök megfogalmazása szerint egyházellenes tevékenységem méltatlanná tesz arra, hogy teológiai, egyházi berkekben munkát végezzek.

- Most ha ő nem lesz ennek az egyháznak a püspöke, akkor nem lehet, hogy valamiféle „perújrafelvétel” történik Wildmann János ügyében?

- Megmondom őszintén, erre nem gondoltam.

- Most meg lehet ítélni, hogy ki folytatott egyházellenes tevékenységet. Ön-e vagy más?

- Valószínűleg a dolog sokkal bonyolultabb. Az egyházban nem szokás rehabilitálni azokat, akik felfednek kellemetlen dolgokat. De adná Isten, hogy tényleg így legyen. Nem feltétlen az állás miatt, de legalább abban az értelemben, hogy azt mondják, hogy bocs, tévedtünk, igazatok volt és levontuk a következtetést. Nekem ez már nagy elégtétel lenne.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!


Koltay András, a Médiatanács tagja


Bolgár György: - Egy olyan interjúval kapcsolatban kértem Öntől a beszélgetést, ami néhány napja jelent meg a hvg.hu-n. Mindjárt erre is kitérek. De közben a kezembe került egy másik interjúja is. Úgy látszik, Ön a médiatanács legbátrabban és legszívesebben nyilatkozó tagja. Szóval ez a holnap megjelenő, a 168 Órában olvasható interjú, és ha megengedi, akkor egy ottani kijelentésével kezdeném a beszélgetést. Végül is itt van már nyomtatásban, úgyhogy itt a bizonyíték. Megkérdezte a riporter Öntől, hogy hol rontották el. Az Ön lakonikus válasza pedig az, hogy „nem rontottuk el”. Látta a mai strasbourgi európai parlamenti ülést?

Koltay András: - Nem láttam.

- Pedig érdekes volt. Amit ott a magyar miniszterelnök kapott, elsősorban a médiatörvény miatt európai parlamenti képviselők tucatjaitól, az egészen példátlan.

- Igen, hallani lehetett előzetesen olyan híreket, hogy érdekes performanszokkal készülnek majd a képviselők.

- Az is volt, performansz is volt, valóban.

- A 168 Óra kérdése nyilván engem célzott meg, illetve közvetve a Médiatanácsot. A kérdés arra irányult, hogy a Médiatanács mit és hol rontott el, erre én elég egyértelműen tudom válaszolni, hogy nem rontott el semmit.

- Jó. A Médiatanácsnak még nem volt ideje.

- A válaszomat vállalom.

- Jó, ezzel jól megfelelt az első kérdésemre.

- Köszönöm.

- De talán a riporter azt akarta tudni, hogy a médiatörvényt hol rontották el. Márpedig, gondolom, annak előkészítésében mint szakember, részt vett Ön is.

- Van némi közöm a szöveghez, de mindenféle lábra kapott híresztelés ellenére nem én vagyok a szerző, illetve ilyen talán nem is lehet egy ekkora munka esetében.

- És egy román lap értesülése szerint Heltai Péter a szerző, vagy az egyik főszerző?

- Ez engem meglep, mert ugye Heltai Péter tudomásom szerint nem jogász ember. Az ilyen jogszabályokat inkább a jogászokra szokták bízni, de nem tudom, őszintén szólva.

- Tehát Ön erről nem tud?

- Nem tudok róla. Ha az a kérdés, hogy a magyar parlament hol rontotta el, mert ugye a magyar parlament fogadta el ezt a törvényt, akkor pedig azt gondolom, de ez innentől kezdve magánvélemény és nem mint hatóság nyilatkozom erről, hogy nagyon szeretném látni a hivatalos állásfoglalást, illetve hivatalos döntést az Európai Bizottság részéről. És amint az megvan, kiderül, hogy el van-e rontva a törvény bizonyos részeiben, avagy nincsen. Ami addig is zajlik, akár ha a mai eseményekre gondolunk, azok nagyon kemény, szigorú bírálatok és véleménynyilvánítások, de semmiképpen sem ítéletek. Hiszen ítéletet a bizottság, aztán később a magyar Alkotmánybíróság és más hivatalos szervek hozhatnak egy törvény felett.

- Talán a bizottság sem hoz ítéletet, hanem megfogalmazza a kifogásait.

- Ezt most köznyelvi értelemben mondtam. Egy döntést hozhat, akár kötelező erejű döntést is hozhat természetesen.

- Attól még egyébként, hogy tegyük fel az Európai Bizottság, szigorúan jogi kritériumok alapján, esetleg csak három vagy két kisebb vagy nagyobb pontban találja az európai elvekkel ütközőnek a médiatörvényt, az egész nyugodtan lehet rossz. Nemcsak azért, mert elképesztő visszhangot váltott ki és ez nem tesz jót az egész országnak, hanem azért is, mert lehet, hogy valóban nem lehet belekötni abba, hogy a magyar parlament kétharmados többséggel hogyan és kiket választ a médiahatóság élére. De tartalmilag annál inkább bele lehet kötni. Akkor is, ha esetleg az Európai Bizottság ezt nem fogja kifogásolni.

- Akkor ezzel azt állítja, hogy mondjuk velem kapcsolatban tartalmi kifogások merülnének fel?

- Nem személyeskednék.

- Mégiscsak személyekből áll a testület, tehát most vagy konkrét kifogás van...

-… Nekem akkor abszolút konkrét kifogásom van. Az a konkrét kifogásom, hogy a magyar parlament teljesen legálisan és a magyar jog szerint nyilvánvalóan alkotmányosan olyan Médiatanácsot választott, amelynek minden egyes tagját a kétharmados többséggel bíró kormányzó párt jelölte. Ezzel azonban mégiscsak feladott valamiféle olyan általános demokratikus elvet, amelyik valamiféle egyensúlyt, valamiféle kontrollt akár a média irányításában vagy felügyeletében is megkíván és nem szeretne senkinek sem abszolút teljhatalmat adni. Márpedig ezzel az egy párttól való jelöléssel és megválasztással lényegében korlátlan felhatalmazást adott mindenre.

- Igazság szerint én ezzel azért tudnék vitatkozni.

- Tegye.

- Egyrészt, ha ez a kritériuma a demokratikus döntéshozatal tekintetében, akkor nagyon sok európai országban merülhetne fel a médiahatóság legitimitásának problémája. Mert az a fajta módszer, amihez mi itthon az elmúlt tizenöt évben hozzászoktunk, egy nagyon ritka és igazából sehol nem alkalmazott módszer. Tehát azt gondolom, hogy normálisan a mi demokratikus legitimitásunk, mivel parlamenti minősített többség szavazott meg minket, nem kérdőjelezhető meg.

- Én is ezt mondtam, hogy formálisan nem kérdőjelezhető meg.

- Így van. A formalitás az egy dolog, az alkotmányosság is formális szempontból egy dolog és aztán ezeket a formákat kell tartalommal megtölteni. Én azt szeretném, ha nem az eredőben, nem a mi személyünkben keresné bárki a problémát, mert igazság szerint nem nagyon gondolom, hogy ilyen megállapítható az egyes személyekkel kapcsolatban. Vagy legalábbis nem állítható felelősséggel, még ha ezt sokan teszik is, hogy mindannyian hűséges Fidesz-katonák volnánk. Ez egész egyszerűen nem igaz állítás. A tevékenységünkben kell keresni a kritikát, ha találnak ilyet. És akkor beszéljünk arról, vitatkozzunk döntésekről. Esetleges elfogultságról.

- Miért mindig ez mindenkinek a fő érve, hogy várjuk meg, hogy működik a törvény a gyakorlatban? Miért várjuk meg, amikor már most is látszik számos nagyon aggályos, nem demokratikus eleme? Miért kell megvárni azt, hogy majd Önök megértően fogják-e használni?

- Bocsánat, nem általában a törvényről volt szó, most kifejezetten a Médiatanács összetételéről beszélgetünk.

- Dehát Önök a törvény szellemében fognak működni.

- Ha van olyan konkrét ügy a törvényben, amelyet esetleg Ön mondjuk vitatna, akkor nyilván beszélhetünk arról is, nincs semmi akadálya.

- Jó, akkor még mindig ennél a hatóságnál maradva, ugye szabályozzák, hogy hogyan adják a rádiós frekvenciákat. Erről hamarosan dönteni is fognak, rengeteg rádiónak jár le a frekvenciája, nem is magunkra akarok itt most kitérni. De éppen azáltal, hogy egyetlen pártból jelöltek tagokat a médiatanácsba, ezzel megszűnik az a fajta kontroll, hogy más beállítottságú, más gondolkodású, más politikai alapállású, más világnézetű szakemberek kifejthessék álláspontjukat, hogy ez a rádió miért kapjon frekvenciát, a másik miért ne kapjon. Nem létezhet vita vagy kompromisszum, mert annyira egy oldalra húznak. Még akkor is, ha személy szerint Önöknek bizonyára vannak egymással is vitáik. Az előző rendszerben legalább volt egy kényszerű egyensúly, ami sokszor valószínűleg rossz kompromisszumokra vezetett. De legalább volt ellensúly, most meg nincs.

- Az az igazság, hogy az, hogy mi egy oldalra húzunk, azt gondolom, hogy egy előítélet, amit a magam részéről visszautasítanék. Ha bárki bebizonyítja, hogy bármilyen irányba húzunk együttesen, mint a vadlibák, akkor állok elébe. Amíg ez nem sikerül, addig azt gondolom, hogy hadd tekintsem magam függetlennek.

- Nem az lett volna-e a bizonyíték, ha elfogadják akár a Kereszténydemokrata Néppárt, akár a Magyar Szocialista Párt, akár a Lehet Más a Politika, itt még beleveszem, bármennyire nem tetszik, akár a Jobbik jelöltjeit is, és azt mondták volna, hogy kérem szépen ennyit a Fidesz jelöl, annyit a KDNP, annyit a többi párt, és akkor kialakítunk többé-kevésbé egy egyensúlyt. Valószínűleg akkor is az Önök szava lett volna túlsúlyban, de legalább ott lett volna más parlamentben képviselt vélemény is.

- Elnézést, de Ön akkor most nem velem beszélget, hanem a magyar országgyűléssel beszélget. Ha nekem címzi a kérdést, én nem tudok abban döntést hozni, hogy ki, hogyan, mit jelöl. Engem jelöltek, megszavaztak, elfogadtam a feladatot.

- De Ön a parlament döntését védi most, teljes meggyőződéssel. Ami nem baj, csak ha már azt védi, akkor meg is kéne indokolni.

- Elnézést, nem arról van szó. Én magamat védem, illetve a testületet védem, amelyről azt gondolom, hogy olyan előítéletek látnak róla napvilágot, amelyek nem a tényeken alapulnak. De előbb hadd válaszoljam meg a frekvenciás kérdést. Mert igazából az egy fontos ügy. Ugye eléggé furcsa azzal érvelni most, hogy a frekvenciapályázatok ügye most került veszélybe, miközben az előző médiatörvény rezsimje alatt és az előző médiahatóság alatt tört ki egy óriási botrány az országos rádiófrekvenciák tekintetében. Ezt a helyzetet az új törvény tökéletesen orvosolja, mégpedig oly módon, hogy ezeket a pályázatokat közigazgatási eljárásnak minősíti, és minden hatósági döntéssel szemben megadja a bírósági felülvizsgálat lehetőségét. Ami korábban nem volt meg. A médiatanács szava még a frekvenciadöntésekben sem tud ily módon végleges lenni. Véglegeset mindig a bíróság fog csak tudni mondani. Ez elég erős garancia.

- Amely azonban szakmailag már nem tud beleszólni abba, hogy Önök szakmai érvekre hivatkozva melyik pályázatot részesítik előnyben.

- Hát hogyne tudna beleszólni.

- A bíróság?

- Hát hogyne. A bíróság szakértőt fog kirendelni ezekben a perekben, ha lesznek ilyenek. Nem a bírónak kell médiaszakembernek lennie. A bíróság döntését nem korlátozhatja senki.

- Miért a bíróságnak kell ellensúlynak lennie egy olyan hatóság esetében, amelynek nincs belső egyensúlya. Ezt kifogásolom.

- Én meg azt kifogásolom, hogy megint egy előítéletet mond, már elnézést kérek.

- Az előítéletnek az a ténybeli alapja, hogy egy oldalon vannak mindannyian. Tegyük fel, hogy abszolút becsületes, jó oldalon. De akkor is egy oldalon.

- Hadd vonjak egy analógiát. Kicsit olyan, mintha most a magyar néppel vitatkozna, hogy miért szavaztak annyian egy pártra. Miért nem lehetett volna ide is, meg oda is szavazni egy kicsit. Hát nem látják, hogy ennek ez a vége, hogy kétharmados túlsúly lesz a parlamentben? Kicsit azért a népképviseleti demokrácia alapjait feszegető kérdések ezek.

- Obama amerikai elnök ötvenhárom százalékot kapott a választáson, elektori szavazatokban talán még kétharmadot is, és mégsem hajtott maga alá minden lehetséges szervet az amerikai politikában.

- Igen, azt gondolom, hogy az amerikai politikában, amennyire én ismerem, teljesen természetes, hogy a vezető szervek kicserélődése megtörténik az elnök cseréjekor. Például az amerikai médiahatóság elnökét a mindenkori elnök nevezi ki, és amikor az előző elnök leköszön, akkor a hatóság elnöke is leköszön. Ennél szorosabb összekötés a politika meg a szabályozó hatóság között nem is létezhet.

- Csakhogy az ottani médiaszabályozás és médiahatóság nem politikai alapú, még akkor sem, ha az elnök természetesen bizalmi embereit vagy saját híveit nevezi ki különböző állami pozíciókba. Magyarországon viszont az állami beavatkozás az esetek jelentős részében, vagy szinte mindig, politikai is. Ezért aztán nehéz szabadulni attól a gyanútól, hogy most is az lesz.

- Erre nem tudok mást mondani, mint hogy megpróbálunk úgy működni, hogy mégiscsak sikerüljön szabadulni ettől a gyanútól.

- Akkor rátérek ez után az elvi vita után erre a gyakorlati kérdésre, ami feltűnt nekem a hvg.hu interjúban. Ugye megkérdezték Önt is erről a bizonyos inkriminált Bayer Zsolt cikkről a Magyar Hírlapban, hogy mi a véleménye róla, és azt mondta, hogy eleve az írott sajtóval kapcsolatos panaszokat nem is vizsgálhatják július elsejéig. Azonkívül, ha konkrét ügyre vonatkozna a vizsgálat, akkor pedig nem nyilatkozhatna, mert konkrét ügyről a hatóság tagjaként nem beszélhet. De aztán mégiscsak rátért a konkrétumra. Ugye itt arról volt szó, hogy ez a Cohn-Bendit, meg ez a Kohn, meg Schiff nevű bűzös végtermék, ugye véletlenül három zsidó nevű bírálója a magyar médiatörvénynek, odáig jutott, hogy miért is nem ásták el annak idején Orgoványon azokat, akiket. És hogy ezek még mindig itt vannak. Ön pedig azt mondja, hogy a gyűlöletbeszéd megállapításához meg kellene néznünk, hogy van-e olyan társadalmi közösség, amelyet ez a mondat megsértett. Kik azok, akiknek a megölése elfogadott, kívánatos aktus volna, van-e megfelelő leképeződésük a mai társadalomban. Nem tudom, hogy egy médiahatóságnak egyáltalán dolga-e ilyet vizsgálni, akármennyire undorító a szöveg, szerintem eleve nem dolga ezt vizsgálni. Bírósághoz kell fordulni. A kérdés az, hogy egy egyén vagy egy közösség megteheti-e a feljelentést? De miért kérdés az, ami Ön szerint kérdés, hogy kik azok, akiknek a megfelelő leképeződése itt van a mai társadalomban? Akkor megmondom Önnek, ha már Ön nem mondta meg, a zsidók. Cohn-Bendit, Kohn és Schiff. Ezzel a három névvel és Orgovánnyal egyértelműen meghatározta, hogy kire gondol. Miért kell ezt ilyen talányosan körülírni és megkérdezni?

- Hadd kérdezzek én is valamit. Ön nyilvántartja azt, hogy melyik európai közéleti szereplő milyen származású?

- Természetesen nem tartom nyilván, de nem tettethetem magam hülyének. Hát nagyon jól tudhatom, hogy a Kohn zsidó név.

- Jó, én nem tettetem magam hülyének.

- Cohn-Bendit, Kohn és Schiff, ez a három név. Mert nem csak ők bírálták a médiatörvényt, felhozhatta volna éppen azokat a német és holland és francia és egyéb politikusokat vagy újságírókat is, akikről senki nem feltételezi, hogy zsidók. De ő kiemelt három zsidó nevet. Pont.

- Jó. Azt továbbra is fenntartom, hogy konkrét tényállásról felelőtlenség lenne nyilatkoznom. De azért annyit elárulnék, hogy én viszont nem sorolom be az adott személyt a név alapján egyetlen társadalmi csoportba sem. Én az újságíró kérdésével értesültem arról, hogy emögött a mondat mögött ő valamiféle antiszemita indítékot rejt. Én utánaolvastam, hogy az orgoványi erdőben mi történt, ez is egy történészi kérdés, de alapvetően nem láttam azt, hogy a nevek és az ott történtek milyen módon kapcsolódhatnak össze. És ezt most egészen őszintén mondom Önnek, úgyhogy az továbbra is általános érvénnyel természetesen igaz, hogy ha van egy létező magyarországi közösség, amelyet olyan sérelem ér, amely egy törvény alapján szankcionálható, vagy fel lehet ellene lépni, akkor ezt meg is lehet tenni. És még egy mondat. Azért fontos a médiatörvénynek ez a szabálya, mert nem vihető a mai jogszabályi környezetben bíróság elé egy ilyen ügy. Nyilván Ön is hallott az elmúlt húsz év olyan történéseiről, amelyekből egyértelműen kiderült, hogy ma Magyarországon a gyűlöletbeszéd olyan széles körben védett, amely európai mértékben is példátlan. Nem ezt tartom Magyarország legsúlyosabb problémájának, de egyszerűnek tartok egy olyan szabályozást, amely legalább a médiában valamilyen módon rendezi ezt a kérdést.

- De vajon fel lehet-e lépni mondjuk a vélt antiszemitizmus ellen a mostani médiatörvény értelmében? Itt ugyanis az van, hogy a médiatartalom nem lehet alkalmas személyek, nemzetek, közösségek, nemzeti-, etnikai-, nyelvi- és más kisebbségek, vagy bármely többség, továbbá valamely egyház vagy vallási csoport elleni gyűlölet keltésére, továbbá nyílt, vagy burkolt megsértésére, kirekesztésére. Hogy lehet itt az antiszemita tartalmat büntetni vagy szankcionálni?

- Azt gondolom, hogy ha utánanéz az ORTT elmúlt három-négy évi joggyakorlatának, ott meglehetősen sok olyan hatósági döntést lehet találni, amelyek szinte szóról szóra ezen jogszabály alapján születtek meg és amelyeket jelentős részben a bírósági felülvizsgálat is jóváhagyott. Tehát van ennek egy hatósági gyakorlata, eddig televízióra, rádióra. De nyilván ez azért analógiaként például szolgálhat a sajtóra nézve is.

- Akkor hogy lehet, hogy a 96-os törvényből éppen az a két szó maradt ki, amit majd most felolvasok Önnek. Akkor még, ’96-ban így fogalmazott a törvény. „A műsorszolgáltatás nem irányulhat semmilyen kisebbség, sem bármely többség nyílt vagy burkolt megsértésére, kirekesztésére, annak - most jön - faji szemponton alapuló bemutatására, elítélésére.” Ez így volt mostanáig, mostantól kezdve a faji szemponton alapuló hiányzik.

- És Ön szerint ez szűkítés?

- Szerintem ez olyan szempontból szűkítés, hogy antiszemita tartalommal szemben nehezebb fellépni, ha ez volna a célja a mostani törvénynek.

- És az antiszemita tartalom nem elképzelhető, hogy egy közösséget sértő tartalom?

- Nehezebb rábizonyítani.

- Én nem látom ebben a szűkítést.

- Akkor miért vették ki vajon?

- Találgatásokba nem szívesen mennék bele, mert a jogalkotó döntése volt ez. De azért annyit hadd mondjak, hogy ez a magyar terminus, ugye a faji alapú megkülönböztetés, ami a Büntető Törvénykönyvben is visszaköszön, ez önmagában véve egy eléggé rossz ízű terminus technikus. Ugye a természettudósok azt mondják, hogy nem faj van, mert az emberi faj egységes, és fajták vannak az egységes emberi fajon belül. Tehát én azért nem bánkódom, hogy ez a rosszízű kifejezés eltávozott a médiaszabályozásból.

- Azért fajüldözésről ma is beszélünk.

- Igen, ugye a régi beidegződések. Én alapvetően semmilyen módon nem látom azt, hogy ez szűkítést jelentene az alkalmazás tekintetében.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!