rss      tw      fb
Keres

Becsó Zsolt (Fidesz): Bayer Zsolt rászolgált Nógrád megye Madách-díjára

MTI 2011. január 20., csütörtök 16:36

A Nógrád megyei önkormányzat fideszes elnöke szerint Bayer Zsolt író, publicista rászolgált a megye Madách-díjára. Becsó Zsolt csütörtökön azt közölte az MTI-vel, hogy ő személy szerint is támogatta a közgyűlés többségi döntését.

A megyei önkormányzat vezetője arra reagálva tudatta ezt az MTI-vel, hogy a Jobbik, majd az MSZP is bejelentette: nem mennek el a pénteki, Balassagyarmaton tartandó megyei Madách-ünnepségre, így tiltakoznak amiatt, hogy Bayer Zsolt lesz az egyik díjazott.

A Jobbik kedden juttatta el az MTI-nek azt a levelet, amelyet a szervezőknek írtak. Ebben úgy fogalmaztak, hogy az ünnepség "elvesztette legitimitását a silány pártérdekek miatt".

Rozgonyi József, az MSZP frakcióvezetője pedig az MTI-nek csütörtökön azt mondta: a "pártalapú, ízléstelen" döntés azokra nézve is dehonesztáló, akik korábban már megkapták, illetve a jövőben megkapják a díjat.

Becsó Zsolt az MTI-nek kifejtette: a döntést már egy hónapja meghozták, az azóta publikus, ezért olcsó népszerűséghajhászásnak tartja, hogy az ellenzéki képviselők most csinálnak belőle "patáliát". Mindenesetre - tette hozzá - örömmel üdvözli, hogy egymásra talált az MSZP és a Jobbik.

A két pártra utalva azt mondta: "Lucifer szavaival élve, nem adhatnak mást, csak mi lényegük".

Az önkormányzati elnök közlése szerint megalapozott döntést hozott a közgyűlés többsége, ő pedig mindkét jelöltet támogatta. Úgy fogalmazott. Bayer Zsolt eddigi életművével rászolgált a díjra.

Kitért arra is, hogy a Nógrád megyei önkormányzat, illetve annak jogelődje 1964 óta adja ki a megyei Madách-díjat, és számos, a megyén, sőt az országhatáron kívül élő személyiség megkapta az elismerést.

A megyei Madách-ünnepséget pénteken tartják Balassagyarmaton. Az idén a két kitüntetett Pándy Piroska, a Magyar Állami Operaház magánénekese, a Madách Színház művésze és Bayer Zsolt író, publicista, szerkesztő.

Tavaly Máté Zsuzsanna irodalomtörténésznek, esztétának és Matúz Gábor újságírónak adományozták a díjat.

Az elismerést korábban megkapta többek között Sőtér István író, irodalomtörténész (1964), Keresztury Dezső irodalomtörténész, író, költő (1966), Sinkovits Imre színművész (1968), Szinetár Miklós rendező (1970), Hubay Miklós író, műfordító (1983), Ránki György zeneszerző (1983), Berek Katalin színművész (1989), R. Várkonyi Ágnes történész (1997), Tempfli József nagyváradi katolikus püspök (2001), valamint - posztumusz - Lukács Margit színművész (2004).