rss      tw      fb
Keres

Handelsblatt: Magyarország egyetlen rossz lépést sem hagy ki

Galamus, 2011. január 19., szerda 22:25

Orbán Viktor magyar kormányfőnek mentegetőzni kell az Európai Parlamentben országa vitatott médiatörvénye miatt. A magyar soros elnökség kezdete minden más, csak nem szerencsés. Az egyik illetlenség a másikat követi, túlságosan is látványos az érzékenység hiánya – írta a Handelsblatt című német gazdasági napilap.

A cikk szerint Orbán elismerte, hogy a médiatörvény nem kizárólag belső ügy, és idézte a miniszterelnököt, aki azt mondta: „Amennyiben a bizottság arra jut, hogy a törvénynek hiányosságai vannak, meg fogjuk változtatni”.

A cikk ismertette a szociáldemokraták, zöldek és liberálisok hozzászólásait, a bírálói szerint a sajtószabadságot megnyirbáló, január 1-jén életbe lépett médiatörvény egyes részletei, s azt, hogy időközben Neelie Kroes uniós biztos is megtalálta a jeleit annak, hogy a törvény sérti az unió egyik irányvonalát.

„Január 1-jén vette át Magyarország az EU soros elnökségét is. Azóta se vége, se hossza az Orbán Viktor alatti nemzeti konzervatív Fidesz-kormányt érő kritikáknak. És az elnökség az egyik illetlenséget a másik után követi el.”

Felidézte, hogy a hét elején az EU pénzügyminiszterek tanácsának új elnöke, Matolcsy György váltott ki neheztelést. Kollégáival való találkozásakor azzal vészmadárkodott: lehetséges, hogy az euró még több mint egy évtizeden át veszélyben lesz. „Olyan időkben, amikor kétségbeesetten próbálják végre visszaszorítani az euró- és az adósságválságot, ez több mint ügyetlenség. Ennek megfelelőek voltak a kollégák reagálásai: ellenkezés és fejcsóválás” – így a Die Presse.

„Való igaz, hogy a magyar elnökség nyilvánvalóan hiányt szenved érzékenységből. Ezt mutatja – szinte hihetetlen – a veszekedés egy szőnyeg körül. A magyarok az EU Tanács épületének bejárati csarnokában, ahol a 27 tagállam állam- és kormányfői tartják csúcsértekezleteiket, kiraktak egy 200 négyzetméteres szőnyeget. Ezen többek között látható Magyarország 1848-as történelmi térképe. Akkoriban a Habsburg birodalom jóval nagyobb volt, mint a mai Magyarország. És nem csoda, hogy Budapest bírálói most azt, amit egy történelmi áttekintés részének szántak, nacionalizmusnak és nagyzási hóbortnak értékelik. Úgy látszik, ezek a magyarok mostanában semmit sem tudnak az európaiak megelégedésére megcsinálni”.

Amikor Orbán miniszterelnök szerdán bemutatta az elnökség munkaprogramját az Európai Parlamentben, ez csak mellékesen keltett érdeklődést. A mindent uraló témává a médiatörvény lett – írta a lap, s ismertette a hozzászólásokat.