rss      tw      fb
Keres

EU-elnökség - MSZP: tragikus volt a miniszterelnök strasbourgi szereplése

MTI 2011. január 19., szerda 17:32

Tragikusnak tartja az MSZP elnöke Orbán Viktor szerdai Európai Parlament (EP) előtti szereplését. Mesterházy Attila szerint ha a kormányfő nem változtat stílusán, az Magyarország nemzetközi elszigetelődéséhez vezethet.

A szocialista pártelnök az MTI-nek azt mondta, a plenáris ülésén az európai parlamenti képviselők is ízelítőt kaphattak "a miniszterelnök védjegyévé vált arrogáns, kioktató és cinikus stílusból", amely azonban idegen az unió politikai kultúrájától és a nemzetközi kapcsolatokban megszokottól.

Mesterházy Attila hozzátette: Magyarországnak szövetségesekre, partnerekre van szüksége, a kormányfő magatartásával azonban csak ellenségeket lehet szerezni. "Fontos hangsúlyozni, hogy Strasbourgban nem Magyarország, hanem Orbán Viktor és kormánya, az elmúlt nyolc hónapban bemutatott politikája kapott erős kritikát" - fogalmazott.

Az MSZP elnöke ugyanakkor kijelentette, pártja változatlanul a soros elnökség sikerében érdekelt, és támogatja azt az elnökségi programot, amelyet az előző és a jelenlegi kormány, illetve az elnökségi trió megalkotott. Ez jó tematika - mondta, megjegyezve: nemcsak az elnökségi célok megvalósulását veszélyezteti, de életveszélyes, Magyarország nemzetközi presztízsét rombolja, ha uniós elnökségünket éles kritikát kiváltó intézkedések és kormányzati nyilatkozatok árnyékolják be.

Magyarországnak szövetségesekre van szüksége a gazdasági növekedés beindításához, a munkahelyteremtéshez, a nemzetközi bizalom helyreállításához - fejtette ki Mesterházy Attila, hozzáfűzve: ahogyan a miniszterelnök válaszolt az EP ülésén megfogalmazott kritikákra, biztosan nem segíti ezt.