rss      tw      fb
Keres

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2011. január 12.

Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke


Bolgár György:
- Ön nem ért egyet az Európai Szakszervezeti Szövetség közelmúltbeli állásfoglalásával, amelyben ez a szervezet kritizálta a magyar médiatörvényt, és úgy véli, hogy az Európai Szövetség csatlakozott a Magyarország elleni szégyenletes, uszító, rágalmazó kampányhoz, támadássorozathoz. Ebbeli véleményét egy levélben is kifejtette az Európai Szakszervezeti Szövetség főtitkárának. Miért gondolja azt, hogy Magyarország ellen folyik szégyenletes, uszító rágalmazó támadássorozat?

Palkovics Imre: - Köszönöm a kérdést. Azért gondolom, mert ezt látom most már napok óta, sőt mondhatni azt, hogy hetek óta, hogy különböző nemzetközi, híres, nagy befolyású orgánumok Magyarországot nem éppen az udvariasság vagy a tisztelet, vagy az egyébként megszokott formulák keretei között emlegetik, hanem Führer-Magyarországnak nevezik meg mindenféle egyéb más jelzőkkel aggatott sértő, dehonesztáló kijelentésekkel illetik a világsajtó hasábjain.

- Emlékszik arra még – azt hiszem a Medgyessy-kormány idején, vagy a Gyurcsány-kormány idején történt –, hogy a kereszténydemokrata internacionálé ülésén Orbán Viktor javaslatára elfogadtak egy olyan határozatot, amelyben Magyarországot, ez még az őszödi beszéd előtt történt – Kubához és Burmához hasonlítják, aminél súlyosabbat ugye nemigen lehet elképzelni. Mindezt magyar javaslatra.

- Erre nem emlékszem, de ha Bolgár úr említi, ez biztos így volt. Ez ugyanolyan sajnálatos és elítélendő megnyilvánulás Magyarországgal szemben, mint amit a világsajtó egyes képviselői az elmúlt napokban hangoztattak Magyarországgal kapcsolatban. A különbség csak az, hogy míg Orbán Viktor véleménye vagy javaslata egy bizonyos szűkebb körben hangzott el, a világsajtó viszont a világban harsogja véleményét és teszi Magyarországot a világ szemében egy elfogadhatatlannak tűnő olyan alakuló országgá, ami szégyen Európának.

- És a másik különbség az, hogy ezt nem magyar javaslatra írta a Washington Post és a Die Welt, a Le Monde és a Corriere della Serra, hanem az ottani újságírók, szerkesztőségek, különböző információk alapján jutottak erre a nagyjából hasonló következtetésre. Nem?

– Igen, nyilvánvaló, hogy ez is különbség. Az, hogy ezek mögött a vélemények mögött van-e magyar kezdeményezés vagy nincs, én ezt nem tudom.

- Ha volna is, gondolom Ön sem hiszi azt, hogy a Washington Post meg a New York Times Mesterházy Attila vagy Kovács László véleményét készpénznek veszi, ugye?

- Nem, nem feltétlenül. Nem erről van szó, hanem nyilván arról, hogy ezek az újságok, vagy ezek az orgánumok nem Kovács Lászlónak és Mesterházy Attilának az ármánykodására, hanem a saját érdekükben próbálják Magyarországot ilyen szinten beállítani.

- Mi a saját érdeke például egy Washington Postnak?

- Gondolom, hogy a mögötte lévő gazdasági érdekcsoportok, mert a Washington Post sem csak úgy lóg a levegőben, az is valakiknek a tulajdonát képező orgánum, tulajdon, mintegy gazdasági egység is. Ezeknek az érdekcsoportoknak nyilvánvaló szócsöve, amelyek nem nézik jó szemmel, hogy mi történik itt Magyarországon ezekben a kérdésekben, amelyben a nemzetközi tőkének a mozgásterét úgymond az eddigi profitszerző képességét próbálja a kormány, a magyar kormány korlátozni.

- A Washington Post és a New York Times mögött speciel nincsenek olyan nagytőkések, akiket a válságadók sújtanának Magyarországon, de értem a gondolatmenetét, hogy lehetnek viszont olyan nyugat-európai tőkés csoportok, amelynek közvetlen vagy közvetett befolyásuk lehet bizonyos nyugat-európai lapokra. Erre gondol?

- Nemcsak a nyugat-európai lapokra, hanem a nagy világlapokra, a gazdasági csoportoknak sokkal nagyobb befolyása van, mint teszem azt Mesterházy Attilának, vagy akár Orbán Viktornak is lenne.

- Igen. Akkor azt állítja tehát, hogy a nyugati tőkéscsoportok gyakorlatilag arra ösztönözték, ha nem is közvetlenül befolyásuk alatt lévő lapokat, televíziókat, rádiókat – ugye itt közszolgálati televíziók is vannak Németországban, Hollandiában és másutt, amelyek nagyon élesen bírálták Magyarországot –, hogy az ő gazdasági érdekeik miatt támadják meg Magyarországot médiatörvény ürügyén.

- A médiatörvény valóban csak ürügy volt, így ahogy Bolgár úr mondja, véleményem szerint is jól interpretálja a helyzetet. Én nem ismerem egészen pontosan azokat az érveket, amit a nyugat-európai és világsajtó képviselői ilyen élesen kifogásolnak, de nyilvánvaló, hogy ez volt az ürügy. Az az út, amit a magyarok itt félve, de a maguk számára megpróbálnak járni, kijelölni, az nem az az út, ahol tovább lehetne azt a típusú kifosztását a magyar társadalomnak végezni, azt a mértékű kifosztását, mint az elmúlt teszem azt húsz év során.

- Félreértés ne essék, én nem gondolom úgy, hogy a médiatörvény ürügyén támadják Magyarországot, csak úgy éreztem, hogy ez az Ön véleménye. Ezek szerint nagyjából jól interpretálom azt is, mert Ön így gondolja.

- Így van.

- Na de miért nem feltételezi azt, hogy a médiatörvény nem ürügy, hanem valóság? A sajtószabadság a nyugati demokratikus társadalmak egyik alapelve és ez megkérdőjelezhetetlen, még ha ott is sokszor küzdeni kell az érvényesüléséért. És miután látták, hogy ez a médiatörvény, illetve a médiatörvények sora Magyarországon nagyon súlyos pontokon korlátozza a sajtószabadságot, ezért egyöntetűen léptek fel. Nem kétlem, benne lehetett a véleményükben az is, hogy az elmúlt hónapokban számos más olyan törvény is született Magyarországon, amely akár káros lehetett a nyugati vállalatokra, vagy amely kétségbe vonja szerintük Magyarország demokratikus elkötelezettségét. A médiatörvény pedig mindezekre jött még. Miért nem gondolja, vagy hiszi azt, hogy jogos a médiatörvénybeli súlyos kritikájuk?

- Én azt nem vitatom, hogy a médiatörvény verte ki a biztosítékot ezen érdekcsoportok körében, mert valóban ez a legfontosabb tétele a magyarországi szándékoknak, változásoknak, amit itt a kormány nyilvánosságra hozott és megismertetett akár a világgal is. Mert igazából a médián keresztül lehet azt a fajta társadalmi tudatot, hozzáállást biztosítani, amelyen keresztül ez a típusú rendszer, ami a magyar rendszerváltásnak a rendszerét jelenti, ez fenntartható volt. Nagyban hozzájárult a nyugati média is, de a hazai média is ahhoz, hogy ez a fogyasztói, társadalmi attitűd azokban az emberekben, akiknek a keresete a nyugati kereseteknek, az európai kereseteknek az egyharmadát éri el, olyan vágyakat gerjesszen, amivel hiteleket vesznek fel, árukat vásárolnak, adósságba hajszolják magukat. Majd ezeknek az embereknek a kuporgatott vagyonkáját ugye elveszik, mert a bankoknak meg a nyugati pénzintézeteknek mégiscsak vissza kell fizetni a hiteleket és a megemelt hiteleket kamatostól. Ilyen módon szipkázzák ki a magyar társadalom, a magyar egyszerű emberek javait is többek közt, miközben ugye privatizálták az állami vagyonunkat, az államadósságunk mégis ennek ellenére az egekbe szökött. Tehát joggal érzik a magyar emberek, általában Kelet-európaiak, de a világ más részein is, hogy ezzel a neoliberális gazdaságpolitikai rendszerrel és társadalomfilozófiával volt azért némi probléma, és ez látványosan 2008-ban gazdasági szempontból be is bukott. Itt változtatni kell és valóban nem lehet azt megengedni, hogy olyan mértékben az embereket „agymossák” naponta különböző reklámokkal, azok köré épülő kiüresedett tartalmú médiatartalmakkal, amelyeknek ez a következménye.

- Ezek szerint nem lehet azt megengedni, hogy szabadon írjanak, szabadon keltsenek akár igényeket, szabadon mondjanak véleményt, szabadon vállalkozzanak, szabadon gyártsanak, arassanak sikereket vagy bukjanak meg, mert ez a szabad piacra épülő demokratikus rend megbukott, inkább legyen valami biztos állami. Jól értem, hogy körülbelül ezt mondja?

- Nem egészen, én azt akartam ezzel mondani, hogy annak a fajta tendenciának, amit itt próbáltam összefoglalni röviden, a fő problémáját miben látom. Az, hogy ez így kialakulhatott, hogy a másik oldalról az átlagember nem tudta megítélni, hogy az a svájcifrank-alapú kölcsön egy óriási csapda a számára, mert a bankok felveszik 0,25 százalékos kamattal mondjuk az Európai Banktól a hiteleket és öt-hat százalékos reálkamaton kiadják a szerencsétlen magyar munkavállalónak…

- De nem az Európai Központi Banktól veszik fel ilyen olcsón a hiteleket, egyébként ott is egy százalék a kamat.

- Az Európai Központi Bank kibocsátja vagy felveszik a svájci bankoktól, kereskedelmi bankoktól, másoktól 0,25 százalék mértékű kamattal és kiadják a magyar embereknek. Ennek a kamatnak az árfolyamemelkedésből származó kockázatát az emberek nyakába varrják, és ezt nem magyarázza el nekik ugyanez a nyugati sajtó, gazdasági lapok, vagy a hazai lapok, ez nem lehet téma Magyarországon.

- Hát elmagyarázhatta volna a Járai Zsigmond vezette Nemzeti Bank is 2006-ig.

- Járai Zsigmond is akkor hozzájárult ehhez.

- De ha egyszer Magyarországon például az Orbán-kormány idején még az utolsó két évben is tízszázalékos volt az infláció – ennek megfelelően a hitelkamatok a lakosság számára, meg a vállalkozások számára tizenhét-tizennyolc százalékosak voltak –, akkor a harmad- vagy negyedakkora devizahiteleket vették fel, mert valóban senki nem látta előre, hogy 2008-ban összeomlik a világ pénzügyi rendszere.

- De, hogy ennek minden kockázatát csak az egyszerű emberek viseljék, azért azt lehetett volna előre látni.

- Hát nemcsak az egyszerű emberek, az ország is viselte.

- Én most a bankokról beszélek, azokról a pénzügyi körökről, akik ezeket a kamatokat bezsebelték.

- Azok a pénzügyi körök és azok a bankok szintén viselték, világszerte sok százezer embert voltak kénytelenek elbocsátani, sok helyen rászorultak arra, hogy a kormányok segítsék ki őket. Sok bank csődbe is ment. Ez nem azt jelenti, hogy jól dolgoztak, csak azt mondom, hogy a kockázatát ők is viselték.

- Ez azért valamilyen szinten bemérhető következménye volt annak az elszabadult pénzpiaci tevékenységnek, amit a neoliberális gazdaságpolitika kapcsán szabad teret kapott.

- De Palkovics úr, értem, hogy Ön nem szereti a neoliberális gazdaságpolitikát, de hogy jön ez…

- Nagyon sokan nem szeretik.

- Jó, ezt is elfogadom. De hogy jön ez ahhoz, hogy Magyarországot rágalmazva, uszítva, szégyenletes kampányt folytatnak ellenünk a médiatörvény ürügyén. Hát ha Ön nem nagyon ismeri a médiatörvényt, miért nem fogadja el, hogy…

- Azt a részét legalábbis amit kifogásolnak, illetve még akkor fogalmazták meg az általános kifogásaikat ezek a médiumok is, amikor nem is hallották, nem látták.

- De az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet már három hónappal ezelőtt figyelmeztetett arra, nagyon részletes elemzésben, hogy ez elfogadhatatlan. Ez kazahsztáni típusú médiaszabályozás, úgyhogy akinek alkalma volt vagy akinek ez fontos volt, az nyugodtan végignézhette a különböző szakmai szervezetek állásfoglalásait, ha esetleg a médiatörvény pontos fordítását nem ismerte. Itt vannak a nyugati követségek. A német, az angol, az amerikai, a francia, gondolja, hogy azok nem fordították le maguknak?

- Azt gondolom, hogy ezek az országok is, ezek az úgynevezett nagyhatalmak az európai centrumországok és az Egyesült Államok is, azoknak a gazdasági érdekcsoportoknak a nevében kiállított politikai egységek, akiknek az az érdeke, hogy a perifériákat és a félperifériákat ki kell fosztani és át kell áramoltatni a jövedelmet a centrum országokban. Nyilvánvalóan ezt a folyamatot Ön is hallotta, vagy valahol már látja. Az egyik, ezt a folyamatot biztosító eszköz a szabad média, amely minden eszközzel megpróbálja ezeknek az országoknak a tagjait olyan tudati állapotban tartani, amiben még fel sem ismerik, hogy milyen helyzetben vannak.

- Értem.

- És maguk segítenek abban, hogy, ők is ebben részt vegyenek ebben a ketrecvilágban, ami köréjük épül.

- Én csak azt látom, hogy ebbe a ketrecvilágba behozza a majdnem egymilliárd eurós befektetését a Mercedes, behozza a hasonló méretű befektetését az Audi, az Opel, a Samsung, a Nokia és a többi. Úgyhogy Magyarországon körülbelül húszezer milliárd forintot fektettek be az elmúlt mondjuk egy-másfél évtizedben. És természetesen viszik ki a hasznukat is.

- Így van.

- De ha nem akarják újból befektetni...

- És ezt nem akarták újból, mint tudjuk.

- De igen, be akarták.

- De nem olyan mértékben, hogy az a magyar tőkefelhalmozást, a társadalmi fejlődést támogatta volna, hanem éppen csak annyira, mint ahogy az adósrabszolgákat szokás életben tartani, hogy továbbra is lehessen fejni őket. Ez a sommás vélemény.

- Jó, én el tudom fogadni egy szakszervezeti vezetőtől, hogy így látja a világot, csak azt nem értem, hogy miért úgy látja, hogy eközben Magyarországot találták meg valamiféle célpontnak. Hiszen ezen az alapon nyugodtan támadhatnák ugyanilyen hévvel a lengyeleket, a cseheket, a szlovákokat és így tovább.

- De ők nem tettek ilyen lépéseket, hogy megadóztatják a bankrendszert, adókat vetnek ki a multinacionális cégekre, ahelyett, hogy saját társadalmukat nyúznák tovább a pénzügy egyensúly, a gazdasági egyensúly, a költségvetés egyensúly érdekében.

- Nézze, abban a pillanatban, ha majd ezt elviselhetetlennek tartják ezek a nyugati cégek, akkor azt fogják mondani, hogy köszönjük szépen, viszontlátásra, elmegyünk innen Magyarországról. Nem vagyunk olyan nagy piac, hogy ne tudnának nélkülünk megélni.

- Magyarország nem, csak az a példa, ami esetleg itt gerjedhet Magyarország viselkedése kapcsán, az a veszélyes véleményem szerint, és ettől tartanak ezek a véleményformáló világhatalmak, a külföldi média.

- És akkor, ha a Mercedes fogja magát és elmegy innét, mondjuk vissza Németországba, akkor nem lehet egy szavunk sem, ugye?

- A Mercedes nyilvánvalóan mindaddig itt marad, amíg a befektetett eurómilliárdjai megtérülnek olyan mértékben, ami rentábilissá teszi a vállalkozást.

- Na de akkor miért kérjük számon a többinél a megtérülést? Hát ők is befektettek.

- Van egy mérték is a profitnak a kivitelére. Az, hogy Magyarországon évente 0,7 százalékkal növekedett a munkavállalók bére az elmúlt húsz év során, az itt működő profittermelő cégeknek a profitrátája meg huszonegy százalékkal, vagyis harmincszorosa volt a munkavállalók bérének. Ezen a mértéken véleményem szerint lehetne változtatni, és ezek a lépések, amiket tett a magyar kormány, hogy megadóztatta ezeket a multinacionális cégeket, ez egy mértékbeli csökkentése annak a profitnak. Tehát marad itt is belőle egy kicsit, igaz, hogy ennek a kényszernek a hatására, ami Magyarország gazdasági helyzetéből fakad.

- Igen. Akkor mi történik, ha egyszer csak a nyugati befektetők úgy gondolják, hogy van számos olyan ország,  ahol kedvezőbb feltételeket kínálnak nekik és nem elég nekik mondjuk az a több tízmilliárd forintnyi adókedvezmény, amit az Orbán-kormány ad az Audi meg az Opel újabb beruházásaihoz, inkább elmennek Szlovákiába. Ön örülni fog?

- Nem hiszem, hogy örülni fogok, de annak sem örülök, hogy az itt folyó gazdasági tevékenység, ami a magyar GDP-ben kerül kimutatásra, annak egyre nagyobb összege kerül kivitelre ebből az országból. Amiről az imént is beszéltem, hogy a magyar társadalom normális fejlődéséhez hovatovább már nem maradnak források. Azért, hogy ezt a rendszert fenn lehessen tartani, hogy fizetni tudjuk a hiteleket, újabb hiteleket kell felvennünk. És a felvett hiteleket nem lehet a gazdaság élénkítésére fordítani, ezeket csak és kizárólag a befektetett tőkének a kimenekítésére lehetett fordítani.

- De ez az ő tőkéjük, nem? Ez az apró kis distinkció megtehető, az övék.

- De ez egy eszköz és ezt úgy nevezik, hogy tőkekihelyezéses erőforrásgyarmatosítás. Ismeri a világ ezt a fogalmat.

- Tehát Ön azt mondja, hogy minket az Európai Unióban gyarmatosítanak. Ezt mondja Ön. Jöjjenek az oroszok?

- Azok se jöjjenek. Éppen ez a problémája, a magyar társadalom megtapasztalta, mind a kommunizmusnak, mind a korlátozatlan liberális kapitalizmusnak, piacgazdaságnak a következményeit.

- Akkor ki lesz, ki fog itt Magyarországon mondjuk Mercedes szintű autót gyártani?

- Én azt szeretném csupán érzékeltetni, hogy minden ilyen tevékenységnek, a piacgazdaságnak természetesen nem vagyunk ellene. De annak a nagymértékű kifosztásnak, ahogy ezt a régiót, ahogy a magyar társadalmat, környező kelet-európai országokat az elmúlt húsz év során – nem beszélek Dél-Amerikáról, akinek a kormányai szintén megtettek mindent a tőke követeléseinek érdekében – kifosztották, meggyőzve a társadalmakat arról, hogy ez az ő érdeküket szolgálja és így jutottak ide. Fejlődésüktől, lehetőségeiktől megfosztva kell itt a 21. század elején ezeknek a társadalmaknak megpróbálni kimászni ebből a gazdasági és társadalmi válságból, amibe kerültek. Ebben igenis volt szerepe a nemzetközi médiának is és a nemzetközi média felháborodása abból fakadt, hogy vonakodik azt a mértékű kifosztási rátát fenntartani Magyarország, amihez idáig a nemzetközi tőke hozzá volt szokva.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!