Nem a vállalkozók mentették meg az országot!
Hegedűs Miklós, a GKI Gazdaságkutató ügyvezetője

Bolgár György: - Olvastam öntől egy nagyon érdekes, figyelemreméltó cikket a Világgazdaságban arról, hogy Orbán Viktor a közelmúltban látogatást tett és beszédet mondott a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségében. És ott vagy ezer vállalkozó előtt, gyakorlatilag nagy egyetértésben váltak el egymástól, és hosszan kezet ráztak Demján Sándorral. Ön ezt a választási kampány feltűnő és szokatlan eseményeként, a legnagyobb ellenzéki tömörülés és a hazai üzleti körök érdekképviseletei közötti megállapodásként minősíti, amely súlyos és erősen vitatható társadalmi üzenettel is bír. De Ön kiemeli azt, hogy a gazdasági tartalom is enyhén szólva vitatható, mert a vállalkozók hatalmas erővel panaszkodtak. Azt fejtették ki, hogy ők mentették meg az országot az összeomlástól. Ön meg azt mondja, hogy az üzleti szférának is megvan a maga felelőssége a magyar válságban és nem igaz, hogy annyira el voltak nyomva és meg voltak fosztva a tevékenység lehetőségétől. Ritkán szoktak ilyen éles szavakat használni a vállalkozókra. Ez tűnt fel nekem.

Hegedűs Miklós: - Igen, valóban így fogalmaztam, és tulajdonképpen nem is kell ezekhez a szavakhoz kommentárt fűzni. Egyébként nemcsak tárgyalás volt. Ott beszédek voltak, megállapodást írtak alá a választások utáni gazdaságpolitikát illetően, aminek a kulcsszavai adócsökkentés és a kis- és középvállalkozások támogatása. És elhangzott egy olyan értékelés, hogy a pénzügyi, gazdasági krízis közepén tulajdonképpen a vállalkozások mentették meg az országot az összeomlástól. Én azt próbáltam írni, hogy az én megítélésem szerint semmiféle megváltásról vagy megvédésről nem volt szó. Sőt, ha nagyon komolyan és elfogulatlanul, politikamentesen értékeljük az előző évek történéseit, azt kell látni, hogy a vállalkozói szféra legalább annyira részese annak a túlköltekező gazdaságpolitikának, aminek a levét most isszuk, issza elsősorban a tízmillió állampolgár. Persze elismerem, hogy a vállalkozói szféra helyzete sem könnyű, de azt mondani, hogy ők mentették meg az országot, az enyhén szólva túlzás, és méltatlan azokkal a nyugdíjasokkal és nem vállalkozói szférában foglalkoztatottakkal szemben, akik tulajdonképpen a lakosságot képviselik. És igazából ők viselték el tavaly is azt a bizonyos jelentős jövedelemcsökkenést és inflációnövekedést, ami a megszorításokból fakad. Szóval méltánytalannak éreztem azt a fajta kiemelést, ami megváltó szerepben tünteti fel a vállalkozói szférát, mert azt gondolom, hogy a lakosság egésze viseli igazából ennek a hibás gazdaságpolitikának az összes hátrányát. Az igaz, hogy ha a lakosság jövedelme, fogyasztása csökken, az érinti a vállalkozói szférát. Kisebb a növekedési lehetőség, kisebb a profit, kisebbek a bevételek, de azt hiszem, hogy itt azért az arányokat érdemes figyelembe venni.

-  Önnek volt egy figyelemreméltó adata is, mégpedig az, hogy az üzleti szféra költségvetési támogatása a GDP 2,5 százalékát teszi ki nálunk, miközben a vállalkozók mindennap százszor panaszkodnak, hogy mennyire nem támogatják őket. Az Európai Unióban ez az arány Ön szerint 1 százalék alatti. Ez óriási különbség.

- Igen, és ez az információ az elmúlt két évben már többször is megjelent különböző újságokban. Érdekes módon efölött mindenki elsiklik. Az a fajta támogatás, amit az eddigi kormányzat tudott adni, az egyrészt sok. A támogatás tekintetében meg persze jó lenne, ha több lenne. Ha megnézzük nemzetközileg, akkor azt kell mondanom, hogy a legfrissebb, ezelőtt néhány hónappal megjelenő, az EU által összeállított, a vállalkozások egészét tartalmazó mutató szerint Magyarországon az egyik legmagasabb a támogatás ezzel a 2,5 százalékkal. Én ezt önmagában nem tartom bűnnek, mert a felzárkózáshoz a támogatás feltétlenül szükséges, de azért a megváltó szerep, meg hogy ők viselték a terheket, az azért nem egészen igaz. Emellett arra utalok is a cikkben, hogy a lakástámogatást nemcsak a kormánypolitika szorgalmazta, hanem az építőipari lobbi is nagyon komolyan hozzájárult.

- Vagyis, hogy a lakosság a valóságos teherbíró képessége fölött vállaljon terheket, verje magát adósságokba azért, hogy az építőipar minél többet építhessen. A politika is felkeltette erre az igényt, meg az építőipari lobbi is. Aztán kiderült, amikor kipukkadt a buborék, hogy ez tarthatatlan, mert nincs ennyi valóságos vagyon és jövedelem a lakosság körében.

- Pontosan erről van szó. És más vonatkozásban ugyancsak utaltam ilyenfajta összefüggésekre, hogy az építőiparnak azért figyelembe kéne vennie a belső fizetőképes keresletet, és nem mindenáron, a költségvetés terhére olyan Bábel-tornyokat építeni, amiknek semmi értelme, pontosabban nem állnak összhangban a valós lakossági, állami fizetőképességgel. A későbbiekben mindig az derül ki, hogy itt van a kapacitás, és nincs építőipari feladat. Én azt gondolom, hogy bizonyára a kapacitástöbbletről is szó van. A nagy bumm időszakában föltupírozták az építőipart olyan szervezetekkel, amelyek nagyon szerény műszaki, technikai apparátussal bírtak, ezért versenyképességük a nulla körül alakult, és most ezek súlyos veszélyben vannak. Azt gondolom, hogy ez fájdalmas, de végül is nem a mostani megszorítás az igazi probléma, hanem az, hogy miért kellett a szükségesnél, lehetségesnél jobban felpumpálni az építőipari kapacitást.

- Még egy dologra figyelmezteti ön a vállalkozókat. Mégpedig arra, hogy az általuk állandóan követelt nagy adócsökkentés, tehercsökkentés egyrészt sehol sem valósítható meg, legalábbis nagy veszélyek nélkül gyorsan, hanem csak lassan, fokozatosan. Másrészt illúzió azt hinni, hogy az adócsökkentésből gyorsabb növekedés is következik, mert ez is egy sokkal bonyolultabb összefüggés. Vagyis azt mondja, hogy jobb lenne, ha az üzleti szféra arra koncentrálna, hogy minőségben, megbízhatóságban, megjelenésben versenyképes legyen, mert csak így tudja stabilizálni a helyzetét, és ne mindig az államtól, meg a terhek csökkenésétől várja a megváltást.

- Igen, ez a határozott véleményem. Azt szoktam mondani, hogy például észrevette valaki a rendszerváltás után vagy napjainkban, hogy a kereskedelemben udvariasabbak a kiszolgálók? Én azt gondolom, hogy semmi sem történt, vagy legalábbis nagyon kevés történt ahhoz képest, ami egy modern piacgazdaságnak a lényegét alkotja, hogy a fogyasztó kerül az összes tevékenység középpontjába. Itt azt hiszem, sokan úgy gondolják, hogy ha valaki egyszer vállalkozásra adja a fejét, annak örök életében vállalkozónak kell lennie. A vállalkozás nagyon kényes dolog, nagyon komoly felkészültséggel jár, és állandó feladatot jelent az illető számára. Tehát ez egy komoly dolog. Az, hogy Magyarországon egyfolytában alakulnak vállalkozások, aztán egy másik meg tönkremegy, azt a fajta éretlen állapotot tükrözi, hogy valaki azt hiszi, a vállalkozás az a munkakerülés egyik formája. Én azt hiszem, hogy messze nem erről van szó. Meggyőződésem, hogy lehet az adórendszeren finomítani, módosítani, súlypontokat áthelyezni, akár a támogatást illetően, de igazából az a probléma, hogy ha most nagyon sok pénz lenne ebben az országban, és a kis- és középvállalkozások sok pénzt kaphatnának, akkor elkezdenének fejleszteni, kapacitást bővíteni, miközben most is kapacitástöbblet van. Nincs fizetőképes kereslet itthon, külföldön pedig attól függ, hogy ott beindul-e egy gazdasági növekedés.

- Külföldön meg versenyképesnek és megbízhatónak kell lenni.

- Azért azt is szem előtt kéne tartani, hogy a kis- és középvállalkozásoknak nemcsak a belső piacra kell termelnie, hanem ki kéne törnie legalább a régióban, a szomszédos országok piacára. Ez nagyon gyenge dolog, és mindenfajta versenyképességet úgy képzelnek el a vállalkozók, hogy az adóterhek csökkennek, vagy a lehetőségek, támogatások bővülnek. Pedig a versenyképességnek vannak piaci eszközei is, például a hatékonyság bővítése, műszaki fejlesztés, marketingtevékenység, piackutatás, millió dolog. Erről mindig mélyen hallgatnak, és csak az adócsökkentés meg a támogatások a központi probléma.

Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!