Mi a válasz, tisztelt magyarok?
- Részletek
- Napi apró
- 2011. január 10. hétfő, 03:46
- Mihancsik Zsófia
Most gyalázatos cikkekről fogok írni. Nem szívesen teszem, mert a szerzők helyett én szégyellem magam, és mert távol áll tőlem, hogy akár csak egy felháborodott tiltakozás erejéig is hírverést csináljak olyasminek, aminek léteznie sem lenne szabad.
A már említett módon működtetett jobboldali médiabirodalom mérsékeltebbnek tartott napilapja – nem zsidózik-cigányozik-kommunistázik-buzizik és fröcsög minden nap többször is, mint a társa, és abban a körben már ez is nagy szó – filozófusokat vádolt meg, körülbelül csalással, sikkasztással, lopással, de mindenképpen azzal, hogy csalárd módon állami pénzre tettek szert. Nevesít közülük többeket. Így Heller Ágnest. Heller Ágnest, a magyar filozófustársadalom megkérdőjelezhetetlen és nemzetközileg is elismert-nagyra tartott tekintélyét, több nagy nevű külföldi egyetem professzorát, nagy számú és értékű magyar és nemzetközi elismerés kitüntetettjét. Hogy személyesre vegyem: azt az embert, akitől én a kortársaink közül a legtöbbet tanultam a rendszeres gondolkodásról és reflektált etikáról. Akinek a munkái, a maguk szerves fejlődésében, egyetemista korom óta az alapolvasmányaim közé tartoznak. Akit szerintem nemcsak a képességei, a tudása, az életútja, a munkái, a magatartása, hanem páratlan személyisége is kiemel abból a posványból, amelyben a Budai Gyulák, Szerető Szabolcsok és a megbízóik élnek. Akinek a nevét sem lenne szabad a szájukra venniük.
Ha Heller Ágnes ötszázmillió forintot kapott volna a magyar államtól, akármilyen jogcímen, ha pusztán csak azért, hogy nyolcvanegy évesen végre kacsalábon forgó palotát vegyen magának, még ha soha többet egyetlen sort sem ír le, akkor is csak tapsolhatnánk ennek a döntésnek, és büszkék lehetnénk rá, hogy mi, magyarok, meg a mi választott képviselőink, akik az államot működtetik, tisztában vagyunk vele, hogy bizonyos kivételes teljesítmények megfizethetetlenek. Mert Heller Ágnes – amellett, hogy elsősorban és mindenekelőtt önmaga – a magyarok intellektuális teljesítményének egyik letéteményese és megtestesítője itthon is, a világban is. Ahogy Kornai János is az. Ahogy Nádas Péter is az. Akiket épp olyan tűrhetetlen és alpári módon kezdtek ki a Fidesz filozófusnak, történésznek, újságírónak nevezett hivatásos rágalmazói, mint teszik most ezt Heller Ágnessel.
Pártvégrehajtók beszélnek szuverén emberekről. Képességek nélküli emberek tehetségekről. Amorális lények integer személyiségekről. Teljesítmény nélküli emberek egyedülálló teljesítményekről. Úgy tudják, azt mondták nekik, megengedhetik maguknak, hogy ezeket az embereket lerántsák önmagukhoz a sárba, sőt kívánatos, hogy megtegyék. Pusztán azért, hogy Magyarországon ne csak intézmény, személyiség se maradjon érintetlen attól az undorító nyálkától, amelyet a Fidesz emberei évtizede ráköpnek mindenre, amit uralni nem tudnak.
Bocsánatot kérek a brutális fogalmazásért, de az embernek már épkézláb szava se marad.
Eltűrtük számunkra arctalan, de az életünk garanciái szempontjából létfontosságú intézmények tönkretételét. Eltűrtük számunkra elvont, de a biztonságunk szempontjából nélkülözhetetlen rendszerek szétverését. Eltűrtük, hogy számunkra megfoghatatlan nagy embercsoportokat – pénztulajdonosokat, köztisztviselőket, újságírókat – meghunyászkodásra kényszerítsenek. Eltűrjük, hogy nagyon is jól ismert, történelmileg mulandó, de ma sajnos tartósan velünk élő figurák megalázzanak bennünket azzal, hogy nem tekintenek minket, a honfitársaikat, magyar polgárokat és állampolgárokat sem tényezőnek, sem tárgyalópartnernek: ha engednek is, nem nekünk, csak a világsajtónak és a világpolitikának engednek. Az isten szerelmére, legalább olyankor ne tűrjünk némán és passzívan, amikor közülünk, magyar polgárok közül a legjelesebbeket akarják megalázni! Az ő becsületük védelme a saját önbecsülésünk ügye. Ilyen egyszerű.
Ez tényleg nem Fehéroroszország, ahol az újságírókat agyonlövik. Itt legfeljebb kussoltatják őket. És nem is Irán, ahol filozófusokat börtönbe vágnak. Itt csak módszeresen lejáratják, a hitelüktől, szavahihetőségüktől, erkölcsi integritásuktól fosztják meg őket. És mi, akik ezt eltűrjük, mi mik vagyunk? Mi hol élünk? Mi mire vagyunk jók, ha még arra sem, hogy megvédjük azt, ami az életünkben a betevő falaton túl fontos? Mi a válasz, tisztelt magyarok?
(Mihancsik Zsófia)
Az írás angol nyelvű változatát lásd Balogh S. Éva Hungarian Spectrum című blogjában:
What is the answer, dear Hungarians?