„Aki ezeket semmibe veszi, mindent semmibe vesz, amit ma Európa jelent”
- Részletek
- Szemle
- 2011. január 09. vasárnap, 12:26
- Galamus-csoport
Constanze Stelzenmüller, a német Marshall Alapítvány* vezető munkatársa „Magyarország médiatörvénye az európai alapelvek lényegét fenyegeti” címmel tett közzé elemzést az Alapítvány honlapján.
A „szabad és egységes Európa” rengeteget köszönhet annak a bátor magyar kormánydöntésnek, amelynek következtében 1989 nyarán megnyitották az ország határait Ausztria felé, hogy a keletnémet menekültek Nyugatra távozhassanak. Huszonegy esztendővel később az uniós elnökség miatt Magyarország ismét előtérbe került. Ám van egy különbség: a jelek szerint az ország [vezetése] pálfordulást hajt végre, és a fordulat magával ránthatja egész Európát.
A hathónapos uniós elnökség általában nyugodtan zajlik, nem is számít nagy ügynek, és különösen nem az, mióta egy éve véglegesítették az elnökségre és az uniós külpolitikára vonatkozó Lisszaboni Szerződést. Annyira nem téma, hogy Európa polgárainak jó része alig volt tudatában annak, hogy a magyarok előtt elnöklő belgáknak otthon még csak saját kormányuk sem volt az EU-s elnökségük alatt. Orbán Viktor miniszterelnök harcias kormánya számára viszont a tisztség túlságosan is nyugalmasnak látszott, ezért Budapest úgy döntött, hogy az esztendőt látványos politikai tűzijátékkal nyitja, méghozzá egyszerre két megrázó fordulattal: a médiát korlátozó törvénycsomaggal és a befektetőkre kivetett „válságadóval”.
Magyarországon mindez jókora felzúdulást váltott ki: a diákok tiltakoztak, a lapok üres címoldalakkal jelentek meg. Ugyanakkor Európa is össztüzet nyitott: Neelie Kroes uniós biztos, Angela Merkel német kancellár, az EBESZ sajtószabadság-felelőse, továbbá a francia kormány, az Európa Parlament egy része és tucatnyi európai cég vezetője szerepel a bírálók között. Amikor Orbán pártjának, a Fidesznek a képviselői elbizonytalanodni látszottak és békülékenyebb hangnemre váltottak, akkor maga a miniszterelnök lépett a színre, hogy kijelentse: „nem... még a legvadabb álmunkban sem” engedjük a törvény megváltoztatását.
Az átláthatóság szólamának jegyében (és a károk csökkentése érdekében) a magyar kormány elkészítette a médiatörvény angol fordítását, egyszersmind hosszadalmas irományokban utasítja vissza a rázúduló kritikákat, de nem meggyőzőek az erőfeszítéseik. Az új médiatörvény (összesen több mint 200 oldal) értelmében minden magán vagy állami sajtóorgánum köteles regisztrálni annál az újonnan felállított, nagyhatalmú felügyeleti szervnél, amelynek öttagú vezetőségét kizárólag a Fidesz delegálta. Ezt a szervezetet ruházták fel azzal a joggal, hogy megítélje, egy adott médiabeszámoló „objektív és kiegyensúlyozott”-e. Ugyancsak ez a szervezet pénzbüntetésre vagy akár elzárásra is ítélheti a szerinte bűnösnek ítélt sajtósokat. A médiahatóságnak joga van arra, hogy a „nemzetbiztonság és a közrend érdekében” forrásaik kiadására kötelezze az újságírókat. Röviden: az új szabályozók méltánytalanul követelőzőek, homályosak és túl nagy a hatókörük. (A „válságadó” esetében Budapest azzal érvel, hogy minden magyar és külföldi cégre vonatkozik. Valójában azonban csak a külföldi vállalatokra érvényes, mert csak a multinacionális cégek érnek el olyan pénzügyi eredményt, amelyet a törvény küszöbértékként figyelembe vesz.)
Számos kritikus követeli, hogy alkalmazzanak szankciókat Magyarország ellen – többen egyenesen azt is, hogy zárják ki az EU-ból –, ám ezek nagyon is kétes sikerű próbálkozások. A Lisszaboni Szerződés hetedik cikkelye lehetővé tenne ilyen szankciókat, és láttunk is hasonló kísérletre példát 2000-ben, amikor – sikertelenül – megpróbálták megakadályozni az osztrák konzervatívok és a szélsőjobbos Jörg Haider pártjának koalícióját. Ám a hetedik cikkely lényegében „Európa nukleáris opciója”, ugyanis csak „rendkívül komoly” esetekre tartogatják, és az alkalmazásának feltétele az Európa Tanácsban szavazó 27 tagállamnál a minősített többség megszerzése. Kroes inkább a kézenfekvőbb „szabályszegési vizsgálat” mellett döntött; ennek a standard uniós eljárásnak kellene konstruktív kritikai szempontok alapján összhangba hoznia a magyar törvényeket az EU jogrendjével – egyszersmind Orbán számára is egérutat jelentene, már amennyiben hajlandó élni vele.
Mindent összevetve kétségtelen, hogy Magyarország nagyon komoly kihívás az Európa Unió számára, de a probléma nem annyira jogi, mint inkább politikai. Az említett új törvények csak a legújabbak abban a minden lehetséges hatalom megkaparintására irányuló mélységesen antiliberális cselekvéssorozatban – emlékezzünk csak az alkotmánybíróságra, a nyugdíjak államosítására, a kulturális intézményekre, valamint az államháztartásra és a pénzügyi szférára –, amelyet a Fidesz a 2009 áprilisi választások után kétharmados többsége birtokban végrehajtott.
Maga Orbán sohasem csinált titkot abból, milyen kevésre tartja a parlamenti demokráciát. Mint 2006-ban mondta: „a köztársaság csak ruha a nemzet testén”. Aligha távolodhatott volna jobban el az igazságtól. Az európai res publica alapelvei: a hatalmi ágak egyensúlya, a kormány számonkérhetősége a kormányzottak által, valamint a polgári és szabadságjogok védelme, beleértve a sajtó szabadságát is. Aki ezeket semmibe veszi, az mindent semmibe vesz, amit ma Európa jelent.
Való igaz, hogy az öreg földrész hónapokig szó nélkül nézte az Orbán kormány tetteit. Az is igaz, hogy a sajtószabadsággal is mostohán bánnak néhány európai országban, például Olaszországban vagy Romániában. Még Németországtól sem idegen az államilag szentesített klikkszellem, hiszen maga Angela Merkel nevezte ki egykori szóvivőjét az egyik állami televíziós csatorna élére. Ezeknél több aggodalomra ad okot az, hogy a gazdasági válság félelemmel teli, befelé forduló, rosszkedvű emberekké tette az európaiakat, emiatt a gazdasági fejlődés és stabilitás háttérbe szorította a szabadsággal kapcsolatos és liberális értékeket, emellett a szorongással teli emberek is könnyebben zsákmányul esnek a könyörtelen demagógoknak és populistáknak.
Ám a felsoroltak egyike sem lehet kifogás vagy ok arra, hogy a Magyarországon és Európában másutt zajló történések bocsánatot nyerjenek. Éppen ellenkezőleg: Európának még jobban kell védenie az alapelveit – méghozzá a politikai arénában. Ideje, hogy kimondjuk: Európa nemcsak az euróról szól.
* A Német Marshall Alapítvány (GMF) 1972-ben jött létre az európai-transzatlanti kapcsolatok ápolására, alaptőkéjét a Szövetségi Köztársaság adományozta hálából a Marshall segélyért. Irodái vannak Washingtonban, Varsóban, Prágában, Bukarestben és persze Berlinben.
