rss      tw      fb
Keres

EU-elnökség - Fellegi: Magyarország erős kohéziós politikában érdekelt

MTI 2011. január 7., péntek 15:20

Magyarországnak kiemelten fontos, hogy uniós elnöksége idején megőrizze a kohéziós politika súlyát és szerkezetét - jelentette ki Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter az Európai Unió, vezető lapjait képviselő újságíróknak tartott tájékoztatón.

A csütörtök esti rendezvényről szóló pénteki minisztériumi közlemény szerint a miniszter felhívta a figyelmet a következő fél évben az energiapolitikában meghozandó döntések súlyára is.

"Magyarország támogatja az Európai Unió 2020 stratégiáját. A kohéziós és regionális politika területén a fő cél az, hogy az eddigi gyakorlattal összhangban Európa kohézióját segítsük elő" – hangsúlyozta Fellegi Tamás a tájékoztatón. Hozzátette: le kell küzdeni az Európa fejlett és fejletlen területei között meglévő gazdasági és egyéb egyenlőtlenségeket. Az elmúlt néhány év gazdasági válságának fényében, kiemelt prioritás a versenyképesség növelésének elősegítse. Fő célkitűzés az erős, hatékony és versenyképes Európa. A kohéziós politikának mindkét célt egyidejűleg szolgálnia kell, vagyis segítenie kell Európa elmaradott régióit, s eközben erősítenie a versenyképességet ahhoz, hogy el lehessen érni az Európa 2020 stratégia célkitűzéseit - olvasható a közleményben.

Hozzáteszik: emellett különösen tekintettel kell lenni arra, hogy a kohéziós politikára szánt összegek megfelelő célokra, korrupciómentesen költődjenek el. Ehhez erősíteni szükséges a monitoring rendszert. "Magyarország elnökségi ideje alatt mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy erősödjön a kohéziós politika súlya, és mentesüljön azoktól a problémáktól, amelyek jellemezték. Magyarország teljes mértékben támogatja az Európai Bizottság ezzel kapcsolatos álláspontját, amely szerint az Általános Ügyek Tanácsában a kohéziós politika önálló formáció legyen" - áll a közleményben.

Fellegi Tamás kiemelte: február 4-e kiemelkedő jelentőséggel bír az energiapolitika terén. Ekkor lesz az első olyan európai tanácsülés, ahol önállóan foglalkoznak az energiakérdésekkel. Magyarország számára a két leglényegesebb kérdés az energiahatékonyság növelése és a belső energetika piac kiépítése. Az Európai Uniónak hangsúlyosan kell foglalkoznia energia terén is az orosz kapcsolatokkal. A Nabucco, a Déli Áramlat, az Északi Áramlat és az Agri projekt is kötődik az oroszokhoz - jegyzik meg a közleményben.

Két alapvető dokumentumnak kell elkészülnie a magyar elnökség alatt – hangsúlyozta a miniszter a közlemény szerint: az egyik a 2020-ra szóló energiastratégia, a másik az alacsony karbonkibocsátású gazdaság 2050-ig történő megteremtésének útiterve. A májusi energetikai informális miniszteri találkozót a 2050. útitervnek kívánja szentelni Magyarország.

A miniszter a magyar elnökség időszakát az EU jövőjének szempontjából kulcsfontosságú időszaknak tekinti, hiszen meghatározó területeken alapvető döntések meghozatalára kerül sor.