rss      tw      fb
Keres

Lévai Júlia írásához

                 Debreczeni Ákos


Tisztelt Szerkesztőség!

Lévai Júlia írásához szeretném az alábbiakat hozzáfűzni:

Sokan, sokat beszélnek a médiatörvényről. Vannak bírálói és persze vannak pártfogói is. Ez így természetes.

– Egy demokratikus berendezkedésű állam egyik elengedhetetlen ismérve a sajtószabadság gátak nélküli biztosítása – mondják az egyik oldalon.

– Egy demokratikus berendezkedésű államban igenis biztosítani kell az egyensúlyos véleménynyilvánítást – mondják a másikon.

Mindkét kitételnek megvan a maga igaza. Ha az ember elkötelezetten hisz a jelenlegi kormányban, s abban, amit képvisel - meggyőződésem, helyesnek értelmezi a törvény adta lehetőségeket, hiszen az uszító ellenzéki politika, mely képes a fél világ véleményét befolyásolni (?), megtörhető, sőt megtörendő. Ugyanakkor a másik oldalról nézve kétségbeesésre ad okot egy ennyire egyoldalú Hatóság, ennyire tág teret engedő befolyása. Ebben nincs semmi új – gondolom én.

Viszont felmerülnek bizonyos aggályok, melyek mind a jelenben, mind az oly kiszámíthatatlan jövőben komoly gondokat okozhatnak.

Úgy gondolom, hogy a mindenkori politika (meggyőződéstől függetlenül) elsősorban a hatalom megtartására koncentrál, s csak másodlagos kérdés egy ország érdeke. Egy ország akkor irányítható a jónak vélt elvek alapján biztosan, ha a hatalom hosszú távra biztosítható. Nem egy-két-négy évre, hanem legalább két-három ciklusra. Ha valaki hisz abban, hogy jó úton jár, hogy az a helyes megoldás, amit ő képvisel, akkor első és legfontosabb feladata a minden területet ellenőrzés alatt tartó apparátus kiépítése. Szomorú, de így van.

Arra, hogy Orbánék visszavonulót fújjanak a médiatörvénnyel kapcsolatban, igencsak kevés esélyt látok, hiszen az egyenlő lenne annak a beismerésével, hogy az egész csak a hatalom koncentrációjáról – jövőbeni megtartásáról szól. Ugyanakkor politikai megfontolásból igen taktikus és logikus lépés a kedélyborzoló rendelkezéseken dömpingszerűen és mihamarább túlesni, hiszen a kollektív emlékezés igencsak rövid távú. Jó kommunikációval egy-két év alatt majdhogynem kiüríthető. A Fidesz kommunikációs szakemberei pedig, eddig úgy tűnt, tudják mit csinálnak. Viszont a médiatörvényt övező felháborodást majdhogynem hallgatással ellensúlyozták. Volt egy-két próbálkozás, ami az embernek az emberi értelembe vetett hitét igencsak megtépázta. Ilyen volt például azon kijelentés (bevallom nem tudom, kitől hallottam először), hogy a médiatörvény minden kitétele fellelhető az EU tagországainak szabályozásában. Igen ám, csakhogy külön-külön. Engedjék meg, hogy egy példát hozzak:

A gólya kertről kertre szállt, bízva benne, hogy végre képes lesz csillapítani napok óta tartó éhezését.

A békák, giliszták szerves részei a kerti életnek.

Finom és tápláló ételnek számít a csicsóka, mely igénytelen és könnyen termeszthető.

Az anyaföld védelme mindenkinek első számú feladata, nemtől és kortól függetlenül.

Az éhezés kitűnően lehet csillapítani gilisztával, mely a lehető legfinomabb, legtáplálóbb étel, amit az anyaföld adhat.

Az utolsó mondat minden tétele fellelhető az előbbi négyben, mégis távol áll mindenfajta ésszerűségtől, s bántóan kiragadott a kontextusból.

Lehet vitatkozni a törvény tartalmáról, de igencsak sértő, hogy úgy tekintenek egy ország lakosságára, mint egy mindent elnyelő bödönre. Itt, a végén hangsúlyoznám – párthovatartozástól függetlenül.

Itt élünk egy kicsiny országban, melyet lassan 20 éve fokozatosan nyirbálnak az egymást váltó kormányok. Bár a kollektív emlékezés rövid távú, azért az látható, hogy Magyarországon eddig párt még nem nyert választásokat. Minden esetben az ellenfél (nem ellenség!, hisz együtt kéne boldogulnunk) vesztette el.

Debreczeni Ákos

orientalisa, filológus, alkalmi munkás

***

                 Lévai Júlia

Kedves Debreczeni Ákos!


Örülök, hogy írásom gondolat-, sőt, példabeszédserkentőnek bizonyult Önnél. Szellemes annak felvillantása, hogy ha a dolgok egymás mellett létezését azonosnak tekintjük az összefüggések létével, akkor abból az jön ki, hogy a gólya gilisztával táplálkozik.

Van azonban írásának egy mondata, amit nem értek, és ez a következő:
"Ha az ember elkötelezetten hisz a jelenlegi kormányban, s abban, amit képvisel – meggyőződésem, helyesnek értelmezi a törvény adta lehetőségeket, hiszen az uszító ellenzéki politika, mely képes a fél világ véleményét befolyásolni (?), megtörhető, sőt megtörendő."

Három kérdésem van ezzel kapcsolatban:
– Hol lát Ön uszító ellenzéki politikát ma, Magyarországon?
– Amennyiben bármely politika uszítónak minősül, annak mi köze a médiatörvényhez?
– Ön valóban úgy látja, hogy a most megszavazott médiatörvénynek, bármilyen értelemben, de az uszítás elleni küzdelem a célja?

Kíváncsian várom válaszát

Üdvözlettel Lévai Júlia

***

Tisztelt Júlia!

Engedje meg, hogy először is megköszönjem reflektálását, eleddig úgy éreztem, a légkörben valahogy eltűnnek a szavaim. Ez persze személyes és leküzdhető probléma.

Megpróbálok kérdéseire, ha nem is sorban, de kimerítően válaszolni. Kérem, nézze el nekem, ha itt-ott személyes íze van riposztomnak.

Íme:

„A mondat, amit kiemelt, egy feltételezés. „Ha az ember…” – írom, mert úgy gondolom, hogy egy olyan országban, ahol lehet kétharmados többséget szerezni ilyen politikával, amit a Fidesz ellenzékként űzött, akkor igenis jelentős számú elkötelezett híve kell hogy legyen. Függetlenül attól, hogy ez mennyire sért engem, Önt vagy bárkit. Márpedig, ha valaki hisz valamiben, az én meglátásom szerint – sajnos – hajlamos feltétel-, végiggondolás nélkül, „elkötelezetten” támogatni, legyen az helyes, avagy helytelen. Bevallom őszintén, az elmúlt 20 évben nem vettem részt érvényes szavazattal választáson. Hogy miért? Mérhetetlenül bosszant ugyanis ama tény, hogy itthon az emberek igen jelentős része nem valami mellett, hanem valaki ellen szavaz. Nem az nyer meg egy választást, aki logikusabban érvel, hanem az veszíti el, aki képes bizonyítani, hogy alkalmatlan, vállalhatatlan az ország számára. Aztán persze jön a felejtés, és minden kezdődik elölről. Az emberek képesek elfelejteni bármit – gondolom, nem kell példákat hoznom. És akkor még nem is említettem a karrierpolitikusokat, akik megélhetési forrásként tekintenek egy ország népére.

De elkalandoztam. Tehát az „uszító ellenzéki politiká”-val próbáltam érzékeltetni, hogy ma Magyarország ismét kettészakadt, s a vélelmezett többség más elképzeléseket vall, mint a vélelmezett kisebbség. Elég beleolvasni a jobboldali (?) sajtóba, s ezek a kifejezések közhelyekké, töltelékszavakká korcsosulnak. Gondoljon csak Bayer Zsolt Magyar Hírlapban megjelent írására (Hogy korrekt és pártatlan próbáljak maradni, ellenpéldaként rögtön ott van Gréczy írásba foglalt véleménye a stop.hu-n). Olvastam olyan véleményeket, hogy ez az egész külföldi reakció Orbánék politikájára semmi más, mint a mai ellenzék lejárató hadjárata. Ez önmagában véve akkora balgaság, hogy azt hittem, egy ráutaló félmondat, s a mellé biggyesztett kérdőjel egyértelművé teszi. Tévedtem, s gondolataim fizikai megjelenése nem tükrözték helyesen tartalmukat. Elnézést érte.

Harmadik kérdésére a válaszom egyértelműen NEM. A médiatörvénynek a célja meglátásom szerint ugyanaz, mint a KT vagy az Alkotmánybíróság „megzabolázása”. A hatalom bebiztosítása. Megpróbálok pártatlan (nem független, mert az esélytelen) maradni, s megpróbálom mindkét fél szemszögéből nézni a dolgokat. Borzalmasan nehéz, hisz az ember önkéntelenül helyesel vagy helytelenít dolgokat, s ezzel szintén csak önkéntelenül helyezkedik, ha másként nem is, de a környezete szemében óhatatlanul. Viszont, ha Ön vagy én, vagy bárki más hajlandó elfogadni és magáévá tenni az uszító ellenzéki politika internacionális összeesküvésének tényét, akkor a médiatörvény lényege mi más is lehetne, mint az uszítás elleni küzdelem?

Végül pedig azt kérdi, „Amennyiben bármely politika uszítónak minősül, annak mi köze a médiatörvényhez?” Bár úgy érzem, fentebb már válaszoltam rá, azért még egy gondolatot hozzáfűznék: Nagyon is sok, hiszen nem véletlenül mordult fel a világ, s nem véletlen, hogy egyetlen szó jelent meg a Manneken Pis szobrocskáján, Brüsszelben. Ez az egyetlen kifejezés magába foglal mindent. Válaszom ebben az esetben sem más, mint eddig: a hatalom, a hatalom és a hatalom.

A jó honpolgár csak tűr, aggódik, végzi a dolgát, de ha már azt is megszabhatják, hogy amit gondol, s amit mond, milyen irányt vesz, akkor komoly, nagyon komoly gondok vannak. Mi jöhet akkor még? A gondolatbűn?

Az ember tényleg semmiből sem tanul.

Üdvözlettel:

Debreczeni Ákos


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!