rss      tw      fb
Keres

EU-elnökség - A médiatörvény is téma lesz a kormány és az EB ülésén

MTI 2011. január 4., kedd 11:24

A médiatörvényről és a körülötte kialakult helyzetről is biztosan szó lesz a magyar kormány és az Európai Bizottság (EB) pénteki budapesti ülésén - mondta Győri Enikő európai ügyekért felelős államtitkár kedden a magyar sajtónak.

A kormány az EB rendelkezésére bocsátja a törvény hiteles angol fordítását - tájékoztatott a 2011 első félévi magyar EU-elnökség első külügyminisztériumi sajtóreggelijén az államtitkár, hozzátéve, hogy "folyik a párbeszéd".

"Normális, őszinte, tiszta párbeszédre készülünk" - jelentette ki Győri Enikő, aki elmondta, ő is csak előző este kapta meg a médiatörvény hiteles fordítását.

Az államtitkár úgy fogalmazott: "nagyon nem szerencsés", hogy "mindenki előbb kezdte el kommentálni a témakört, hogy elolvasta volna, mi ez a szabály". Arra kért mindenkit, olvassa el a törvényt, és jelezze, mely pontokkal vannak problémák. Leszögezte, hogy a kormány kész a konzultációra.

Az államtitkár megjegyezte, az EB-nek az a dolga, hogy figyelje a kormányok és törvényhozások tevékenységét a 27 tagállamban, feladatköréből adódóan bármit megvizsgálhat.

A médiatörvény nemzetközi visszhangja kapcsán kijelentette, hogy ez egy politika játszma része, "nagyon jó lehetőség a magyarországi ellenzéknek a felemelkedésre".

"Az ellenzék belekapaszkodik a saját helyzete javítása érdekében bármibe" - fogalmazott. Azt mondta, a világ nem igazán tud mit kezdeni a Fidesz kétharmados parlamenti többségével, azzal, ha egy politikai erő egy demokráciában túlnyeri magát. Kifejtette, hogy a kormány a válságkezelés során nem ütközött uniós normákba, meg kellett oldani azt a feladatot, hogy ne szaladjon el a deficit. Hangsúlyozta ugyanakkor: a kormány az elnökségi szakmai munkára szeretné a figyelmet terelni, az elnökségi felkészülés visszhangja egyértelműen pozitív volt, nem hangzott el kritika.

A válságadók bevezetése kapcsán határozottan visszautasította azt a véleményt, hogy azok diszkriminatívak és külföldellenesek lennének. Azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy mi a véleménye a 13 európai nagyvállalat Brüsszelnek címzett leveléről, amelyben kifogásolják az adókat, az államtitkár azt mondta: a problémákat itthon kell kezelni, "jó lenne, ha a gondjainkat, problémáinkat itthon beszélnénk meg".

Szerinte "most van egy helyzet a médiatörvény kapcsán, amelyre minden egyéb ügyet is rá lehet pakolni". Azt mondta, ezt "mérhetetlenül felháborítónak" tartja. Szerinte azokban az országokban van "nagy hörgés", amelyeknek a vállalatai komoly érdeksérelmet szenvedtek el, de nem diszkriminációt. Szavai szerint a nemzetközi sajtóban alpári stílusú cikkek is megjelentek.

A magyar EU-elnökség második munkanapján a - matyó mintás lila elnökségi sálat viselő - államtitkár elmondta: a szilveszteri lakossági megnyitó után az uniós elnökség politikai nyitánya csütörtök este lesz, amikor az előző félévi EU-elnök, Belgium miniszterelnöke átadja a magyar kormányfőnek az elnökségi zászlót az Országház kupolacsarnokában.

Győri Enikő arról is tájékoztatott: befejeződött az elnökségi programok finomhangolása; Orbán Viktor miniszterelnök január 19-én fogja bemutatni az Európai Parlamentben.

Arról is beszámolt, hogy "beüzemelték" a rendkívüli helyzetek előrejelzésével foglalkozó minisztériumi munkacsoportot, amely hetente egyszer, hétfő reggelente ülésezik és tájékoztatja a felső vezetést a várható eseményekről.

Elmondta, hogy a magyar kormány és az EB első, pénteki munkaülésén a felek egyeztetik a közös munka menetrendjét, és már a jövő héten Gödöllőn megrendezik az első informális miniszteri ülést.