rss      tw      fb
Keres

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2010. december 30.


Bolgár György kérdései a 2010. december 30-ai műsorban


Mai műsorunkban megbeszéljük, hogy aláírta a médiatörvényt Schmitt Pál köztársasági elnök, legalábbis több internetes portál értesülése szerint. Mi innen a Klubrádióból egész nap eredménytelenül hívtuk az államfő munkatársait. De hogy lehet fű alatt aláírni ezt az óriási vitát kiváltó törvényt, miért nem jelentették be legalább, és vajon miért nem élt az elnök a lehetőséggel, hogy a parlamentnek visszaküldje, vagy ha aláírta, megmagyarázza, hogy miért tette?

Ehhez kapcsolódó témánk hogy a német külügyi államminiszter ismét figyelmeztette Magyarországot a médiatörvény miatt, és sürgette az átdolgozását. Orbánék egyik nagy német barátja, a kereszténydemokrata unió tagja, az európai parlament néppárti frakciójának külpolitikai szóvivője pedig a Frankfurter Rundschauban közölt írásában megállapítja, hogy ha Magyarország megsértette az unió alapjogait, akkor akár a szavazati jog is megvonható tőle. Ebből sem értenek?

Mit szólnak aztán ahhoz, hogy a médiahatóság már teszi a dolgát. Eljárást indított a Tilosrádió ellen, amiért egy amerikai rapsztár dalát sugározta. Márpedig a dal  szövege károsan hat a fiatalokra. Már amennyiben van olyan fiatal, aki megérti. De úgy látszik, a médiahatóság érti a fekete szlenget és a rendet.

Végül mi a véleményük arról, hogy egyszerre harmincöt közalapítványt szüntetett meg a kormány. Hajléktalan, fogyatékos, vagy roma ügyekkel foglalkozókat. És például az 56-os kutatásokat végzőt is. Vége? Vagy csak valamiféle átalakítás következik?


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!


Rainer M. János, az 56-os Intézet főigazgatója


Bolgár György: - Amitől tartottunk, bekövetkezett. Harmincöt közalapítványt szüntet meg a kormány, köztük az 56-os – nem olvasom el a teljes nevét – közalapítványt, amely ezt az intézetet fenntartja, és amely az 1956-os kutatásokért felelős, ezzel foglalkozik és most elmúlt. Hány éve állnak fenn?

Rainer M. János: - 1989-ben alapítottuk az 56-os Intézetet, mely aztán magánalapítványi formában kezdett el dolgozni 1991-ben, és 1995-től közalapítvány. Összesen úgy nagyjából huszonegy éves.

- Huszonegy és tizenöt éve állami segítséggel működnek természetesen, mert különben kik adnának pénzt történeti kutatásokra.

- Így van. Igen, ez már az első években is így volt egyébként, Antall József kormánya már a rendszerváltást követő évtől kezdve támogatta az akkor még magánalapítványi formában működő intézetünket.

- Szóval húsz éven keresztül 1956-tal foglalkoztak és számos könyvet, tanulmányt jelentettek meg, Oral History Archívumuk van. Rengeteg dolgot tudtak meg, tártak fel és írtak meg. Vége?

- A kutatásnak soha nincs vége, annál is kevésbé, mert a húsz vagy huszonegy év alatt már régen nemcsak 1956-ról volt szó. Mindig a kályha volt, ahová vissza lehet térni és ahonnan el lehet indulni. A mi érdeklődésünk spektrumába belefért már nagyjából az egész 20. század. Elsősorban a magyar történelem, de ennek nemzetközi összefüggései nemkülönben.

- Hiszen 1956 sem a semmiből jött, sem időben, sem pedig a világban.

- Természetesen. 1956-hoz út vezetett, 56-nak következményei voltak, örökség volt a demokratikus átmenetben, a rendszerváltásban. Lehet, hogy egy szervezeti formának vége van, és ha ez így történik, az végleges lesz. A fejünk azonban fent van, tehát nem fogjuk veszteseknek érezni magunkat akkor sem, ha ezt esetleg nagyon szeretnék néhányan.

- Miért nem szeretik Önöket? Hiszen 1956 akár ennek a kormánynak is kedvenc témája lehetne.

- Én is szeretném, ha egyszer valaki elmondaná, mi a baja az 56-os Intézettel. Mert soha nem sikerült olyan emberrel találkoznom, pedig tizenkét éve, amikor majdnem hasonló helyzet volt – bár akkor a szervezeti kereteinket nem veszélyeztették –, meg most is találkoztam egy pár emberrel, és mindegyiket megkérdeztem, hogy mégis mi a fene baja van ezzel az intézettel, vagy kivel van gondja? Soha nem kaptam egyetlen konkrét választ sem. Másod-harmadkézből jönnek vissza olyan dolgok, hogy ez SZDSZ közeli intézet, mert hogy mi liberálisok vagyunk és így tovább.

- És a liberális az már ab ovo hazudik. Milyen történelmet írhat az ilyen?

- Ezt már ennyire azért nem szűrik tovább. Egyébként ezzel kapcsolatban, ha valamit elmondhatok, annak nagyon örülnék.

- Bármit.

- Itt az intézetben – furcsa vagy nagyon természetes módon – mindenféle politikai nézetű és értékrendű ember van. Persze hogy vannak liberálisok is, semmi baj nincs ezzel. A tudománynak azonban van egy éltető eleme azonkívül, hogy az igazságot keresi a legjobb belátása szerint, ez a szabadság. A vita szabadsága, a megismerés, a kutatás, az önkifejezés, a vélemény szabadsága. A tudomány csak szabadelvű lehet, ha erre tart igényt. Ilyen értelemben én büszke vagyok rá, hogy természetesen liberális vagyok.

- Én kiterjeszteném ezt az újságírásra is, az is csak szabadelvű lehet, függetlenül attól, hogy egyénenként meg akár laponként is meglehet az embernek a konzervatív jobboldali vagy baloldali vagy akármilyen kötődése. De az újságírás, mint szakma ugyancsak szabadelvű. Különben nincs értelme.

- Teljesen egyetértek. Így van.

- Amikor az elmúlt hetekben, hónapokban találkozott kormányzati illetékesekkel, akkor mit mondtak Önnek, hogy ha megszüntetik vagy átalakítják is a működési formát, életben maradhat-e valamilyen módon az 56-os Intézet?

- Ez még mindig bizonytalan és én még mindig hiszek benne – mert alkatilag optimista vagyok –, hogy ez valamilyen módon lehetséges. Egyébként azt, hogy meg fogják szüntetni és ezzel kész, ezt nem mondták.

- Ja, ezt a Magyar Közlönyből tudták meg Önök is?

- Hát persze.

- Na, bravó.

- Nem mondom, hogy nem voltak híresztelések, de december 27-én - ami mellesleg a névnapom, de ennek igazán semmi jelentősége - késő este igen, a Magyar Közlönyből tudtuk meg.

- Szóval nem mondták, hogy meg fogják szüntetni.

- Nem, nem. A közfeladat természetesen fontos, azt el kell látni, csak ezt valamilyen más szervezeti keretben, például központi költségvetési intézményben vagy más közhasznú szervezetben, valami ilyesmit mond ez a kormányrendelet.

- Tehát valaki más fogja irányítani az 56-os Intézet munkáját.

- Igen, ez is egy opció. Számos lehetőség felmerült, egy a közös bennük, hogy mindegyik rendkívül bizonytalan, és aki mondta, az csak feltételes módban volt hajlandó fogalmazni vagy pedig teljesen képtelen dolgokat mondott. Én azt gondolom, hogy a mi tevékenységünket egy bizonyos réteg legalábbis ismeri, de mégis egy kompetens ember például azt kérdezte, hogy nem tudnánk-e gyorsan múzeummá alakulni. Ami azért nem nélkülözi a humort.

- Van az a pénz, amiért múzeummá alakulhatnának, nem? Csak kell hozzá egy épület, sok pénz, kellenek hozzá muzeológus szakemberek, gyűjtemények, és máris kész. Aztán egy pár szobában Önök még kutatnak is mellette. Hát hogyne lehetne.

- Igen, igen.

- Szóval érdekes. Amikor az első Orbán-kormány idején is majdnem lefejezték Önöket, akkor azért ennek nagy nemzetközi visszhangja is volt és sokan tiltakoztak miatta. Most meg már mintha a kutya se venné észre, hogy az 1956-os Intézetnek is lehet, hogy vége van. Van itt persze sok egyéb cirkusz, amivel példátlanul sokat foglalkoznak. Lehet, hogy a sok rossz hír között az ’56-os Intézet esetleges kivégzése már fel sem tűnik senkinek.

- Azért nem vagyok benne biztos, hogy ha ennek elterjed a híre, akkor a barátaink nem fognak felszólalni mellettünk. Már elég sok aggódó levelet kaptam az elmúlt hetekben és hónapokban, amikor még csak a költségvetésünk megfelezéséről volt szó. De azért valljuk be, hogy más ennek az egésznek az akusztikája, mert az, hogy az állam nem tudja – az államok általában kevésbé bőkezűen vagy éppen csak szűkmarkúan tudják – támogatni a kultúrát vagy a tudományos kutatást, ez bizony nem megy újdonságszámba. Ilyen jelenségek előfordulnak, nemcsak ebben a térségben, hanem nálunk sokkal gazdagabb, fejlettebb országokban is, ahol ennek a kultúrája sokkal nagyobb múltra tekint vissza.

- Ezzel az indokkal tehát ma könnyebb megmagyarázni ezt a lépést.

- Így van, ezen nem kell csodálkozni. Nem az esetleges nemzetközi tiltakozásra gondolok, mert ahogy elnézem, az egyelőre nem sokat nyom a latban, bár ez persze változhat, számomra elsősorban az a lényeg, hogy nyomot hagyjunk. Abban hiszek, hogy ez a húszéves tevékenység – ha ezt már múlt időben kell mondani, bár hátha mégsem – nem múlt el nyomtalanul. Tehát mindig valamennyivel előmozdítottuk a jelenkori tudomány ügyét itthon, külföldön reprezentáltuk – talán nem rosszul – Magyarországot, konferenciákban, nemzetközi projektekben és így tovább. És ha hozzájárultunk valamihez, amit nem is tudom, minek szoktak nevezni, mondjuk nevezzük nemzeti önismeretnek, akkor jól dolgoztunk. Egyébként pedig akármi történik itt, egy nagyon fontos dolog van, az, hogy mi történik az embereinkkel, egyrészt, hogy mi lesz a sorsuk. Ha a legrosszabb történik, akkor tizenöt-tizenhat ember elveszíti a kenyerét. Értük én felelősséget érzek, és mindent meg fogok tenni, hogy valahogy rendeződjön a sorsuk. De ha ez a műhely valóban műhely volt és jól dolgozott, akkor bármilyen szervezeti körülmények közé, bármilyen nehézség közé juttat, ezek az emberek továbbra is képesek lesznek együtt gondolkozni. Tehát ha valamikor folytatni tudjuk és fel tudjuk venni a munka fonalát, akkor a közös gondolkodásnak nem lesz vége. Én ebben hiszek.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!


Jan Mainka, a Budapester Zeitung kiadója, Magyarországon élő német újságíró


Bolgár György: - Ön tegnap nyilatkozott a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak. Erről a magyar sajtó azzal a címmel számolt be, hogy megvédi Orbánt a Frankfurter. De ha jól olvastam, akkor nem a német újság, hanem Ön mint interjúalany védte meg Orbánt. Miért?

Jan Mainka: - Hozzá kell fűzzem, nem volt túl szerencsés az MTI által készített fordítás. Szó sincs arról, hogy megvédtem Orbánt. Arról van szó, hogy az interjú nem kifejezetten a médiatörvényről szólt, hanem a médiatörvény által okozott hisztériáról a nyugati sajtóban. Ha valakit, akkor a magyarokat védtem, mert az egész lefasisztázást kicsit túlzásnak tartom.

- Ezzel valószínűleg sokan egyetértenek. Az ország nem fasiszta, a vezetői sem fasiszták. Viszont arra figyelmeztetnek a német újságok közül is sokan, hogy az irány rossz. Ha nem is feltétlenül fasiszta irány, de egyesek putyinizációról beszélnek, mások meg az egypártrendszer felé tett fordulatról. Ebben nem ért egyet velük?

- Az igazság az, hogy ez egy nagy törvény – azt hiszem, olyan százhetven oldalról van szó –, amit alig ismernek. Így mindenfélét bele lehet látni. Én egy kicsit korainak tartom ezt. Pontosan ismerni kéne a szövegét és főleg a gyakorlatát. Lehetséges, hogy ez is csak ilyen általános szabály, ugyanúgy, mint az adótörvények. Ezek is vannak, mégsem fizeti az adót mindenki.

- Az éppenséggel nem szabályos, ha valaki nem fizeti az adót.

- Megtörténik.

- Megtörténik, de talán nem arra kell az adótörvényeket meg a médiatörvényt sem hozni, hogy aztán ne tartsák be. Valószínűleg azért hozták, mert be akarják tartatni. Azt mondja, hogy nem ismerik pontosan ezt a törvényt. Ön például olvasta ezt a százhetvenegynéhány oldalt?

- Most, főleg az ünnepek alatt, nem. Most kiadták, sajnos csak angolul, húsz oldalban összefoglalva, és az összes kritikával Próbáltam ezt átfutni, sok apróság van benne, de kevés volt az időm. Nagyon komplex, nagyon sok minden benne van.

- Akkor miért gondolja úgy, ha nem ismeri részleteiben, hogy adjuk meg a lehetőségét annak, hogy a gyakorlatban használják, alkalmazzák. Holott a szöveg áttanulmányozása alapján sok médiához és joghoz értő szakember felhívta már a figyelmet arra, hogy Európában példátlanul szigorú és a gyakorlatban nem alkalmazott intézkedések és jogszabályok vannak ebben a törvényben. Miért nem hisz nekik?

- Az is igaz, bizonyos passzusokat túlzásnak tartok. Például a büntetéseket. Németországban a maximális büntetés, átszámítva száznegyvenmillió forint. Akkor Magyarországon miért legyen kétszázmillió? De főleg azzal kell foglalkozni, hogy mikor szabnak ki valamilyen büntetést. Mi az, hogy kiegyensúlyozott tájékoztatás? Egy héten belül ugyannyit kell említeni a Fideszt, mint MSZP-t? Vagy naponta? Esetleg egy hónap alatt? Ha Mesterházyt meginterjúvolom, akkor egy ugyanolyan felületű Orbán interjút is le kell közölnöm? És, ha ő nem ad interjút? Szóval egy csomó tisztázatlan kérdést látok.

- Látja, Önnek is van egy csomó kérdése. A lényeg az, hogy ezt a homályosan megfogalmazott elvárást vagy követelményt, a médiahatóság mérlegelésére bízzák. Ők fogják eldönteni, hogy mi a kiegyensúlyozott.

- Jó munkát Szalai Annamáriának.

- Ön lehet, hogy ezt megengedő mosollyal és nevetéssel nyugtázza, sokan viszont idegesek. Ha jó munkát kívánunk neki, akkor nézzünk például meg egy friss mai hírt: eljárást indítanak a Tilos rádió ellen, mert Ice-T, ismert amerikai rapper egy csúnya szöveget tartalmazó számát sugározták. Mondjuk, sokan nem érthetik a fekete szlenget, de ha ez sem tetszik a médiahatóságnak, mire számíthatunk még? Ice-T-t nem lehet, de kit szabad sugározni? Milyen zenét?

- Kérdések, kérdések...

- Ha kérdéseink vannak, akkor Ön mégis miért jóhiszemű annyira? Hiszen nyilván nem véletlenül szerepelnek ezek a szabályok az új törvényben. Valószínűleg használni akarják őket.

- Azért vagyok jóhiszemű, mert én csak indirekt módon tudok arra következtetni, hogy ez a törvény mégsem az, aminek elsőre látszik. Mert mostanában úgy látom, hogy az Orbán-kormány nincs óriási fenyegetésnek kitéve, a baloldal által sem. Szóval túlzás most nagy ágyúval kis szúnyogokra lőni. Másrészt nem tartom megvalósíthatónak ezt az egész törvényt. Hogyan lehet az internetet ellenőrizni?

- Na de akkor hogyan lehet az ellenőrzést megpróbálni? Nem abszurdum az, hogy megpróbálják?

- Próbálják csak, de ez eleve kudarcra van ítélve. Mint az interjúban is mondtam, Magyarország nem Észak-Korea. Magyarország egy nyitott ország. Az, amit egy magyarországi értelmiségi nem tud itthon elmondani, akkor ezt elmondja Nyugaton egy újságírónak, és ő leírja.

- Valóban, Magyarország nem Észak-Korea. Talán nem vele kellene minket összehasonlítani. Az nem aggasztotta Önt az elmúlt hónapokban, hogy például az Alkotmánybíróság jogkörét korlátozták, miután egy bizonyos törvényt az visszautasított, alkotmányellenesnek minősített? Az nem aggasztotta, hogy visszamenőleges hatállyal hoztak törvényeket? Hogy néhány hét alatt kisajátították a magánnyugdíjpénztárak vagyonát?

- És még lehet sorolni. Ezt ugyanannyira szerencsétlennek tartom, mint ezt a médiatörvényt. Minek kellett ez? Mitől fél az Orbán-kormány? Teljesen felesleges, a magyar nép zöme a kormány mögött áll. Minek ezek az óvintézkedések? Veszélyes az összes demokratikus biztosítékot kikapcsolni, mert végső soron nem marad senki, aki szóljon, ha netán téved valamikor az Orbán-kormány – mert ilyen is előfordulhat.

- Akkor az Orbán Viktornak szánt védelem vagy legalábbis jóindulatú figyelem helyett nem inkább a figyelmeztetés volna a célravezető? Hogy ez nem lehet érdeke sem Magyarországnak, sem az Orbán-kormánynak?

- Nyilván, de meg kell nézni, hogy hol jelent meg az interjú. A nyugati sajtóban jelent meg, és inkább azzal foglalkoztam, hogy ezt az egész nagy hisztériát, lefasisztázást megszüntessem. Nem tartozom azok közé a magyarok közé, akik Nyugaton most nagyon lehúzzák az országunkat. Például én most két konferencián fogok fellépni, és a közönség előtt teljesen másképpen fogok beszélni, mint Önnel. Nem látom megfelelő médiumnak, hogy olyanról beszéljek, mint amiről itt tárgyaltunk.

- Értem, abból is, ahogy azt mondta, hogy az országunkat. Vagyis Magyarországot a sajátjának érzi, és félti az erős, nyugati kritikától.

- Túlzottnak tartom. Ebben az a veszély is benne van, hogy eddig még csak elméleti szinten van ez a törvény, még nem tört ki óriási botrány. Viszont, ha egy kiadót, újságot tényleg keményen megbüntetnek, mert például egy fideszes korrupciós ügyről írt, akkor a nyugati sajtó már az összes fegyverét ellőtte. Ezt nem szeretném. Az lenne jó, ha a kritikát adekvátan, megfelelő mértékben alkalmaznák. Ha már most ilyen kemény szavakat használunk, mint Führerstaat, akkor ezt a későbbiekben már nehéz lesz fokozni. Szóval ezért kell óvatosan bánni az ilyen fegyverekkel.

- Köszönöm szépen, hogy világossá tette, mit akart mondani, és mit mondott.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!


Adam LeBor az Economistnak és a Timesnak dolgozó brit újságíró


Bolgár György: - Fordítanom kell angolról magyarra vagy magyarról angolra, úgyhogy nézzék el nekünk, ha ez a beszélgetés kicsit rendhagyóbb lesz a szokásosnál. Azért kerestem LeBor urat, mert nemrégiben írt egy blogot az Economistnak, és ebben feltette a kérdést, hogy Magyarország valóban putyinizálódik-e. Az előző héten ugyanis az Economistban megjelent egy vezércikk arról, hogy Kelet-Európa és benne Magyarország putyinizálódik, nálunk pedig az Orbán-kormány éhes a hatalomra. A magyar jobboldali sajtó úgy számolt be erről a cikkről, hogy az Econimistnak elege lett a médiahisztériából. Hasonlóan fogalmaz a Magyar Nemzet is.

Adam LeBor: - Az Economist internetes oldalán lehetővé tesznek egy vitát az olvasók között, feltesznek kérdéseket és arra lehet válaszokat adni. Ennek az apropója az volt, hogy a Washington Postban a minap megjelent egy szerkesztőségi cikk arról, hogy Magyarország putyinizálódik. Az Economist vezércikke egy kicsit árnyaltabb volt, mert elsősorban Ukrajnával foglalkozott, és Magyarországra is tett utalásokat. A Washington Post viszont kizárólag Magyarországgal foglalkozott.

- Tehát az Ön személyes véleménye az, hogy ez túlzás?

- Igen. Az újságíróknak vigyázniuk kell, hogy milyen szavakat használnak, ez egyébként nemcsak az internetes korban, hanem még a nyomtatott sajtó korában is igaz volt, és ma is igaz. Ez egyébként valóban nem egy megfelelő terminus technicus. A Der Standard nevű osztrák újság „light” Horthy-rendszernek minősítette Orbánt, illetve kormányzását, és ez erőteljesen diszkreditáló.

- A Die Welt országos német napilap még diszkreditálóbb címet használt, a Führerstaatot, vagyis vezérelvű államnak minősítette azt, ami ma Magyarországon kialakulóban van. Ha nem putyinizáció, akkor hogyan minősíti a demokratikus intézmények aláásását vagy megszüntetését, az Alkotmánybíróság jogainak korlátozását, a visszamenőleges törvénykezést, az indoklás nélküli elbocsátást a közszolgálatból, közszférából, a sztrájkjog korlátozását és így tovább?

- Az Economistban ezt végigkövettük, be is számoltunk róla, és én személyesen még sosem olvastam ennyit Magyarországról, mint ebben a pár hónapban, mióta az új kormány hatalomra jutott.

- És sokszor igen kemény szavakkal írtak rólunk.

– Ha valaki rámegy az Economist honlapjára, akkor talál egy olyan grafikont, amelyen hónapról hónapra be van mutatva, hogy milyen intézkedéseket, törvényeket vezetett be az Orbán-kormány, az Alkotmánybíróságtól kezdve a médiatörvényig.

- Ez valóban így van, ők végigkövették az összes jelentősebb eseményt.

- Az Economist úgy látja, hogy itt valóban a hatalom központosítása folyik, a kormány a saját embereit ülteti a fontos pozíciókba, demokratikus intézményeket veszélyeztet, de ez nem vezérelvű állam, ez nem putyinizáció.

- A Führert is demokratikus választáson választották meg és valószínűleg ez volt a Die Welt-es cikkíró fejében is.

- Német újságíróknak gyakori időtöltése, hogy Magyarországra jönnek és az itteni fasizmusról vagy fasiszta veszélyről beszélnek.

- Szóval nincs igazuk?

- Persze, hogy nincs igazuk. Most mi itt beszélhetünk a Führerstaatról, a putyinizációról, a kritikákról, de nem ez a lényeg. A fő kérdések azok, hogy mi lesz a médiatörvénnyel vagy mennyire lesz független a Köztársasági Elnök, milyen lesz az Alkotmánybíróság.

- Ez nem egy vezérállam vagy vezérelvű állam, kétségtelenül így van. De ha valakik, akár magyar vagy külföldi újságírók figyelmeztetnek ezekre a veszélyekre, amik megtörténhetnek Magyarországon, mert az irányvonal egyértelműen nem jó, akár – bár én ezt nem hiszem – egypártrendszer is lehet belőle, akkor a puszta figyelmeztetéssel mi a probléma?

- A figyelmeztetéssel semmi gond nincs, viszont azzal, hogy ilyen súlyos szavakkal, hisztérikusan figyelmeztetnek a veszélyre, azzal a Fidesznek segítenek, mert könnyedén lesöpörheti ezeket a kritikákat, mondván, hogy ezek nem tényszerűek, nem alaposak, nem indokoltak.

- Részben azt mondhatom, hogy ez igaz. Másrészről meg lehet, hogy ez alkotmányos demokrácia, de jelenleg éppen egy párt csinálja az új alkotmányt, az összes ellenzéki párt pedig kivonult azért, mert a véleményüket nem veszik komolyan.

- Ez egy hatalmas hiba, mert egy alkotmány része az adott ország politikai felépítésének, a pártpolitika felett kéne állnia és az ellenzéki pártoknak is szervesen részt kéne venniük a módosításában.

- De ha nem veszik figyelembe a véleményüket, akkor egy szó nélkül asszisztáljanak az alkotmányozáshoz? Így nincs értelme részt venniük az alkotmányozásban.

- Ez a Fidesz felelőssége. Az ellenzék véleményét és az ellenzék szavát is meg kell hallgatni, az új alkotmánynak minden fontos véleményt tekintetbe kell vennie.

- Az volt az Ön blogjának a végső kérdése, hogy Magyarország egy autoritárius, túlkoncentrált, egypárti állam lesz-e vagy csak azok panaszkodnak, akiknek savanyú a szőlő, hogy Orbánnak kétharmada van. Van Önnek személyes válasza erre a kérdésre?

- A válaszom az Economist tudósításaiban, cikkeiben található. Az Economist nagyon aggódik a hatalom centralizálása miatt Magyarországon és amiatt is, hogy a párt a saját embereit nevezi ki a korábbi demokratikus intézmények élére.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!