rss      tw      fb
Keres

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2010. december 29.


Bolgár György kérdései a 2010. december 29-ei műsorban


Mai műsorunkban megbeszéljük, hogy még mindig nem döntött a köztársasági elnök arról, aláírja-e a fél világ által bírált médiatörvényt. Kerestük az Elnöki Hivatalt, de egyetlen embert sem értünk el.

A külföldi kritikákról ismét meg akartuk kérdezni Szijjártó Pétert, a miniszterelnök szóvivőjét is, de munkatársa azt válaszolta, hogy interjúra nincs mód. Egyébként a nap folyamán a konzervatív német Die Welt a puszta Putyinjaként ír Orbán Viktorról. Igaz, a szintén konzervatív Frankfurter Allgemeine Zeitungban megjelent egy interjú egy Budapesten élő német újságíróval, aki szerint viszont Orbán nem antidemokrata. Döntsék el Önök.

Ezzel összefüggő, de minket közvetlenül érintő témánk, hogy ma leállították a Klubrádió abádszalóki adását, amelyet egy helyi rádióval kötött szerződésünk alapján sugároztak. A helyi önkormányzat vagyonkezelő cége pénzügyi vitára hivatkozva korábban szerződést bontott, majd ma lezárta a helyi rádió bérelt helyiségét, annak ellenére, hogy a cég fizetett már hetekkel korábban. Ezek után még a szükséges adóberendezéseket is elvitték. A helyi rádió ugyan röviddel ezelőtt máshonnan, vagy valamilyen módon sugározni kezdett, a kérdés azonban az, hogy vajon meddig. És hogyan rendezhetnek vitákat erőszakkal?

Mit szólnak ezenkívül ahhoz, hogy a Nyugdíjfolyósítási Főigazgatóság levelekben kezdett kampányolni a magánnyugdíjpénztári tagság ellen. Azt állítják, hogy azért sem érdemes maradni, mert az öröklés szempontjából is megbízhatóbb az állami nyugdíj. Holott például az állami rendszerben a gyerekek nem örökölhetik a befizetést. Nem baj?

És végül beszéljük meg, hogy minden eddiginél magasabbra kúsztak a benzinárak. Ugyanakkor még mindig másfélszer annyi benzint vehetünk a fizetésünkből, mint tíz éve, 2000-ben, amikor egyébként még csak tíz-húsz dollár volt az olaj ára. Ennyire nyomorba döntötték a népet a szocialisták?


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!