rss      tw      fb
Keres

Iráni atomprogram - Több résztvevő szerint van haladás a lausanne-i tárgyalásokon


MTI 2015. március 31., kedd 18:45

Az iráni atomprogramról folytatott lausanne-i tárgyalásokon több résztvevő ország képviselője is utalt arra kedd délután, hogy van haladás.

„Van haladás, de a kérdések összetettsége és a témák utolsó áttekintése miatt a tárgyalás lassan halad. Az atomprogrammal kapcsolatban hosszú távra kell most döntéseket hozni, így teljesen normális, hogy mindkét fél maximálisan óvatos” - hangoztatta Behrúz Kamalvandi, az iráni atomenergia-ügyi szervezet szóvivője a sajtónak.

Kedd délután visszaérkezett a tárgyalásokra Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, ami szintén arra utal, hogy Oroszország látja értelmét a mostani folytatásnak. Lavrov ugyanis hétfőn Moszkvába utazott és közölte, hogy csak abban az esetben tér vissza, ha ezen a tárgyalási fordulón még lesz reális esélye az egyetértésnek a hatok és Irán között.

Hírügynökségek idézték az amerikai külügyminisztérium egy meg nem nevezett tisztségviselőjét, aki szerint elképzelhető, hogy a most folyó tárgyalási forduló tovább tart majd a kedd éjféli határidőnél, de „csak abban az esetben, ha a haladás folyamatos és ezért van értelme hosszabbítani”.

Ezt megelőzően az AP amerikai hírügynökség szintén meg nem nevezett amerikai tisztségviselőkre hivatkozva arról számolt be, hogy a hatok (Németország és az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja: Egyesült Államok, Oroszország, Kína, Nagy-Britannia és Franciaország) és Irán ki fog adni egy általános közleményt. Ez arról fog szólni, hogy mostantól egy új fázis kezdődik a tárgyalásokon, amellyel egy végső megállapodás megkötése a cél június végére.

A tárgyalófelek korábban még állapodtak meg, hogy március 31-éig keretmegállapodást kötnek, majd a megállapodás szót „egyetértésre” változtatták.

A közös közleményt további olyan dokumentumok követik majd, amelyek részletesebben taglalják a keretegyetértést, így a felek azt mondhatják, hogy elég nagy előrelépés történt a tárgyalásokon ahhoz, hogy megérje egy újabb fordulót rendezni - mondták a tisztségviselők az AP szerint. Az egyik tisztségviselő azonban hozzátette: Irán még egyetlen dokumentumot sem írt alá.