rss      tw      fb
Keres

OGY - Krónika 7. rész (iraki szerepvállalás)


MTI 2015. március 31., kedd 16:21

Az LMP korábbi állásfoglalásához hasonlóan továbbra is ellenzi az Iszlám Állam elleni magyar katonai szerepvállalást, a független Szelényi Zsuzsanna viszont arról beszélt a javaslat keddi parlamenti vitájában, hogy a szövetségi rendszerben való részvétel kötelességekkel és felelőséggel is jár. A Fidesz szintén időszerűnek nevezte az előterjesztést.

LMP: nem tisztázott az Iszlám Állam

Schiffer András (LMP) hangsúlyozta, hogy frakciójuk nem fogja támogatni a magyar szerepvállalást, mert nem tisztázott, hogy az Iszlám Állam milyen pénzügyi, személyi és technikai utánpótlási vonalakról kap támogatást. Véleménye szerint ennek kiderítése előtt a katonai részvétel felelőtlenség. Arról sincsenek információk, hogy egy beavatkozás katonai sikere milyen következményekkel jár majd Irakban - tette hozzá.

Hangsúlyozta, hogy azok a szörnyűségek, amelyeket az Iszlám Állam elnevezésű terrorszervezet elkövet, minden jó érzésű embert elborzasztanak. Egyértelmű minden a humánum mellett elkötelezett ember számára, hogy egy ilyen terrorszervezetet lélegezni hagyni nem lehet - jelentette ki. Az Iszlám Állam kialakulása viszont rá kell, hogy ébresszen bennünket globális felelősségünkre és rá kell mutatnia a globális okokra - tette hozzá.

Hangsúlyozta, Magyarországnak nem nemzetközi jogi kötelezettsége, hogy harcoló alakulatokat küldjön Észak-Irakba, ugyanis ez nem vezethető le a NATO alapszerződéséből. Egyelőre az sem jósolható meg, hogy milyenek lesznek a szerepvállalás belbiztonsági kockázatai - folytatta.

A frakcióvezető azt is aggasztónak tartotta, hogy egyelőre nem lehet látni a küldetés végét, nincsenek világosan megfogalmazott sikerkritériumok.

A lehetséges teendőkről azt mondta, Magyarországnak humanitárius segítségnyújtást kellene biztosítania. Emellett a Btk.-t módosítani kell annak érdekében, hogy minél hatékonyabban kaphassák el a Magyarországot tranzitországként használó terroristákat. Az LMP mélyebb európai uniós belbiztonsági integrációt szorgalmaz - jelentette ki. Arról is beszélt, hogy átfogó magyar és uniós fejlesztéspolitikai stratégiára van szükség annak érdekében, hogy ezek a jelenségek sehol se termelődjenek újra.

Magyarországnak és szövetségeseinek kötelessége, hogy az univerzális emberjogi elveket magukra nézve is kötelezőnek tartsák és érvényesítsék - tette hozzá.

Szelényi: egy ilyen veszélytől nem szabad elfordulni

Szelényi Zsuzsanna (független) azt mondta, hogy az Iszlám Állam sokkal ambiciózusabb, mint az eddig megismert terrorszervezetek, ugyanis saját országot is létre akar hozni. Vezetőinek nem tetszik az elmúlt ötven évben kialakult világrend, amelyik alapvetően a békés egymás mellett élésre alapozza - fogalmazott.

Az Iszlám Állam nemcsak a Közel-Keletre veszélyes, hanem az egész világra, mára már betette a lábát Európába is. A szervezet nagymértékű toborzást végez azokban az európai országokban, ahol jelentős a muszlim lakosság, sok kifejezetten tinédzserek számára szolgáló toborzó akciójuk létezik - tette hozzá.

Ha Európában ilyen veszély jelentkezik, akkor az elől nem szabad elfordulni, hanem foglalkozni kell vele - szögezte le.

Mára hatvan ország csatlakozott a nemzetközi koalícióhoz, ami azt üzeni, a felelős kormányok nem hagyják, hogy a mai viszonylag békés világot újra az erőszak kerítse hatalmába - közölte.

Az európai szövetségesi rendszerben való részvétel viszont elkötelezettséggel és felelősséggel jár, a döntést viszont nagyon felelősen kell meghozni - fogalmazott.

Fidesz: időszerű az előterjesztés

Németh Zsolt, a külügyi bizottság fideszes elnöke időszerűnek nevezte az előterjesztést, mert szerinte a konfliktus olyan stádiumban van, amikor egy magyar szerepvállalás érzékelhető haszonnal jár, Magyarország rangját nagymértékben szolgálja.

Ez a konfliktus most csak katonai fellépéssel kezelhető - mondta, jelezve, hogy a cél Irak és Szíria szuverenitásának helyreállítása egy Magyarország méretű terület felett.

A kormánypárti politikus hangsúlyozta, hogy az elmúlt hetekben a kormány komolyan vette a parlamenti pártokkal való egyeztetési kötelezettséget.

Kiemelte azt is, hogy Magyarország nem támadó, hanem védekező feladatra vállalkozik.

Németh Zsolt szerint egyes ellenzékieknek az Egyesült Államok- és Fidesz-ellenessége elborítja a gondolkodását.

Jobbik: a kormányoldal vizsgálja felül az álláspontját!

Bana Tibor, a Jobbik politikusa arról beszélt, hogy bár pártja határozottan elítéli azokat az emberellenes, barbár, aljas cselekedeteket, amelyek az Iszlám Államhoz kötődnek, de a magyar katonai részvételt nem támogatják.

Szerinte Magyarországnak a humanitárius segítségnyújtáson túlmenően nem lenne más feladata.

Egy magyar katonai részvétel esetén ugyanis Magyarország előrébb lépne az Iszlám Állam célpontjainak rangsorában - mondta.

Bana Tibor úgy fogalmazott, nem kellene ennyire szolgai módon eleget tenni az Egyesült Államok kérésének.

Azt kérte ezért, hogy a kormányoldal vizsgálja felül az álláspontját az ügyben.