rss      tw      fb
Keres

Quaestor - Rogán: parlamenti albizottság vizsgálhatja a Quaestor MFB-hitelét


MTI 2015. március 30., hétfő 16:15

Parlamenti albizottságban vizsgálná a Fidesz, milyen kár érte a költségvetést azzal, hogy a Gyurcsány-kormány idején csaknem 17 milliárd forint összegű, fedezet nélküli hitelt kapott a Quaestor a Magyar Fejlesztési Banktól (MFB) - közölte Rogán Antal hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

A Fidesz frakcióvezetője szerint a hitelt „egy az egyben el fogja bukni az MFB, és azon keresztül az adófizetők”. A politikus egyúttal kérte a kormányt is, hogy vizsgáltassa ki e korábbi hitelfolyósítás körülményeit.

Rogán Antal arról is beszámolt, áprilisban újabb törvénymódosítási javaslatot terjesztenek elő a brókerügyekkel összefüggésben. Ebben gondoskodni fognak a polgári úton történő igényérvényesítés felgyorsításáról, azaz arról, hogy akiket a Befektetővédelmi Alap nem kártalanít, azok is mihamarabb a pénzükhöz juthassanak.

A kártalanításokkal kapcsolatban arról tájékoztatott, hogy a Buda-Cashnél a kártalanítás folyamata már több mint 97 százalékban lezárult. A Quaestor esetében a Fidesz álláspontja az, hogy a Befektetővédelmi Alapnak 6 millió forintig kártalanítania kell az ügyfeleket. Azok esetében, akik 6 millió forintnál többet helyeztek el a Quaestornál - folytatta -, a polgári igények érvényesítéséhez a Fidesz vagyonzárolási javaslata biztosíthat kellő vagyoni alapot.

Utóbbi indítvánnyal kapcsolatban megerősítette parlamenti felszólalását, vagyis azt a kezdeményezésüket, hogy a vagyon zár alá vétele szempontjából vizsgálhatók legyenek azok a tranzakciók is, amelyek a büntetőeljárást megelőző egy évben történtek. Az egyéves időtartamot azzal magyarázta, hogy az alkotmányossági szempontból ez tartható.

A frakcióvezető többször is hangsúlyozta, hogy a brókerbotrányok feltárása a Magyar Nemzeti Bank felelős munkája, a pénzügyi felügyelet megerősítése nélkül nem történt volna meg. Megjegyezte továbbá, hogy a Buda-Cash ügyében a kártalanítás nem sikerülhetett volna a tavalyi bankszanálási törvény nélkül. „Egyik javaslatot sem támogatták az ellenzéki pártok” - mondta, majd úgy fogalmazott: „végig kell vinni a brókerpiac megtisztítását”.

A Fidesz képviselőcsoportja abban érdekelt, hogy minden brókerbotrányra fény derüljön, hogy a csalásokat felderítsék, a dolgozó embereket kártalanítsák és a bűnösöket megbüntessék - hangsúlyozta Rogán Antal.

A frakcióvezetőt kérdezték arról a levélről, amelyet a Quaestor-vezető Tarsoly Csaba írt Orbán Viktor kormányfőnek. Rogán Antal válaszában arról beszélt, helyesnek tartja, hogy ha valaki levelet küld, arra válasz is születik, még ha az kétmondatos is, mint az ebben az esetben történt.

Szintén kérdésre elmondta, osztja Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter véleményét, vagyis hogy „a Tarsoly Csabához hasonló emberek valóban mindenkivel igyekeztek kialakítani valamilyen kapcsolatot”.

A fideszes politikus kitért a 2017-es budapesti vizes világbajnoksághoz kapcsolódó törvényjavaslatukra is. Szerinte abban nincs különbség a parlamenti frakciók között, hogy a sportesemény sikeres megrendezése nemzeti ügy. A Fidesz és a kormány célja az átláthatóság, ezért a széles körű nyilvánosságban érdekeltek a közbeszerzési eljárások lefolytatásánál is - mondta.