rss      tw      fb
Keres

Francia helyhatósági választások - Az UMP győzelmét erősíti meg a hivatalos végeredmény


MTI 2015. március 30., hétfő 11:08

A jobbközép Népi Mozgalom Uniója (UMP) elsöprő győzelmet aratott a helyhatósági választásokon a kormányzó szocialistákkal szemben, akik egy év alatt sorozatban negyedik vereségüket könyvelték el, a szélsőjobboldali Nemzeti Front (FN) pedig egyetlen megyében sem tudott többséget szerezni - derül ki a hétfőn közzétett hivatalos végeredményekből.

A franciák a kétfordulós választáson a 101 megyei tanács összetételéről döntöttek a következő hat évre.

Az UMP és a centristák, akik eddig 41 megyében voltak többségben, 67 irányítását szerezték meg. Sarkozy pártja a szavazatok 26 százalékával 2054 választókörzetből 1032-öt szerzett meg.

A Szocialista Párt (PS) és szövetségesei, akik eddig 61 megyét irányítottak, 34-ben vannak mostantól többségben.

Huszonnyolc megye került át a baloldaltól a jobboldalhoz, köztük Bouches-du-Rhone, ahol 1953 óta többségben volt a baloldal vagy Cotes-d'Armor, amelyet 1976 óta irányítottak a szocialisták és Correze is, amelynek 2008 és 2012 között Francois Hollande jelenlegi államfő volt az elnöke. A szocialisták csak egy megyét, a déli Lozere-t tudták elhódítani az ellenzéktől.

A szélsőjobboldali Nemzeti Front minden idők legjobb eredményével sem tudott egyetlen megyét sem megszerezni, pedig az első fordulót követően legalább két helyen biztos győztesnek látszott. Marine Le Pen pártja ugyanakkor beágyazódott helyi szinteken: eddig egyetlen képviselője volt a megyei tanácsokban, mostantól viszont 43-47 helyet tudhat magáénak. Marine Le Pen egy későbbi győzelem bázisának tekinti a vasárnapi eredményt. Pártjára 4,1 millió választópolgár szavazott, a második fordulóban megjelentek 22 százaléka.

Franciaországban sokan a 2017-es elnökválasztás főpróbájának tekintették a voksolást, s a hétfői francia lapok elsősorban a szocialista kormányzat vereségeként értelmezték az eredményt.

Jobboldal: visszahódítás - olvasható a Le Figaro címlapján, amelyen Franciaországnak a győztes UMP kék színére festett térképe látható. A konzervatív lap szerkesztőségi írásában elsősorban Manuel Valls miniszterelnök stratégiáját bírálta. Valls a szélsőjobboldali veszélyre való figyelmeztetést helyezte a baloldali kampány középpontjába. „Kettős kudarc. Nem gátolta meg Marine Le Pen előretörését, amely soha nem látott mértékben beágyazódott. De nem is támasztotta fel a saját táborát, amely az UMP és centristák ütései alatt összeomlott” - vélte a lap.

A baloldali Libération címlapján „vesztes, de elégedett” ironikus felirattal a kormányfő portréja látható. Laurent Joffrin főszerkesztő szerint is a kormány népszerűségvesztésének és a baloldal megosztottságnak köszönhető a Nemzeti Front meggyökeresedése. A baloldali lap szerint annak ellenére, hogy a kormánypárti vereség a vártnál kisebb, a kormánytöbbségnek „el kell gondolkodnia”.

A szerkesztőségi írás arra hívta fel a figyelmet, hogy amennyiben a munkanélküliség csökkentésében a kormány nem tud eredményeket felmutatni, „repülni fog a hatalomból”. Ezenkívül saját választói táborával is ki kellene békülnie, amihez a hátrányos helyzetűek érdekében elindított reformokra és arra lenne szükség, hogy a baloldal bebizonyítsa: „az FN és az UMP által hirdetett befelé forduló francia identitással szemben létezik nyitott, toleráns, szociális identitás is, amely garantálja a kisebbségek integrálását”.

A Le Parisien című fővárosi napilap szerint is a végrehajtó hatalom „pofont” kapott vasárnap. „A kormány zsákutcába jutott, s nem tudni, milyen csodára várva, folytatja azt a politikát, amelyet a franciák most megbüntettek” - írta a fővárosi lap.