rss      tw      fb
Keres

Tízezrek tüntettek Rómában a miniszterelnök munkaügyi reformja ellen


MTI 2015. március 28., szombat 23:19

Tízezrek vonultak fel szombaton ismét Róma központjában, tiltakozva Matteo Renzi miniszterelnök munkaügyi reformja ellen.

A tüntetést a FIOM olasz nehézipari szakszervezeti föderáció szervezete, amely vezetőjét, Maurizio Landinit tartják az olasz baloldal lehetséges jövőbeni vezérének. Landini megpróbálja Renzi ellenében egységbe kovácsolni a felaprózott baloldalt az általa „szociális koalíciónak” nevezet tömörülésbe.

Landini azt veti a 40 éves miniszterelnök szemére, hogy túlságosan a politikai közép felé sodorja Demokrata Pártját (PD), elszakadva a hagyományosan baloldali gyökerektől.

„Új tavasz kezdődik ma Olaszországban. Készek vagyunk megvívni a csatát, tudván, hogy nagyobb a támogatottságunk, mint a kormányé” - hangoztatta a vörös zászlókat lengető hívei körében a szakszervezeti vezető.

Matteo Renzi vezetése alatt a PD Olaszország messze legerősebb pártja lett, részben a jobboldal megosztottságának köszönhetően, részben pedig annak, hogy Silvio Berlusconi egykori miniszterelnök jogi ügyei is meggyengítették a politikai ellentábort.

Renzi munkaügyi reformcsomagja, az úgynevezett Job Acts, amelyet részben már törvénybe iktattak a múlt hónapban, lehetővé teszi a munkaadóknak, hogy ne vegyék vissza a kirúgott munkavállalókat akkor sem, ha a bíróság törvényellenesnek minősíti menesztésüket. Ilyen esetben elég, ha kártérítést fizetnek nekik.

A kormány ugyanakkor ideiglenesen anyagilag ösztönzi azokat a vállalatokat, amelyek állandó munkaviszonnyal vesznek fel munkavállalókat. A kabinet így akarja felszámolni a tömegesen alkalmazott ideiglenes munkaszerződéseket, amelyek alacsony béreket és kevés jogot kínálnak a munkavállalóknak.

Renzi szerint az új jogszabálynak köszönhetően sikerült csökkenteni Olaszországban a munkanélküliséget, amely a 25 év alattiak körében közel 42 százalékos.