rss      tw      fb
Keres

Franciaországi légi katasztrófa - A másodpilóta lelki beteg volt - MTI


ÖSSZEFOGLALÓ

Súlyos depressziótól szenvedett és rendszeres orvosi ellenőrzés alatt állt a kedden lezuhant repülőgépnek, a Germanwings Airbus A320-asának másodpilótája, Andreas Lubitz, ráadásul a tragédia napján betegállományban kellett volna lennie - adta hírül pénteken a német sajtó. A kutatás folytatódik a gép második fekete doboza után.

Lubitz düsseldorfi lakásában csütörtökön házkutatást tartott a rendőrség. A város ügyészsége pénteken közölte, hogy a lefoglalt iratok között a másodpilóta betegállományba küldéséről szóló, összetépett dokumentumok is vannak. A düsseldorfi ügyészség nem fedte fel, hogy a lefoglalt iratokban mik szerepelnek a másodpilóta egészségi állapotáról, arra hivatkozva, hogy az orvosi titoktartás az adott személy halála után is kötelez.

Andreas Lubitz a francia hatóságok szerint valószínűleg szándékosan vezette hegyoldalnak a repülőt és rántott a halálba magával 150 embert a francia Alpokban. A Süddeutsche Zeitung értesülései alapján Lubitz több orvos kezelése alatt állt, a betegállományba helyezéséről szóló iratot pedig egy neurológus-pszichiáter szakorvos állította ki. A dokumentum alapján Lubitz huzamosabb ideig nem vezethetett volna repülőgépet, és ezért téphette össze az iratot és titkolta betegségét.

A Germanwings szóvivője közölte, hogy a céghez nem jutott el olyan dokumentum, amely a másodpilóta betegállományba helyezéséről szól. A szóvivő kiemelte, hogy a társaságnak nincs módja tudomást szerezni arról, ha egy orvos betegállományba helyez egy munkavállalót, ha a munkavállaló erről nem tájékoztatja a munkaadót.

A berlini Der Tagesspiegel az online kiadásában arról írt, hogy a 27 éves férfit a düsseldorfi egyetemi klinikán depresszióval kezelték. Az intézmény megerősítette, hogy Andreas Lubitz a páciensük volt, de hozzátette, hogy nem depresszió miatt kezelték. A klinika tájékoztatása szerint a másodpilóta először az idén februárban, utoljára pedig március 10-én kereste fel az intézményt diagnosztikai vizsgálatok céljából. További részleteket az orvosi titoktartási kötelezettségre hivatkozva nem ismertettek.

A szövetségi légügyi hivatal (LBA) megerősítette azt a sajtóértesülést, hogy a másodpilóta aktájában szerepelt a SIC (a Specific Regular Medical Examination angol nyelvű kifejezés rövidítésére használt) megjegyzés, ami azt jelenti, hogy különleges és rendszeres orvosi felülvizsgálatra van szükség. A megjegyzés legutóbb 2014 júliusában került Lubitz személyi anyagába. Az adatkezelési előírások miatt ugyanakkor nem szerepel a nyilvántartásban, hogy miért volt szükség a felülvizsgálatokra.

A hivatal közölte, hogy kikéri a másodpilóta aktáját a Lutfhansa - a Germanwings anyavállalata - légi egészségügyi központjától, és továbbítja azt a katasztrófát vizsgáló francia hatóságoknak.

A házkutatások során a rendőrség nem talált búcsúlevelet vagy más iratot, amelyben a másodpilóta jelezte volna, hogy öngyilkosságra, mi több, öngyilkos tömeggyilkosságra készül.

Pénteken már negyedik napja folyt a kutatás a katasztrófa helyszínén. Az 1500 méteres tengerszint feletti magasságban lévő, meredek hegyoldalak csak helikopterrel közelíthetők meg. A munkában több száz csendőr, rendőr és mentő vesz részt. A kutatás mindenekelőtt az áldozatok maradványai, továbbá a repülőgép második, a repülési adatokat rögzítő fekete doboza után folyik, amelytől újabb részleteket remélnek megtudni a szakértők katasztrófa lezajlásáról. Az első, a pilótafülkében zajló beszélgetéseket rögzítő fekete dobozt már megtalálták. A felvétel arra enged következtetni, hogy a másodpilóta szándékosan vezette hegynek a repülőgépet.

Az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) pénteken közleményt adott ki, amelyben azt írta, hogy a pilótafülkékben folyamatosan legalább két főnyi személyzetnek kell tartózkodnia, és közülük legalább az egyiknek pilótának kell lennie.

Csütörtökön és pénteken több légitársaság közölte, hogy módosítja a fülkeszabályokat: a kanadai Air Transat és Air Canada, a norvég Norwegian Air Shuttle, a finn Finnair, az izlandi Icelandair, a német Lufthansa-csoport, valamint a magyar kötődésű Wizz Air sem engedi meg a jövőben, hogy csak egy személy maradjon a fülkében.