rss      tw      fb
Keres

Két albán parlamenti képviselő ellenük megrendelt bérgyilkossággal vádolta meg a házelnököt


MTI 2015. március 26., csütörtök 19:38

Az albán parlament az államügyészség kérésére csütörtökön megvonta két rágalmazással és hamis váddal gyanúsított képviselő mentelmi jogát, akik szerint a házelnök bérgyilkossal akarta megöletni őket.

Ezzel lehetővé vált a két törvényhozó őrizetbe vétele.

Az Albániában oligarchaként számon tartott, a média- és építőiparban érdekeltségekkel bíró képviselő, Tom Doshi - aki három héttel ezelőtti kizárásáig a kormánykoalícióhoz tartozó Albán Szocialista Párt tagja volt - március elején nagy feltűnést keltett azzal, hogy kijelentette, merényletet terveztek ellene és a kormánykoalícióhoz tartozó kereszténydemokraták egyik képviselője, Mark Frroku ellen.

Állítása szerint Ilir Meta, az albán parlament elnöke, a kormánytöbbséget alkotó Szocialista Integrációs Mozgalom (SAI) vezetője 600 ezer eurót fizetett egy bérgyilkosnak az ő és képviselőtársa „likvidálásáért”. Azt mondta, erről az albán miniszterelnök, Edi Rama is tudott. Arra nem adott magyarázatot, hogy a házelnök miért akarta megöletni őket.

A képviselő szerint a készülő merényletről először kereszténydemokrata képviselőtársától hallott, akinek ugyancsak megvonták a mentelmi jogát. Frroku tagadta, hogy bármi ilyesmit mondott volna.

Meta és Rama visszautasították Doshi állításait, amelyek miatt a képviselőt kizárták az Albán Szocialista Pártból.

Az államügyészség vizsgálatot indított az ügyben, és mások között a jelenlegi és korábbi miniszterelnök, Sali Berisha kihallgatása után arra a megállapításra jutott, hogy a tervezett bérgyilkosságokról szóló vádak koholtak.

A Top Channel magántelevízió szerint Doshi mentelmi jogának felfüggesztését a 140 fős parlament 80 tagja szavazta meg, míg Frrokuét 79 képviselő.

Az ellenzéki Albán Demokrata Párt negyven képviselője - egy törvényhozó kivételével - a voksolás előtt elhagyta a termet. Mint mondták, nem akartak részesévé válni „ennek a komédiának”. Úgy vélték, addig nem lehet a nyomozásnak hitelt adni, amíg a parlament elnöke a helyén van.