rss      tw      fb
Keres

Tőzsde - Indexveszteség az európai tőzsdéken


MTI 2015. március 26., csütörtök 18:54

A második egymást követő napon zártak veszteséggel csütörtökön a főbb európai tőzsdeindexek.

A DAX index Frankfurtban 21,64 ponttal, 0,18 százalékkal 11 843,68 pontra csökkent.

A londoni FTSE-100 index 6895,33 ponton zárt, 95,64 ponttal, 1,37 százalékkal a szerdai zárás alatt. A londoni index sorban a harmadik napot zárta veszteséggel.

Párizsban a CAC-40 index 5006,36 ponton zárt, 14,64 ponttal, 0,29 százalékkal az előző napi alatt.

A legjelentősebb euróövezeti vállalatok részvényeinek árfolyamát követő gyűjtőindexek közül az FTSE Eurofirst 300 0,86 százalékkal, az EuroStoxx50 pedig 0,39 százalékkal gyengült.

Az tőzsdei árfolyamok csökkenését elsősorban az éleződő jemeni fegyveres konfliktusnak tulajdonították elemzők, de a folyamatot gyorsította az amerikai értékpapír piacokon megindult eladási hullám is.

Mindezt annak ellenére is, hogy Németországban például a GfK áprilisi fogyasztói hangulatindexek 2001 óta a legmagasabb értékre, 10 pontra emelkedett az előző havi 9,7 pontról.

Az éleződő jemeni konfliktus ugyanakkor az olajárak emelkedését vonta maga után, a Brent nyersolaj határidős jegyzése csütörtökön délután hat óra után 4,70 százalékos emelkedést mutatott, hordónként 59,14 dolláron 2,65 dollárral állt az előző napi ár felett. Az amerikai WTI nyersolaj jegyzése ugyanekkor 3,80 százalék emelkedéssel hordónként 51,08 dolláron állt, 1,87 dollárral az előző zárás felett.

Az európai tőzsdeindexek az év eleje óta jelentős erősödést értek el, jórészt az Európai Központi Bank (EKB) gazdaságösztönző célú kötvényvásárlási programjának a reményében. A javuló növekedési kilátások tükrében azonban a befektetők már kételyeket táplálnak a kötvényvásárlási program fenntartását illetően.

A javuló makrogazdasági adatok és az emelkedő olajárak felülírhatják az eredeti érveket - mondta a Dow Jones hírügynökségnek Guy Foster, a 29,4 milliárd font-sterling befektetést kezelő Brewin Dolphin szakembere. Ha megszűnik a deflációs veszély, az EKB nem fog örökké kitartani a mennyiségi monetáris enyhítés mellett - tette hozzá.

Az FTSE-100 index tagjai közül éppen a londoni tőzsde, a London Stock Exchange (LSE) részvénye szenvedte el a legnagyobb veszteséget, 5,63 százalékosat. Ennek oka a legnagyobb részvényes, a Dubai Stock Exchange megvált 17,4 százalékos részvénypakettjétől.

A megemelkedett olajárak még az EasyJet részvényét is a mélybe vitték 2,80 százalékkal, holott a diszkont légitársaság a márciusban zárt első pénzügyi félévére várakozásokat meghaladó nyereséget jelentett.

A DAX index tagjai közül a Lufthansa részvénye szenvedte el a legnagyobb veszteséget, 2,88 százalékosat, azt követően, hogy árfolyama már szerdán is nagyot gyengült a Germanwings-katasztrófa miatt. A frankfurti tőzsdén a pénzügyi papírok tartoztak a legnagyobb vesztesek közé, miután Deutschen Bank lejjebb vitte az Allianz részvényének befektetési portfolió súlyozási besorolását. Az Allianz 0,77 százalékkal, az Axa 1,29 százalékkal, az ING 1,17 százalékkal gyengült. Erősödtek viszont az autóipari részvények, a BMW 2,01 százalékkal, a Daimler 1,28 százalékkal.

Nagy árfolyamveszteségnek voltak kitéve csütörtökön az európai technológiai cégek is, a Nokia, az Alcatel-Lucent, az STMicroelectronics, az ARM és az ASML papírok 2-5 százalékkal gyengültek. Az európai technológiai ágazat vállalatai tavaly október óta 42 százalékos árfolyam-emelkedést értek el az euró árfolyamának gyengülésének köszönhetően. Az euró egy év alatt mintegy 20 százalékot veszített árfolyamából a dollárral szemben.