rss      tw      fb
Keres

Vedomosztyi - Az OTP Bank orosz leányvállalata lejárt hiteleinek a felét vették meg a pénzbehajtók idén


MTI 2015. március 26., csütörtök 14:23

A pénzbehajtó cégek mintegy a felét vásárolták meg az idén az az OTP oroszországi leányvállalata - 32 milliárd rubelt (mintegy 154 milliárd forint) kitevő - lejárt hiteleinek - írta csütörtökön a Vedomosztyi című orosz napilap.

A befolyásos üzleti-politikai újság információi az OTP-leány úgynevezett rossz hiteleiről az egyik adósságbehajtásra szakosodott oroszországi cég név nélkül nyilatkozó képviselőjétől származnak. Az értesülést megerősítette a lap két másik bankhoz közeli forrása is.

Szergej Kapusztyin, az OTP Bank oroszországi leányvállalatát irányító testület alelnöke azt nyilatkozta a Vedomosztyinak, hogy az eladás folyamatban van, a hónap végéig tervezik az ügyletet lebonyolítani. Erről azonban nem árult el részleteket, így annak összegét sem pontosította. A lap forrása úgy tudja, hogy az OTP mintegy 17 milliárd rubelnyi kintlévőségét több adósság, és hitelbehajtással foglalkozó cég vette meg. A cikk szerint az OTP Bank igazgatótanácsa március 10-én hozott döntése alapján a Svea Economy, a Morgan and Stout credit management service, az EOS Finance nevű nemzetközi cégek, valamint a Pervoje Kregyitnoje Bjuro, és a Vosztok-Finansz nevű orosz vállalkozások lehetnek az adósságbehajtó cégek.

A Vedomosztyi név nélkül nyilatkozó forrása azt mondta, hogy átlagosan 650 napja jártak le az OTP által adott kölcsönök és az átlagos tartozás 30 ezer rubelt (mintegy 144 ezer forint) tesz ki. A legnagyobb, 14 milliárd rubelre rúgó (mintegy 67 milliárd forint) tartozás iránt egyelőre nem volt érdeklődés, minthogy ebben a csomagban 5-6 éve vissza nem fizetett kölcsönök is vannak.

Elena Regyko, a Moody's nemzetközi hitelminősítő elemzője azt mondta az orosz lapnak, hogy az OTP oroszországi leányvállalata 2010 vége óta gyakorlatilag nem adott el nagy problémás hitelcsomagokat. A pénzintézet képviselőjének tájékoztatása szerint az OTP tavaly októberben adott el utoljára kintlévőséget.

A Vedomosztyi emlékeztetett arra, hogy az OTP oroszországi működésének nyolc éve alatt a tavalyi volt a bank első veszteséges éve.

A Rosszijszkaja Gazeta című orosz kormánylap csütörtökön arról írt, hogy Oroszországban a családok egyharmadának van hiteltartozása és egyre gyakrabban keresik annak a módját, hogy ne kelljen visszafizetniük a kölcsönt a bankoknak. Az adatok az orosz kormány felügyelete alatt működő pénzügyi egyetem szociológiai intézete által készített friss felmérésből valók.

A cikk szerint a szakértők különösen amiatt aggódnak, hogy az idén márciusban egy hónap alatt kétszeresére nőtt azoknak az oroszországi adósoknak a száma, akik tudatosan nem fizetik ki banki tartozásukat.

www.vedomosti.ru/finance/articles/2015/03/26/otp-bank-prodal-polovinu-iz-32-mlrd-rub-plohih-kreditov

www.rg.ru/gazeta/svezh.html