rss      tw      fb
Keres

UEFA - Újabb négy évre Platini az elnök, Csányi Sándor a végrehajtó bizottságban


MTI 2015. március 24., kedd 18:05

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) bécsi kongresszusán újabb négy évre bizalmat szavaztak Michel Platininek, aki így a harmadik ciklusát kezdi meg a szervezet elnökeként. A végrehajtó bizottságba bekerült Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke.

Az 59 éves Platininek - aki 2007 óta tölti be a posztot - nem volt kihívója, így az 54 tagország képviselője közfelkiáltással választotta meg újra.

„2007-ben olyan programmal választottak meg, amelyet egyesek, egyfajta megvetéssel egyébként, romantikusnak minősítettek. Mi azonban közösen meg tudtuk mutatni, hogy össze lehet egyeztetni a romantikát a realizmussal, az ötleteket a cselekvéssel” - fogalmazott az ismételten megválasztott elnök, aki beszélt arról is, hogy az UEFA-nak érdeke, hogy erős legyen a nemzetközi szövetség (FIFA).

„Azzal, hogy újra elnökké választottak, további négy évig alelnök maradok a FIFA-ban, ami nem öncél. Mélységesen szeretjük a FIFA-t, éppen ezért szeretnénk, ha tökéletes lenne. Erős és elismert FIFA-t akarunk” - tette hozzá. - „Nem kell mindent meghallani. Egyesek azt a látszatot keltik, mintha a FIFA és az UEFA egymással szembemenne, és az UEFA-t elszigeteltnek és arrogánsnak festik le. Az igaz, hogy kivételezettek vagyunk, és az is, hogy követünk el hibákat, de készen állunk arra, hogy kéz a kézben cselekedjünk” - mondta.

Csányi Sándor az MLSZ honlapjának beszámolója szerint 42 szavazattal, azaz a nagy többség támogatásával lett a végrehajtó testület tagja. A 17 tagú bizottságban hét tisztségviselő mandátuma járt le, a megüresedett helyekre tizenketten pályáztak. Az új tagokat a 2015 és 2019 közötti időszakra választottak meg.

„Az, hogy ötvennégyből negyvenkét ország jelöltje szavazott számomra bizalmat, hatalmas megtiszteltetés és óriási öröm egyben - idézte az MLSZ Csányi Sándort. - A mostani siker számomra azt is bizonyítja, hogy az európai futball irányítói átlátják, és elismerik azt a folyamatot, melyet a szövetség 2010-ben elindított, s amelynek kulcsa a labdarúgás hátországának, kiemelten is a mostanra 120 ezer gyereket megmozgató OTP Bank Bozsik-program fémjelezte utánpótlásképzésnek a gyors tempójú reformja."

Platini a FourFourTwo magazinnak elmondta, hogy a magyar szurkolók biztosan nagyobb sikernek tekintenék, ha feltűnne három nagyszerű új játékos Magyarországon, de Csányi Sándor megválasztása és a jövő évi kongresszus budapesti megrendezése is jelzésértékű.

„Annak a jele, hogy az európai futballban elismerik a magyar szövetség munkáját, azt, hogy három új stadion épült Magyarországon, hogy nő a játékosok száma, és hogy a 2020-as Európa-bajnokságra elkészül a 70 ezer nézőt befogadni képes új nemzeti stadion is” - mondta az UEFA frissen újraválasztott elnöke, hozzátéve: örülnek, hogy a magyar futballelnök személyében egy új arcot, egy nagyszerű egyéniséget köszönthetnek az UEFA vezetőségében.

Az UEFA végrehajtó bizottságnak eddig mindössze két magyar tagja volt. Sebes Gusztáv 1954-ben részt vett az európai szövetség megalakításában és 1960-ig töltött be szerepet az UEFA irányításában. Két évvel később, 1962-ben Barcs Sándort választották be a végrehajtó bizottságba, neki 1978-ig szólt a mandátuma a grémiumban. Azóta, vagyis csaknem 37 éve magyar sportvezető nem kapott helyet az UEFA irányító szervezetében.

A kongresszuson megemlékeztek az egyetemes labdarúgás elmúlt egy évben elhunyt legendás alakjairól, köztük három nagyszerű magyar futballistáról, Buzánszky Jenőről, Grosics Gyuláról és Sándor Károlyról.

Az UEFA eddigi elnökei:

1954-1962: Ebbe Schwartz (dán)

1962-1972: Gustav Wiederkehr (svájci)

1972-1973: BARCS SÁNDOR

1973-1983: Artemio Franchi (olasz)

1983-1990: Jacques Georges (francia)

1990-2007: Lennart Johansson (svéd)

2007- : Michael Platini (francia)