rss      tw      fb
Keres

Másfél évre tiltották el az olimpiai bajnok dél-koreai úszót


MTI 2015. március 23., hétfő 18:08

Másfél évre tiltotta el doppingolás miatt a 400 méteres férfi gyorsúszás pekingi olimpiai bajnokát, a dél-koreai Park Te Hvant a Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA).

A FINA hétfői hírlevele szerint az eltiltás 2014. szeptember 3-ától érvényes, azaz a 25 éves versenyző jövő márciusban térhet vissza.

A mintavételt a sportági világszövetség ellenőrző programjának keretében a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) rendelte el. Közlése szerint Park olyan orvosi injekciót kapott, amely tiltott szert - mégpedig tesztoszteront - tartalmazott. Az úszó két hónappal a szeptemberi, incshoni Ázsiai Játékok előtt volt kórházban, ahol nemleges választ kapott dél-koreai orvosától arra a kérdésére, hogy van-e doppinglistás összetevője a kezelésekor szervezetébe juttatott készítménynek. A FINA ennek ellenére eltiltotta őt, egyben pedig megfosztotta szeptember 3-án, illetve azután elért eredményeitől.

Park azután, hogy a 400 méteres gyorsúszást megnyerte, 200-on pedig ezüstérmet nyert a 2008-as, pekingi nyári játékokon, 2012-ben Londonban mindkét számban olimpiai másodikként végzett, emellett a hosszabbik távon 2007-ben és 2011-ben is világbajnoki címet szerzett.