rss      tw      fb
Keres

Van Gaal Manchesterből vonul vissza


MTI 2015. március 20., péntek 9:02

A Manchester United az utolsó csapata Louis van Gaalnak, a holland labdarúgóedző ugyanis bejelentette, visszavonul, amikor munkája véget ér az Old Traffordon.

„Biztos vagyok benne, hogy ez az utolsó munkahelyem. Szeretném megadni a gyermekeimnek, az unokáimnak és a feleségemnek azt a figyelmet, amit megérdemelnek” - nyilatkozta a 63 éves tréner.

A kiváló szakember az Ajax Amsterdamban kezdte edzői pályafutását, 1995-ben Bajnokok Ligáját nyert egy rendkívül fiatal együttessel, később a Barcelona és a Bayern München csapatait is irányította.

„Hatalmas megtiszteltetés a Manchester United edzőjének lenni, korábban a legjobb spanyol és német csapatot is vezethettem, azt hiszem, ez nem sok trénernek adatik meg” - mondta van Gaal, akit 2017-ig köt szerződés a Vörös Ördögökhöz.

Jelenlegi időszakát „építkezésnek” nevezte Manchesterben, ugyanakkor a következő idényekben már a bajnoki cím és a Bajnokok Ligája elhódítása a célja.

A holland válogatottal az egy évvel ezelőtti brazíliai világbajnokságon bronzérmes van Gaal hozzátette, visszavonulását követően a portugáliai Algarvében telepedik le második feleségével, Truusszal.

„Van egy igazi kis paradicsomom Portugáliában, golfozni fogok, fantasztikus ételeket eszem majd. Kiváló borok vannak, gyönyörű tengerpart és nagyszerű időjárás” - tette hozzá.