„Midőn az alap hibás, a dűlés fátuma kikerülhetlen”

 

Természet elleni politikai rendszerek is soká tarthatják fel magokat, mert a népek türelme s a kétségbeesés közt hosszú út fekszik, de vannak politikai rendszerek, melyek azáltal, hogy soká tartottak, erőben nem nyertek, hanem vesztettek, s végre elkövetkezik a perc, midőn azokat tovább tartogatni akarni veszélyes volna, mert hosszú életök megérett arra, hogy meghaljanak. Halálban pedig osztozni lehet, de azt kikerülni nem.

(Kossuth beszéde az országgyűlés kerületi ülésén az országgyűlés teendőiről és az uralkodó elé terjesztendő feliratról; Pozsony, 1848. március 3.)


Avatni csak pontosan és szépen, ahogy Kövér megy a téren, gondolhatta az ideiglenesen a Sándor-palotában állomásozó Áder köztársasági elnök, így aztán a Horvay-féle Kossuth Lajos-emlékmű újraavatásán a fenti részletet a nagy műgonddal megírt vagy megíratott beszédéből gondosan kihagyta. Még valaki félreérti. Vagy meg. A szoborcsoport előtti térre csak meghívóval lehetett belépni, a köznép a nemzeti színű kötélkordonon kívül maradt. Értjük, kit tartanak a nemzet részének az avatók. Pedig feltűnően sok szék maradt üresen, erős fél ház, jól látható ez a Duna Televízió közvetítéséből. (Jegyezzük meg, hogy az eredeti szoboregyüttest 1927. november 6-án avatták fel Horthy Miklós kormányzó és 100 ezer ember jelenlétében.) Az új nemzeti főcsatorna nézőit a köztársasági elnökökre szakosodott Obersovszky kolléga köszöntötte „szeles időben, de meleg lélekkel”. A köztársaság lobogója jön díszlépésben, majd a történelmi zászlók, Szily Katalin fázósan, meggypiros kabátban, Boros Péter bottal, galambszürke kalapban, zászlófelvonás Erkelre és trombitára, zsebre dugott kezű biztonságiak az elmaradhatatlan „telefonzsinóros” fülhallgatóval. A ceremóniamester a protokoll szerint köszönti a kegyelmes, méltóságos és vitéz urakat, himnusz, Arany János Magányban című verse, áthallásos sorokkal („Nem mindig ember, aki sorsot intéz;/Gyakran a bölcs is eszköz, puszta báb”). És persze, a verset azért választották, hogy visszaidézhesse az elnök majd slusszpoénként: „mi benne vagyunk a fősodorban”. (1861-ben írta Arany a verset, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc leverése óta ekkor ülésezik az első országgyűlés.) Aztán még a Csík zenekar, mezőségi dallamok, és következik a köztársasági elnök. Rövid hangulatjelentés és a nagyérdemű képbe helyezése a pozsonyi országgyűlésről, majd így kezdi Áder:

„Miniszterelnök Úr! Házelnök Úr! Tisztelt Hölgyeim és Uraim!”

Sokan körbenéztek, de Orbán sehol! Akkor miért köszönti őt Áder? Álságos kérdés, tudjuk a választ. Aztán az első felelős kormány tagjainak felidézése következik (egy párton kívüli nagybirtokos, egy fegyelmezett katona, egy konzervatív birodalmi követ, ketten az Ellenzéki Pártból, hárman a liberális ellenzék szószólói és egy centralista): Batthyány, Széchenyi, Deák, Kossuth, Szemere, Klauzál, Esterházy, Eötvös, Mészáros Lázár. Tényleg csak egy hajszállal erősebb, mint az Orbán, Lázár, Varga, Balog, Trócsányi, Seszták, Szijjártó, Hende összeállítású csapat, de lehet, hogy az idő szépíti meg a dolgokat. A híradók, újságok már idézték az emelkedett mondatokat, most csak a végkifejletre koncentrálnék. „21. századi céljaink elérésében erős támaszt jelent számunkra, hogy tudjuk, Szent István tettéhez fogható mindaz, amit első felelős kormányunknak köszönhetünk. Mert államalapító királyunk volt az, aki ezredévekre szólóan, egyértelműen és visszavonhatatlanul a nyugati kereszténységbe emelte hazánkat. És az első felelős magyar kormány volt az, amelynek munkája révén hazánk sorsa eggyé vált a nyugatos polgárosodással. E dicső férfiak előtt tisztelegve ezért is jó érzés kimondani, hogy bár sokan és sokszor próbáltak nemzetünk útjába állni, sokan és sokszor igyekeztek megakasztani hazánk nyugatos fejlődését, mi mégis mindig sikerrel küzdöttünk meg azért, hogy elmondhassuk – ahogy az imént Arany János versében hallhattuk: „vissza nem folyhat az idő árja”, mi, magyarok csakugyan „benn vagyunk a fősodorban”.

 Hja, idézni és „beemelni” tudni kell. Csakhogy Arany ezt írta:

Bízvást!... mi benn vagyunk a fősodorban:
Veszhet közőlünk még talán nem egy:
De szállva, ím, elsők között a sorban,
Vásznunk dagad, hajónk előre megy!

Az Elnöki Hivatal honlapján pedig – ahol közlik a beszédet – így szerepel: „bennvagyunk a fő sodorban”. Ott bóklászik Schmitt szelleme a Sándor-palotában.

De vissza a fősodorba: micsoda ív Szent Istvántól a mai sikerekig! Az elég erős, hogy „sokan és sokszor igyekeztek megakasztani hazánk nyugatos fejlődését, mi mégis mindig sikerrel küzdöttünk meg…”, ratatata.

Mennyire terjeszthető ki a megakasztók köre, Elnök úr? És bele lehet-e lépni kétszer az idő árjába? Rendben, ezek nem Obersovszky kérdései, nem volt előre megbeszélve. De ácsi, Áder „hangban” felemelt mutatóujja a helyemre küld: „A most újjászületett emlékmű is kiváló példa arra, hogy a jövő és a dicsőség nem a kerékkötőké, hanem az alkotóké.” Tudom, esztétikai kérdés (valóban?), de Lyka Károly, aki nemcsak kiváló festő, hanem nagy tudású, ráadásul élvezetesen író művészettörténész is volt, a Horvay-féle művet szobrászati katasztrófának nevezte, Tersánszky Józsi Jenő pedig azt írta a Nyugatban: „Az a rezignáció a csoportozat alakjainak mozdulatain maga a komikumig menő egyhangúság. Síremléknek is túlzott volna” (a hvg.hu is idézte).

Szerintem esetünkben egészen másról van szó: Kisfaludi Stróbl Kossuth-szobra – ugye, emlékeznek még rá – az Országházra mutatott: „Nekünk, tekintetes rendek, kiket a nemzet azzal bízott meg, hogy jelene felett őrködjünk s jövendőjét biztosítsuk, nekünk nem szabad szembehunyva várni, míg hazánkat a bajok özöne elborítja.” Valamiért ezt sem idézte Kossuthtól Áder. Nem szereti, ha rámutatnak, vagy ha Rá mutatnak.

A most felavatott szobron Kossuth lehajtja a fejét, „ez az egész tér, az országgyűlés, ez a szörnyű vircsaft”, gondolná, gondolhatná. „Reménytelen. A leleplezésben is pancserek.” Aztán az 1848-as pozsonyi beszédének arra a mondatára gondol – ezt sem idézte a köztársasági elnök –, amely ennek a cikknek a címe.

 

Simkó János újságíró

 

Értesítés küldése a cikkről saját levelezőprogrammal