rss      tw      fb
Keres

Felmentő seregek és partizánsejtek



Ambivalens érzéseim vannak. Egyfelől fellélegeztem. Nagy nehezen felhorkant Európa, és elsősorban a sajtó, de valamelyest már a diplomácia is nyomást próbál gyakorolni Magyarországra, számon kérve az európai normák tiszteletben tartását, némi, kevéssé decens orbanenkózást is megengedve magának. Mindeddig csak álmélkodtam, hogy nem facsarja mindaz, ami ma Magyarországon történik, az Unió orrát. (Tovább erősödve Európa-szkepszisemben, azt találtam mondani, hogy ha ez náluk rendben van, akkor az egész Európai Unió tényleg lótúrót nem ér.) Mert hát ugye úgy van az ember, mint az őrültek házának lakója a viccben, amikor megkérdezik, hogy került ide. Mire ő: „Ő azt mondta, hogy az emberek hülyék, az emberek viszont azt mondták, hogy ő a hülye, s mivel ők voltak többen, őt dugták be ide.” Egy sekély egyharmados kisebbséggel az ember ugyebár gátlásossá válik…

Másfelől rezignált vagyok. Mert miközben az egyharmad türelmetlenül várja az európai felmentő sereget, tisztában van vele, hogy a szervezett ellenállás helyett csak néhány partizánraj támogatását tudhatja maga mellett. Néhány üres címlap, egy-kétezer fős tüntetésecskék, kevés – felhorkanó vagy kedvetlenül firkálgató – magányos közíróval.

Ilyenkor csak mosolyogni tudok azokon a baloldali újságírókon, akik rendszerszeresen figyelmeztetnek arra, hogy a kétharmados felhatalmazottság ténylegesen „ötvenkettőegészhéttizedes szavazati többségen alapul és hogy a mai többségnek nincs több támogatója, mint a szocialista-liberális koalíciónak a maga idejében volt”. Először is, a Fidesz nagyobbrészt a Jobbik (17%) kottájából játszik (a Jobbik csőrét csak egyvalami piszkálja, hogy ő nem lehet aktív részese e dicsőségnek), másrészt: hol van a maradék harminc százalék! – kérdem tisztelettel. Hol van, amikor fel kellene háborodni, amikor ellen kellene állni?

Ez nem Franciaország, ez nem Németország, ez nem Románia de – lassan már azt kell mondanom – még csak nem is Oroszország. Talán Putyin ellen is többen mennének utcára.

Mi már csak ilyenek vagyunk. A török ellen sem tudtunk erőt felmutatni, a nácikkal szemben sem volt tartásunk. Reménykedhetünk, hogy ezúttal jobban jövünk ki a szabadító seregek bejöveteléből?

(Csabai Tamás)


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!