rss      tw      fb
Keres

„Nyaltam. Szar ember vagyok”*



Ha jól értem Papp László Tamás cikkét („A szomszéd kollaboránsa mindig büdösebb”), ezt kellene mondanom. Papp a Hírszerzőben hozzászól a Lendvai Pál megtámadása körüli vitához, és azzal kezdi gondolatmenetét: „Aligha áll elő bárki azzal önként, kényszer nélkül: szar ember voltam, bocsássatok meg.” Majd: „Mondja már el neki valaki: helló, papa, nem azt mondjuk, hogy besúgó voltál! Hanem, hogy burkoltan, lopva nyaltál Kádáréknak, de legalábbis fényezted, retusáltad, szépítgetted az uralmukat.” Ebből viszont Papp számára az következik, hogy Lendvai kollaboráns. Ha jól értem Papp érvelését, én is az volnék, és persze sokan mások is, akik értelmiségiként, tisztségviselőként működtek a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évek Magyarországán. Itt éltem Magyarországon a szocializmus negyvenöt évében, felnőtt emberként is huszonöt évig. Ennek az időszaknak az elején még kommunistának is gondoltam magam, KISZ-vezető voltam a gimnáziumban is és az egyetemen is, magától értetődően lettem egyetemi hallgatóként az MSZMP tagjelöltje, majd tagja. Azután közgazdászként, gondolkodó emberként lépésről-lépésre megértettem, hogy a szocialista tervgazdaság tévút, hogy az egypártrendszer elnyomás. Előbb még Nagy Imréhez vagy Alexander Dubčekhez, az ifjú Jacek Kurońhoz és Karol Modzelewskihez hasonlóan a jobb szocializmust kerestem, Kurońhoz és Modzelewskihez hasonlóan még levelet is írtam a pártnak, a pártkongresszusnak. Akkor is, amikor már kizártak a pártból, ami – hála Nyers Rezsőnek, aki munkahelyem, a Közgazdaságtudományi Intézet igazgatója lett, amikor kidobták a pártvezetésből – nem járt számomra a nyugati utazás korlátozásán túl egzisztenciális következményekkel. Dolgozhattam tovább, és elemezhettem a magyar gazdaság működését az új gazdasági mechanizmus bevezetését követő állapotában, és – sok kollégámmal együtt – javaslatokat dolgozhattam ki a magyar gazdasági berendezkedés további reformjaira. Az elemzésekből az derült ki, hogy a magyar gazdasági rendszer sok tekintetben rugalmasabb, hatékonyabb, mint a többi szocialista országé – munkám középpontjában az összehasonlítás állt –, és ezt cikkekben, külföldön tartott előadásokban tettem közzé. Vagyis, Papp fogalmazását követve, „lopva nyaltam Kádáréknak, de legalábbis fényeztem, retusáltam, szépítgettem az uralmukat”. Reformjavaslatot dolgoztam ki az Országos Tervhivatal számára, aminek alapján cikkem jelent meg a tervgazdaság hanyatlásáról és „második gazdasági reform” szükségességéről és irányáról 1982 novemberében a Mozgó Világban, aminek elég nagy visszhangja volt, és szerepe volt a Kulin Ferenc vezette szerkesztőség menesztésében. Csakhogy a szöveg eredetileg a Tervhivatalnak, tehát a kormánynak, a hatalomnak címzett javaslat volt arra, hogyan lehetne javítani, működőképesebbé tenni a rendszert. A Lendvait a Heti Válaszban megtámadó újságíró, Ablonczy Bálint szavaival „informális együttműködőként” , akikről nem volt hatos karton, nem volt jelentéstételi kötelezettség, „a magam helyén”, itthon Magyarországon, „komolyan tudtam tenni azért, hogy a rendszer alapvető legitimációs céljait, politikai célkitűzését segítsem”, segítettem meghosszabbítani a rendszer túlélését, miközben „az lett volna a magyar érdek, hogy minél előbb vége legyen ennek a rendszernek”. Merthogy Ablonczy ezzel vádolta Lendvait a Klubrádióban.

Lendvai 1956-ban disszidált, Ausztriában lett vezető újságíró. Igen, a kései kádári időszak Magyarországáról azt is megírta, hogy abban elviselhetőbb viszonyok voltak, mint a többi, akkori szocialista országban. Nyalt? Retusált? Ugyan! Igazat mondott. Szovjet, NDK-beli, csehszlovák, román kollégáink, barátaink irigyelték a magyar viszonyokat. Nemcsak azért, mert ide jártak százezrével bevásárolni, hanem azért is, mert itt valamivel szabadabb volt a légkör.

Lendvai értette ezt, meg is írta, ahogy más összefüggésben, gazdasági oldalról én is megírtam. Nyaltunk? Fényeztük a rendszert? Szégyellnünk kellene magunkat érte? Amiért leírtuk, ami igaz volt? Ha Lendvai a maga eszközeivel igyekezett előmozdítani, hogy ezeknek a változásoknak kedvező nemzetközi környezetet teremtsen, miközben mi itthon a változások folytatására tettünk javaslatokat, szégyellni való dolgot tettünk? Lendvai Bécsben, én és mások Budapesten a rendszer túlélését akartuk volna meghosszabbítani 1975-ben, 1982-ben, 1985-ben?


Changing Reality – flickr/Alicia

Vajon végiggondolta-e Papp, hogy mit ír? Vajon kollaborált-e a felejthetetlen Sinkovits Imre, amikor eljátszotta a tizedes szerepét, aki előbb csak dezertál a hadseregből, majd a zárójelenetben a szovjetek oldalára áll? És hány példával lehetne folytatni...

Lendvait kollaboránsnak minősítve Papp még azzal sem törődik, hogy az őt ért támadások arra jelentenek választ, hogy keményen bíráló könyve jelent meg az elmúlt húsz év Magyarországáról, amelyben nem kíméli a magyar jobboldalt, a Fideszt. Ebből a szempontból annak, hogy párhuzamba állít vele a Fidesz szolgálatába állt, a rendszerváltás előtt is közfunkciót betöltő személyeket, akiknek a múltjáról ma nem esik szó a nyilvánosságban, nincs jelentősége. Vajon most, a totális Fidesz-uralom kiépítésének hónapjaiban nem kollaborál-e Papp, amikor szar embernek, kollaboránsnak minősíti a fideszes hetilap és erre építve a Fidesz által megszállt köztelevízió által támadott Lendvait?

Én nem nevezném őt kollaboránsnak, legfeljebb annyit mondanék, hogy – mint oly gyakran – nem sokat ért meg abból, amiről ír. Mindenesetre jobban tenné, ha csínján bánna az effajta nyegle minősítésekkel.


* A cikket néhány nappal Papp László Tamás cikkének megjelenése után elküldtem a Hírszerzőnek. Eltelt két hét, nem tették fel a honlapra. Megjelent Papp újabb írása, Heltai Péter és a főbenjáró kussolás címmel, és ebben Lendvai és egy lelepleződött ügynök között von párhuzamot, ismét azt állítva Lendvairól, hogy „Bratyizott Kádár embereivel, gesztusokat tett nekik”. Az a mondat, hogy „A Heltai-botrány és az arra adott reakciók a másodperc törtrésze alatt felül- pontosabban alulmúlták Lendvai Pál esetét”, azt jelenti, hogy a két ügy között mennyiségi különbség van, de ez is, az is morálisan elítélendő Úgy tűnik, ezt az interpretációt a Hírszerzőben még csak vitatni sem lehet.


Bauer Tamás közgazdász
- Déri Miklós felvétele

Korábban a Galamusban:

A nemzeti kérdés két évtized magyar politikájában (előadás)
Bauer Tamás beszéde (a Körcsarnokban)
„Hiába itt Cicero, Diderot…”
G-7
Mi folyik itt kormányzás gyanánt?
Lásd még:
Alkotmánybírósági beadványok tára


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!