A másik Szentendre

 

A helyet nem szabad összetéveszteni a térrel. A tér és a hely között az a különbség, hogy a térnek száma, a helynek arca van. A tér, hacsak nem kivételes, minden esetben pontos vonalakkal határolható, területe négyzetmilliméterre kiszámítható és alakja körzővel és vonalzóval megrajzolható. A tér mindig geometriai ábra. A hely mindig festmény és rajz, és nincs belőle több, mint ez az egy. A térnek képlete, a helynek géniusza van. Mert nemcsak természet és környezet, föld, talaj, éghajlat, növényzet, vizek, hegyek és mindez együttesen. A hely nemcsak az, ahol a dolgok vannak. A hely barátságo vagy ellenszenves, félelmetes, vagy szelíd, nyugodt, vagy fenséges, és a nyelvnek alig van jelzője, amit ne lehetne a helyre alkalmazni. Két egyforma hely éppúgy nincs, mint megismétlődő pillanat. Az emberi élet gazdagsága meg nem ismétlődő pillanatokban, és semmi máshoz nem hasonlítható helyekben van annyira, hogy a Vedanta embere azért sajnálja itthagyni az életet, mert látni akarja a helyeket, amelyeken még nem járt.

(Hamvas Béla: Az öt géniusz)              

 

Ugyan Verseghy-Nagy Miklós, a város Fideszes polgármestere az önkormányzat honlapján a Dunakanyar gyöngyszemének nevezi a várost, én meg azt mondom, ez a Dunakanyar szégyene.

Nem kell megijedni a két eltérő véleménytől, alighanem mindkettőnknek igaza van. A polgármesternek a múltra vonatkozóan, nekem a jelent illetően. Az alábbiakban néhány adalék, de előbb tekintsünk a jövőbe.

A „múltat végképp eltörölni” hivatott és a nemzeti konzultációk duzzadó emlőjén szocializálódott polgármester úgy döntött, hogy konzultál a városával. Január 12-én a Szentendrei Hírek portálon egy rendesen „alákérdezős” („Sporthasonlattal élve: lendületes kezdés. Nem túl gyors a tempó?”) beharangozó interjú jelent meg a városvezetővel. Ebből egy részlet:

– Ha már a párbeszédnél tartunk. A kampányában azt is hangoztatta, hogy a városvezetés nyitott lesz a Szentendreiek javaslataira és a város jövőjét érintő fajsúlyos döntésekben kikéri a véleményüket. Lesz erre lehetőség?

– Valóban tettem ilyen vállalást és tartom is magam hozzá, mert meggyőződésem, hogy közös ügyeinkben csak egymást meghallgatva juthatunk egyről a kettőre. Szentendrének vissza kell szereznie vezető szerepét a régióban. Ehhez egy új szemléletű, korszerű városstratégiára van szükség, mely meghatározza a fő fejlesztési irányokat. Ennek a megalkotásában számítok az itt élők kreatív gondolataira is.

– Hogyan kapcsolódhatnak be a munkába a szentendreiek?

– Hamarosan a postán és az interneten keresztül minden háztartásba eljuttatunk egy rövid kérdőívet. Arra szeretném kérni a városlakókat, hogy töltsék ki és kapcsolódjanak be a város jövőjéről folytatott párbeszédbe.

Nos, a 27 ezres városban a 13 kérdésből álló kérdőívet 1800-an küldték vissza (ez a lakossági internetes véleményekkel, hogy, hogynem, 26 ezerre (!) duzzadt), ahol ilyen – a manipulációs technikák szempontjából számomra igazán kedves – kérdések találhatók:

– Vannak, akik szerint egy önkormányzatnak csak a város üzemeltetése és az ügyintézés a feladata. Mások viszont úgy gondolják, hogy a városvezetésnek a közösségépítésben is kezdeményező szerepet kell vállalnia. Ön szerint?

– Szentendre fiatalos város. Ön egyetért azzal, hogy az önkormányzat jobban figyeljen a fiatalokra, és új, szabadidős közösségi tereket hozzon létre számukra?

– Vannak, akik szerint az önkormányzatnak nem kell beleszólnia például abba, hogy ki hogyan tart rendet a saját portája előtt. Mások viszont úgy vélik, hogy az önkormányzat kötelessége rendet tartani a településen. Ön mit gondol?

– A Duna-part Szentendre ékessége. Ön szerint érdemes lenne fejleszteni ezt a területet?

Ez a kérdéssor valóban a Dunakanyar gyöngyszeme. Nem írom be a „helyes” válaszokat, annál is inkább, mert a polgármester úr már meg is köszönte a szentendreieknek a konzultációban való részvételt, imígyen:

Köszönöm, hogy részt vettek a városstratégia alapjainak lerakásában, éltek a lehetőséggel, egyértelművé és világossá tették, hogy mit akarnak a szentendreiek: Erős civil közösségeket, mert egy város igazi ereje a közösség erejében rejlik. Biztonságos várost, mert a szentendreieknek joguk van biztonságban élni, és joguk van ahhoz, hogy lakókörnyezetükben rend legyen.Valódi vezető szerepet a régióban, mert Szentendrének minden adottsága megvan ahhoz, hogy a kistérség gazdasági és kulturális centruma legyen. Fejlődő várost, ahol egy átgondolt és előrelátó városfejlesztési koncepció egyenlő eséllyel kezeli a városrészeket. Zöld Szentendrét, ahol az infrastrukturális fejlesztések során a városvezetés maximálisan figyelembe veszi a természeti értékek védelmét.

Gondolták volna? Egy elsőéves szociológus hallgatót kapásból kirúgnának, ha ilyen „előfeszítésekkel” (priming) tenne fel kérdéseket, hacsak nem a direkt befolyásolás, a manipuláció az aktuális feladat. Nincs min csodálkozni, a nemzeti konzultáció kérdőívei hibátlan mintát szolgáltattak.

Az igazán szomorú, hogy a „művészetek városáról” szóló kérdőív 13 kérdésébe nem fért bele plusz egy, a művészetekkel, műemlékekkel foglalkozó kérdés. Ámos, Iványi-Grünwald, Kmetty, Czóbel, Vajda Lajos, Barcsay, a Ferenczy család, Kovács Margit és végeláthatatlanul sorjázó, hosszú, főhajtást érdemlő nevek egészen a mai Local Colour kortárs kitűnőségeiig.

A kérdőívek kiküldésével egyidőben jártam egy régi barátom születésnapján, Szentendrén. Akkor készítettem ezt a fotót:

A Czóbel Múzeum, 2015


Azt hiszem nincs mit hozzáfűzni a látványhoz. Vajon látta-e ezt már a pesti Vígadót és a Műcsarnokot tulajdonló, milliárdos állami apanázzsal kitömött MMA nagytiszteletű elnöke? Elnökhelyettesei? Főtitkára? Bármelyik tagozatvezető? És? Mikor járt erre a két József Attila-díjas szellemóriás, a babérkoszorús Szőcs Géza, a miniszterelnök főtanácsadója vagy L. Simon László, a Várbazár kormánybiztosa? Nem kétlem, hogy ők is tisztelői Czóbel művészetének, de tudják-e, ki volt az a Czóbel Béla? Nem a Wikipédia szerint, az egy kattintással elérhető, hanem az életében. Tudják-e az urak, hogy miatta zarándokolnak el ide Párizsból, Londonból, Berlinből és egész Európából azok a művészetkedvelők, akik itt költik el a pénzüket szállodára, étteremre, idegenforgalmi adóra és időnként festményekre. (Czóbel egy kisméretű csendélete 2011 októberében 32 millió forintos leütési áron kelt el a Virág Judit Galéria árverésén.) Ismerik-e azt a Czóbelt, aki nagylelkűen felajánlotta az elnémított, B-listázott Hamvas Bélának szentendrei házát, míg ő Párizsban dolgozott? Ha igen, annál rosszabb. De itt van még egy fotó:

A Ferenczy-ház, 2015


Ez is 2015 januárja. Igen, így néz ki a Ferenczy-ház. Itt élt a nagybányai festőiskola egyik legnagyobbja, Ferenczy Károly, és az emléktábla tanúsítványa szerint itt született ikerpár gyermeke, a gobelinművész Noémi és a szobrász Béni. Meséljem el, kik voltak és mit adtak Szentendrének, Magyarországnak? Kihez, mihez méltatlan ez az állapot? A helyes megfejtők között kisorsolom a templomtérről exponált, a híres szentendrei háztetőkről frissen készült képemet. Csak zárójelben: nem árt emlékeztetni, hogy ezt a várost szerb, horvát (dalmát), német, lengyel és magyar megélhetési ki- és bevándorlók, menekültek tették azzá, ami. A jelenben pedig a sokat szidott Európai Unió, amely az elmúlt tíz évben tízmilliárdokkal támogatott olyan projekteket, mint a Szentendre Város Egészségügyi Intézményei (SZEI), a belvárosi rehabilitáció, a Művészeti Malom rekonstrukciója, a mobil árvízvédelmi fal (Gátprojekt), a Concerto program (nem művészet, hanem többnyire energetika) vagy a dunakanyari csatornázás. Zárójel bezárva.

Hogy is írta Hamvas? „… a pácban valamennyien benne vagyunk.” És akkor a záró kép:

Szentendrei háztetők, 2015 (a szerző felvételei)


Hajrá Unió, jó reggelt Magyarország!

 

Simkó János újságíró

 

Értesítés küldése a cikkről saját levelezőprogrammal