rss      tw      fb
Keres

Premier League - Vasárnapi slágermeccsek a Ligakupa-döntő előtt


MTI 2015. február 27., péntek 10:31

Vasárnap játsszák az angol labdarúgó-bajnokság 27. fordulójának slágermérkőzését, amelyet követően a Ligakupa döntőjében csap össze egymással a Wembley Stadionban a Premier League-ben listavezető Chelsea és a Tottenham Hotspur.

Utóbbi két együttes ennek megfelelően kihagyja az aktuális bajnoki kört, amelynek szombati napján a negyedik Manchester United az alsóházba tartozó Sunderlandet fogadja, az idény meglepetéscsapata, az ötödik Southampton pedig a 14. West Bromwich Albion vendége lesz.

Vasárnap aztán előbb az európai kupaszereplést érő első öt helyért harcban lévő Liverpool fogadja a címvédő, második Manchester Cityt, majd a harmadik Arsenal otthonában vendégeskedik az egykor szebb napokat is látott, de most csak 12. Everton.

A Liverpool csütörtökön tizenegyesekkel búcsúzni kényszerült az Európa Liga legjobb 32 csapata között, míg a City kedden otthon szenvedett 2-1-es vereséget az FC Barcelonától a Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő első mérkőzésén, így nehéz helyzetbe került a visszavágót illetően. A Pool a bajnokságban legutóbb december 14-én, a másik manchesteri együttestől szenvedett vereséget, a City pedig január 18-án kapott ki utoljára, azóta két-két győzelem és döntetlen a mérlege.

A hétközi BL-szereplés az Arsenalnak sem alakult jól: a Monaco 3-1-re nyert az Emirates-ben, s az Ágyúsoknak már-már csodára lenne szükségük ahhoz, hogy az idegenbeli visszavágón kiharcolják a negyeddöntőbe kerülést. Arsene Wenger tanítványainak nagy esélyt jelent a javításra az, hogy az Everton rendkívül hullámzóan teljesít az idei szezonban, s az egymás elleni mérleg alapján rendszerint legfeljebb döntetlenre képes az Arsenal vendégeként.

A hétvége csúcspontjaként vasárnap 17 órától a Chelsea és a Tottenham küzd meg egymással a Ligakupa-trófeáért. Utóbbi csapatnak vélhetően plusz erőt ad, hogy újév napján 5-3-ra verte a White Hart Lane-en a londoni Kékeket, akik viszont egy vasárnapi diadallal megajándékozhatják vezetőedzőjüket, José Mourinhót, aki 2013 júniusi visszatérése óta még nem nyert semmit a Chelsea-vel.

Premier League, 27. forduló:

----------------------------

szombat:

West Ham United-Crystal Palace 13.45

Burnley-Swansea City 16.00

Manchester United-Sunderland 16.00

Newcastle United-Aston Villa 16.00

Stoke City-Hull City 16.00

West Bromwich Albion-Southampton 16.00

vasárnap:

FC Liverpool-Manchester City 13.00

Arsenal-Everton 15.05

A tabella:

1. Chelsea 26 56-22 60 pont

2. Manchester City 26 56-25 55

3. Arsenal 26 49-29 48

4. Manchester United 26 44-26 47

5. Southampton 26 38-19 46

6. FC Liverpool 26 38-29 45

7. Tottenham Hotspur 26 41-36 44

8. West Ham United 26 38-30 39

9. Swansea City 26 30-34 37

10. Stoke City 26 30-34 36

11. Newcastle United 26 31-42 32

12. Everton 26 33-37 28

13. Crystal Palace 26 28-37 27

14. West Bromwich Albion 26 24-34 27

15. Hull City 26 25-35 26

16. Sunderland 26 22-36 25

17. Queens Park Rangers 26 27-45 22

18. Burnley 26 25-44 22

19. Aston Villa 26 13-36 22

20. Leicester City 26 24-42 18