FAZ: Orbán hallgatása Putyin mellett

 

 

A Frankfurter Allgemeine Zeitung című konzervatív német lap Orbán hallgatása Putyin mellett címmel közölte Stephan Löwenstein írását.

Egy régi kanonikus jogi formula azt mondja, hogy egyetérteni látszik, aki hallgat valami hallatán, noha beszélni tudna és beszélnie kellene. Ebben az értelemben Orbán Viktor magyar miniszterelnök meglehetősen messze maga mögött hagyta az európai konszenzust, amikor kedden este a budapesti parlament épületében állami vendége, Vlagyimir Putyin mellett állt.

Az orosz elnökkel való közös fellépésen Orbán először arról beszélt, hogy a Minszkben kidolgozott fegyverszüneti nyilatkozat „jó jel”, anélkül azonban, hogy utalt volna rá, hogy az oroszbarát lázadók nyilvánvalóan megsértették a fegyverszünetet. Attól kezdve Orbán hallgatott, amikor mellette Putyin gyakorlatilag felszólította Ukrajnát arra, hogy kapituláljon Debalceve városban, és a „miliciák” de facto legfelső főparancsnokaként prezentálta magát. A „milíciák harcosait” felszólította, hogy engedjék hazatérni a katonákat a családjaikhoz.

Pedig Orbán egy Kijevben tett látogatáson a múlt hét végén még megpróbált ellensúlyt teremteni. Így lehetne értelmezni a magyar miniszterelnök most küszöbön álló lengyelországi látogatását is: hivatali kollégájával, Ewa Kopacz-csal a visegrádi csoport együttműködéséről akar beszélni (amelyhez a Cseh Köztársaság és Szlovákia is tartozik). Budapest egyebek között kilátásba helyez egy katonai hozzájárulást az Iszlám Állam elleni harchoz. Ám mindezt túlharsogta az, hogy Putyin százfős delegációval, köztük több miniszterrel összesen nyolc repülőgépen Budapestre érkezett „munkalátogatására”.  Pedig tulajdonképpen mindössze egy maroknyi csekélyebb jelentőségű gazdasági megállapodásról volt szó. A legfontosabb kérdésről, a további gázszállításról kiderült, hogy az eddigi, idén kifutó szerződést rugalmassá téve érvényesítik tovább.

Szijjártó Péter magyar külügyminiszter az MTI állami hírügynökség közlése szerint szerdán tájékoztatta az orosz látogatásról a nyugati szövetségeseket, köztük Frank-Walter Steinmeier német külügyminisztert és Federica Mogherinit, az EU külügyi megbízottját. Orbán világossá tette Putyin számára, hogy Ukrajnában csak békés megoldás fogadható el. Oroszországgal ésszerűen együtt kell működni, hogy biztosítva legyen Európa versenyképessége és energiabiztonsága – hangsúlyozta Szijjártó. Colleen Bell új amerikai nagykövet, akit szintén tájékoztattak, egy nappal korábban más jelzést küldött. Az ukrán képviselőt fogadta, és – jól előkészített – beszédet mondott, amelyben élesen visszautasította, hogy elfogadják a hamis orosz információkat az ártatlan embereket „gyilkoló vagy megnyomorító szeparatisták toborzásáról, felszereléséről és felfegyverzéséről”. Azt a napot, amelyen Putyin Budapestre látogatott, nem lehet másként emlékezetessé tenni, mint azzal, hogy az ember hangsúlyozza a legjobb kívánságait Ukrajna szuverenitásához – mondta. Nem lehet azt mondani, hogy az amerikaiak hallgatva egyetértettek volna Putyinnal.

 

Értesítés küldése a cikkről saját levelezőprogrammal

 

 

Értesítés küldése a cikkről saját levelezőprogrammal