rss      tw      fb
Keres

Bajnokok Ligája - Elítélte rasszista szurkolóit a Chelsea


MTI 2015. február 18., szerda 10:42

A Chelsea közleményben ítélte el azokat a szurkolóit, akik egy párizsi metróállomáson rasszista viselkedésükkel keltettek feltűnést a Paris Saint-Germain ellen kedd este játszott labdarúgó Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő előtt.

A Guardian című brit napilap által nyilvánosságra hozott amatőr videofelvételen az látszik, hogy a londoni együttes drukkerei nem engedtek beszállni az egyik metrókocsiba egy színes bőrű férfit. Többször is megpróbált „beférkőzni” közéjük, de az angol szurkolók mindannyiszor visszalökték a peronra, majd a „Rasszisták vagyunk, rasszisták vagyunk, és nekünk így jó” rigmust skandálták.

A francia rendőrség vizsgálatot indított az ügyben, a Chelsea egyik szóvivője pedig azt mondta a Guardiannak, hogy az ilyen magatartás „gyalázatos", s nincs helye sem a futballban, sem a társadalomban.

„Támogatjuk, hogy büntetőjogi lépések történjenek a tettesekkel szemben, s ha bebizonyosodik, hogy a bérleteseink vagy a drukkereink részt vettek ebben a cselekedetben, akkor ellenük a legszigorúbb intézkedéssel lépünk fel, beleértve azt is, hogy kitiltjuk őket a stadionunkból” - jelentette ki a szóvivő.