„A Simicska mint műfaj szűnik meg” – Friderikusz Sándor interjúja

 

Az ATV Friderikusz című késő esti műsorában 2015.
február 10-én elhangzott beszélgetés
szerkesztett változata
.


Friderikusz Sándor
: – Magyar Bálint szociológussal, a Magyar polip, a posztkommunista maffiaállam című kétkötetes tanulmány-gyűjtemény szerkesztőjével és tanulmányírójával a Simicska–Orbán-konfliktust a maffiaállam rendszerébe illesztve próbáljuk meg értelmezni. Ez a vita legalább annyira szól a politikai befolyásról, mint a pénzről. Mindez tökéletesen megfelel az Ön jóval korábban megalkotott elméletének, ugyanis Simicska Lajos hosszú időn át nemcsak bennfentes szereplője volt Orbán körének, hanem Orbánnal már-már egyenrangú szereplője is. Az Ön által maffiaállamnak nevezett szervezetben viszont senki sem lehet egyenrangú a keresztapával.

Magyar Bálint: – Valóban, különösen meghatározott történelmi helyzetekben ez beletartozik a rendszer logikájába. Több szempontból is. Persze nemcsak a maffiaállam keretébe. Látjuk, hogy amikor autokraták, diktátorok felnőnek szinte a semmiből, az egykori harcostársak elhullnak körülöttük, s csak a szolgák és a strómanok maradnak. De egy ilyen típusú rendszerben természetesnek tekintem, hogy nem kíván kvázi tiszteletbeli keresztapává válni az a vezető, akinek a teljes gazdasági kapcsolatrendszere korábban egy személyen keresztül bonyolódott. Ellenzékben ugyanis elengedhetetlen volt, hogy összetartsák azt a politikai erőt, amelyet Fidesznek hívnak – hogy a párt ne széledjen szét, túlélje az ellenzéki időszakot –, de az államhatalmi időszakban ere már nincs szükség.

Sokan sokféleképpen megpróbálták rendszerként leírni az Orbán-féle politikát. Kornai János közgazdász például a kíméletlen centralizációra és államosításra helyezi a hangsúlyt, de Csanádi Mária közgazdász is közzétett egy nagyon érdekes írást arról, hogy a Fidesz hogyan alakította ki a maga egypártrendszerét, amelyben „egy politikai alakulat, jelenleg a Fidesz, csakúgy, mint annak idején a kommunista pártok, fokozatosan társadalmi rendszerré alakul”. Ki is fejti részletesen, miben áll az egy párt társadalmi rendszerré alakulása. Ön azonban még mindig azt állítja, hogy a maffiaállam az adekvát leírás. Miért?

– Önmagában a centralizáció, illetve egy párt dominanciája a közhatalmi térben legitim eszköz. Itt azonban a centralizációnak sem az a célja és funkciója teljesen, mint bármilyen más diktatúrában, mondjuk egy kommunista diktatúrában. Másrészt a párt sem a tényleges hatalom birtokosa. A maffiaállamban a fogadott politikai család felső régiója hozza a tényleges döntéseket. Ha megnézzük, hogy a tényleges döntések formalizált testületekben születnek-e, kiderül, hogy nem. Senki sem gondolja komolyan, hogy egy kormányülés ténylegesen dönt hatalmi és gazdasági kérdésekben. Senki sem gondolja komolyan, hogy a Fidesz elnöksége döntene bármiben is. Mindez csak lepapírozása máshol született döntéseknek. Az természetes, hogy a pártelnökség vagy a frakció rábólint már eldöntött dolgokra, de a legtöbb esetben arra sincs szükség, hogy rábólintsanak.  

Mert egy ember dönt?

– Nem pusztán egy ember. De ha több ember dönt is, nekik nincs formális funkciójuk. Mondjuk Habony Árpádnak vagy korábban Simicskának semmilyen szervezeti rendszerben nincs ilyen helye. Egy helye van, az, amelyet a politikai családban foglal el. Csak így írható le a döntési mechanizmus. Nem találunk olyan döntéseket, amelyeket ténylegesen a pártközpont vagy a kormány hozott volna. Ez nem úgy működik, mint a kommunista diktatúrában. Ha abból az időből a titkos jegyzőkönyveket, napirendeket elővesszük, látjuk a döntések nyomait, hiszen a  teljes hatalmi harc a Politikai Bizottságban zajlott a különböző áramlatok között. Bárkinek, akinek hatalma volt, a Politikai Bizottság tagjának is kellett lennie. A Fideszben viszont mellékes, hogy kik az alelnökök vagy az elnökség tagjai, mert semmilyen tényleges hatalmuk nincsen. Ugyanakkor fel lehet sorolni embereket – bár ez most éppen változóban van –, akiknek semmilyen formális pozíciójuk nincsen, mégis rendelkeznek hatalommal. Ez nem más, mint a maffiacsalád szervezési rendje állami szintre emelve: itt a kvázi fogadott család nem a fizikai erőszak és fizikai fenyegetés eszközeivel él, hanem az államhatalom vértelen kényszerítő eszközeivel.


Tehát mondhatjuk azt, hogy a központosítás és az egypárti hatalmi centrum tulajdonképpen előfeltételei az Ön a maffiaállamának? Hiszen aki mindent uralni akar – a köz- és magánpénzt, a piacot, az iskolát, az önkormányzatokat, sőt még az emberi lelkeket és agyakat is –, annak erősen központosítania kell annak érdekében, hogy ne legyen semmiféle alsóbb, illetve vele azonos szintű autonómia, sőt, egy gépezetként működő pártot is ki kell építenie, amely az ő akaratának van alávetve.

– Igen. Előfeltétel a politikai hatalom monopolizálása. És az első előfeltétel, hogy a keresztapa önmaga alá gyűrje be a pártját: a Fideszben sincsenek tényleges testületi döntések, hiszen az összes pozíciót, még a parlamenti képviselői helyeket is Orbán személyes kegyként osztogatja. Szimbolikusan is: oda kell járulni a keresztapa elé, a magánbirtokára, és hűségesküt tenni, csak ez után lehet bárki választókerületi főnök vagy képviselőjelölt. Mindenki személyesen Orbánnak köszönheti a pozícióját.

Igen, a 2010-es választás előtt ez volt a helyzet. A felcsúti birtokra kellett elmenni minden képviselőjelöltnek.

– Olyan vita a Fideszben nincs, mint a többi pártnál, hogy az országos tanács az elnökség által előterjesztett listán változtatásokat hajt végre. Olyan sincs, hogy megszavazzák, ki hányadik helyre kerüljön a listán. A Fidesznél egy személy dönt. Először a pártot kellett önmaga alá rendelnie, így aztán a kétharmados többség már lehetővé teszi, hogy gyakorlatilag korlátlan politikai hatalommal rendelkezzen. Ez teszi lehetővé aztán a kívánatos centralizációt is, nemcsak az államgépezetben, hanem a korrupciós csatornák terén is.

Vagyis Orbán Viktor állama arról szól, hogyan lehet a korrupciót is egyetlen kézben összpontosítani? Mert az egyszemélyi teljhatalom mi mással tarthatná kézben, illetve féken a gazdaság és politikai sokféle érdekű és sok színű világát, ha nem úgy, hogy csak rajta keresztül lehet bármilyen pozícióhoz, vagyonhoz, előnyhöz hozzájutni?

– Valóban így van. De ez a hagyományos maffiánál is így van, amely nem maffiaállamként működik. Ott is felszámolják, ahogy Eric Hobsbawm írja, a magánbanditizmust, gyakorlatilag védelmet biztosítanak annak, akit egyébként védelmi pénzek fizetésére kényszerítenek. És ez a lényeg: a hagyományos korrupcióval szemben – vagyis ahol kenőpénzt alkalmaznak, azaz a gazdasági szereplő, az aktív fél megken egy-egy hivatalnokot, s a korrupció egyéni alkuk sokaságán keresztül zajlik – itt megfordul a viszony: az állam kényszeríti a gazdaság szereplőit, hogy védelmi pénzeket fizessenek. Ez nem pusztán abban az értelemben korrupció, hogy pénzre megy: a keresztapa tulajdonviszonyokat rendez át és sorol be maga alá, tehát centralizál. Így aztán ha a hagyományos korrupciós mutatókat nézik, lehet, hogy Magyarországon a korrupció mértéke csökken, de ez annak köszönhető, hogy például felemelik a közbeszerzési értékhatárnál azt a szintet, amely alatt nem kell közbeszerzést kiírni, és úgy szocializálják a versenyzőket, hogy tudják, úgyis vesztenek, ha nincs előre megbeszélve a dolog, és ha nem tartoznak valamelyik oligarchához. Így aztán a „kívülállók” már el sem indulnak. Nagymértékben megnőtt azoknak a pályázatoknak a száma, ahol egy induló van. Nemzetgazdasági vagy nemzetbiztonsági szempontból kiemelt beruházásnak minősítenek szinte bármit, hogy ne kelljen közbeszerzést alkalmazni. Tehát itt már meg sem jelenik a hagyományos mutatók szerint a korrupció. Az államhatalom monopóliuma révén lényegében legalizálják a korrupciót, rendszerbe szervezik. Van az az amerikai mondás, hogy don’t steal, the government hates competition, azaz ne lopj, mert a kormány nem szereti a konkurenciát. Ezt átvitt értelemben az adókra mondták annak idején. Itt szó szerint alkalmazzák. 

Akkor miből lett elege Orbán Viktornak, már ami Simicska Lajost illeti? Mivel magyarázza, hogy Simicska Lajos ezek szerint akadályozza a keresztapai teljhatalom gyakorlását, más újsütetű oligarchák, mint Mészáros Lőrinc viszont nem?

– Azzal, hogy az egyik harcostárs majdnem egyenrangú szereplővé vált. Szükségszerűen monopolistája volt a párt gazdasági kapcsolatainak. Ezeket most a keresztapa diverzifikálni akarja. Olyanokra akarja kiosztani a szerepeket, akiknél már fel sem merül, hogy vele szemben bármilyen módon fellépjenek. 

Hiszen ő tette őket azzá, amivé lettek. Neki lesznek a lekötelezettjei.

– És elmozdítani is ő tudja őket. Nézzük meg mondjuk Mészáros Lőrinc testbeszédét. Olyan, mint egy birtok ügyintézője – jó esetben. Ha lejön a földesúr, akkor nem tudja, hogyan hajlongjon, milyen csodálattal nézzen fel rá. Árulkodó, hogy teljesen mindegy, mennyi van a számláján, ő stróman, gazdasági tisztje egy birtoknak, egyben politika stróman is, mert ezernyi manipulációval elérték, hogy polgármester lehessen. Olyannyira nem érti, hogy mi az övé és mi a másé, hogy kifelejt egymilliárd forintot a vagyonnyilatkozatából, mert az valószínűleg jogi értelemben az övé, nem jogi értelemben viszont nem az övé.  

– Mindezekhez képest mire való itt az ideológia? Tehát a nemzeti érdek és a nemzeti önérzet felnövelése, a keresztény alapok állandó emlegetése, az az identitásteremtés, amelynek fontos eleme az állandó visszacsatolás a nemzeti történelem bizonyos vonulataihoz?

– Nézzük megint a klasszikus maffiát: a maffiafőnök nem egyszerűen azt mondja Szicíliában, hogy én uralni akarom azokat, akik ezen a területen élnek, befolyást akarok szerezni az üzleteikben, és azt akarom, hogy nekem adózzanak, ne az államnak, hanem azt mondja, hogy ő megvédi a hagyományos lokális érdekeket a külső behatolástól, ő csak a keresztényi értékeket akarja a családban biztosítani. És valóban sokféle funkciót tölt be, mint egy patriarchális családfő, mint egy pater familias, aki kiterjeszti a jogosítványait, rendelkezik személyek és vagyonok felett. Ez történik állami szinten is. Csak hát azt nem lehet mondani, hogy kérem ennek az egész rendszernek az a célja, hogy korlátlan hatalmam legyen mindenki felett, és ez a fogadott családi hálózat vagyonosodjon is. Tehát nem ideológiailag vezérelt a rendszer, csak ideológiai paneleket alkalmaz.     

Legfeljebb látszólag ideológiavezérelt?

– De átlátunk ezen a látszaton. Vegyünk egy egyszerű példát. Orbán ugye azt mondja, hogy nemzeti középosztályt akar létrehozni. De amikor mondjuk az ESMA cég magyar tulajdonosát, a nemzeti középosztály tagját egy parlamenti döntéssel gyakorlatilag megfosztották a vállalkozásának egy jelentős részétől, nevezetesen attól a jogától, hogy a kandeláberekre plakátokat ragaszthasson ki, mert történetesen más politikai irányzatokkal szimpatizált, és át akarták játszani a céget az akkor még a Simicska birodalomhoz tartozó cégnek, akkor a nemzeti középosztály egyik tagjától elvették a vagyont, és a másikhoz tették át. Hadd mondjak egy újabb keletű példát: a MARKET magasépítő vállalatnak, amely a Fradi stadiont is építette, a többségi tulajdonosa a Wallis csoporthoz tartozó Wing volt. Hipp-hopp, egyszer csak eladta a többségi tulajdonát Garancsi Istvánnak, egy újsütetű oligarchának. Vagyis megzsarolják az egyik felet, aki egy magyar középosztálybeli vagy felsőosztálybeli vállalkozó, és eladatják vele a tulajdonrészét.

– Ha ideológiailag vezérelt lenne a rendszer, akkor a lényeg az lenne, hogy a tulajdonos a  nemzeti középosztályt erősíti, mindegy, hogy hívják és politikailag milyen nézeteket vall.

– Így van. Tehát a dolog lényege az, hogy ha nem az én politikai családomhoz tartozik valaki, akkor meg kell fosztani a tulajdonától. Pláne akkor, ha oda akarom terelni állami megrendelések tömegét. És ebből értenek mások is, mondjuk azok, akik alvállalkozóként bedolgoznak. Tehát átvesznek cégeket, ha kell, erőszakkal, mert kell a menedzsmentjük, a tapasztalatuk, a többiek meg, akik eddig a Közgéppel társultak, most majd társulnak másokkal. Egyfajta bürokratikus koordináció folyik a rendszerben, ami azt jelenti, összehangolják, hogyan csapolják meg az állami forrásokat, hogyan veszik le a sápot. Alapvetően persze azzal szoktak érvelni, hogy nem igaz, hogy ne lenne valamilyen világképe Orbánnak, nem igaz, hogy pusztán a hatalmi és pénzügyi célok motiválnák. Lehet. Csak ez nem abból adódik, hogy van egy ideológiailag vezérelt koherens értékvilága, hanem abból a kulturális mintából jön, amit a patriarchális családfő, a pater familias jelent. Látszik ez a nyelven és a szokáson is. Ahogyan egy ilyen autoriter családfő a családot elképzeli és kezeli, annak a mintái vannak kivetítve országos szintre. Egy kis koki, egy kis saller, ha nem jól viselkedik valaki. Államosítom ezt-azt, ha az én szempontból rossz helyen van, ugyanúgy, ahogy annak idején a birtokon azt mondta a földesúr, hogy ezt a trágyadombot innen rakjuk át oda, a mezőgazdasági gépeket meg ebben a fészerben tartsuk. Ugyanígy próbálja Orbán rendezni az ország ügyeit. Közben kolbászt töltöget, pálinkát iszik, pincékben spiccesen danolászik – a patriarchális kultúra minden eleme benne van ebben. Az természetes, hogy ehhez a hatalmi, uralmi rendszerhez nem illik tetszőleges ideológia. Amikor ideológiai paneleket alkalmaz, akkor nem véletlen, hogy a liberális ideológiából, amely az egyénről szól, és nem kollektivista ideológia, nem szemezget. Az is természetes, hogy nem baloldali kollektivista ideológiákból merít, mert az osztályalapon, internacionalista alapon működik. A meglévő jobboldali ideológiai panelekből persze szemezget – isten, haza, család –, de nem azért, mert bármelyiket is komolyan gondolná, hanem azért, mert ehhez a patriarchális családfői mintához, amelyet egy egész országon gyakorol, ezek az elemek illenek. Ráadásul van is erre egyfajta fogadókészség. Tehát ez a megoldás rezonál arra az igényre, amely a magyar társadalom kultúrájában elég általános. Vagyis ez az uralmi rend bizonyos értelemben harmóniába kerül azzal az élettapasztalattal és élethelyzettel, amelybe milliók belehelyezik magukat. Bizonyos értelemben még kényelmesen is érzik magukat benne.

Mit gondol, előbb-utóbb előjönnek majd azok a békementes és magukat objektívnek maszkírozó politológusok, akik majd megmagyarázzák az embereknek, milyen fantasztikus politikai teljesítmény az, amit Orbán Viktortól látunk? Hogy hatalmi szempontból milyen kifogástalanul van kigondolva ez az egész az utolsó csavarig. G. Fodor Gábor pengeéles logikával leplezte le Simicska Lajost, írj a hvg.hu, mert a reklámadó bevezetésekor Simicska tévéje és rádiója egy oldalon állt az RTL Klubbal, most viszont G. Fodor szerint a kormány és az RTL Klub került egy platformra, és Simicska már nem tud az RTL mellé állni. G. Fodor szerint ez elgondolkodtató, sőt szerinte lehet hogy megvan a válasz arra, vajon ki állhatott az elmúlt hetek, hónapok ügyei és a kormánypolitikusok elleni támadások mögött. „Lajos lebukott.” Itt már megvan az első dolgozat arról, micsoda fantasztikus teljesítmény, hogy Orbán ezt az embert, Simicskát ellökte magától.


– A kriminalizálás és az összeesküvéselmélet mindig előjön, amikor valakinek a behódoltatása kerül napirendre. Emlékezzünk csak vissza, amikor Csányi Sándort próbálták megtörni és behódoltatni, akkor Lázár János kijelentette, hogy ő a nemzet uzsorása, bedobta azt a címkét, azt a narratívát, amelybe Csányi Sándort be lehet majd helyezni, ha nem engedelmeskedik megfelelően a keresztapa akaratának. Az más kérdés, hogy ez a projekt félbeszakadt, s mint a birkózók, egymáson pihennek egy ideje, mert közben más, fontosabb csaták indultak. Ugyanez látszik egyébként Simicskánál is. Hirtelen előkerült, mert ha az RTL Klub és a nyugati befolyás a mumus, akkor felbujtók kellenek, akik rátámadnak a szeretett vezérre, a keresztapára. Lesznek természetesen olyanok, akik azt mondják, milyen mesteri módon kezelte ezt az ügyet Orbán. De nyilvánvaló, hogy ezt csak úgy lehet kezelni, ha a költségvetést parlamenti felhatalmazás nélkül változtathatja gyakorlatilag egyetlen személy úgy, ahogy akarja. Övé az ügyészség, övé a rendőrség. Az persze most kérdés, hogy az adóhivatallal mi a helyzet.    

Ott még a Simicska embere ül.

– Erről külön kellene beszélni. De lényegében az állami erőszakszervezet teljes arzenáljával Orbán kezében van. Az igazi kérdés most az, hogy Simicska mit válaszol erre a behódoltatási kísérletre, és ez azért nem magától értetődő dolog.

Mindjárt ebbe is belemegyünk, de előbb térjünk vissza a pénteki nap eseményeihez. Simicska Lajos, az Orbánnal hosszú ideig egyenrangú szereplő minősíthetetlen, nyomdafestéket nem tűrő módon szidta a miniszterelnököt, a nagy tekintélyű vezetőt, korábbi barátját. Ráadásul azzal vádolta meg nyíltan, hogy aljas hatalmi játszmákat folytat. Mit gondol, Orbán tekintélyén, amely kiemelkedően fontos a számára, ezzel csorba esett?

– Természetesen, hiszen Simicska ugyanazzal a fegyverrel támadt vissza, a nyelvi fegyverrel, amellyel a Fidesz él folyamatosan az ellenfeleivel szemben: a nyelvi agresszió révén megfosztani a méltóságuktól a potenciális ellenfeleket. Ők sosem miniszterelnök urazták Gyurcsányt vagy Bajnait, nem miniszter urazták a korábbi minisztereket, sohasem fordult elő, hogy legalább azt nem vonták kétségbe, hogy a szándékaik nemesek, legfeljebb szakpolitikailag tévednek, hanem rögtön morálisan próbálták lerántani őket. És ehhez a nyelvi agresszió tökéletes fegyver. Az, hogy Simicska ugyanezzel élt, természetesen maradandó sebet jelent. Ezek a szavak kiverték a biztosítékot, hiszen ettől kezdve ha Orbán feltűnik a képernyőn, kétmillió embernek óhatatlanul a Simicska-féle szavak fognak beugrani, anélkül, hogy ismételgetnék a jelzőket és kifejezéseket. Orbán, mint minden keresztapa, szeretetre és tiszteletre is vágyik. Látszik, hogy szenved attól, hogy ezt senkitől sem tudja megkapni, sőt! A nemzetközi porondon, s részben a hazai porondon is épp ebből veszít, ha pőre erőszaktevőként jelenik meg a színen, s nem mint olyasvalaki, aki a nemzetet megújítja, a magyarokat felemeli. Ez neki nyilvánvalóan fáj, hiszen ő kivételes szerepre vágyik.

Ami ennek a háborúnak a végkimenetelét illeti, nyilvános marad majd a harc, vagy fű alatt dől el?

– Ha a két fél helyzetét szétválasztjuk, a dolog logikája szerint Simicska valószínűleg tudja, hogy az ő ledarálásában nincs megállás. Ha megáll, ha aláveti magát Orbán akaratának, a következő lépés az lesz, hogy a Magyar Nemzetet és a Hírtévét is a kormány fogja szerkeszteni. Egyáltalán nem biztos tehát, hogy ezen a ponton nyugvópontra jut ez a harc.  

De mit fog csinálni Simicska? Előveszi azt a tudást, azokat az eszközöket, amelyeknek a birtokában van?

– Az is kockázatos lenne számára, hiszen ő szeparálható: letartóztatható, ráadásul úgy, hogy erősen korlátozzák a nyilvánossághoz való hozzáférését is. Vagyis a nyilvánosságot mint fegyvert ki tudják venni a kezéből.

Ráadásul ezekben a történetekben nyilván nagymértékben benne is van. Az egyik szereplő Orbán, a másik szereplő Simicska.

– Nem pusztán erről van szó. A maffia logikájában van megbocsátás, de előtte megaláztatás van. Amikor a 90-es évek elején Wachsler Tamás nyílt választáson el mert indulni pártelnök-jelöltként Orbánnal szemben, akkor el kellett tűnnie. Később aztán visszajöhetett a Kossuth téri építkezés gondnokaként, tehát egy olyan szerepben, amely ebben a hierarchiában megalázó. Kereshetsz pénzt, lehet biztos egzisztenciád, megbocsátunk neked, de csak sok évvel később, és közben sok emelettel lejjebb kerülsz. Nem hinném, hogy Simicska Lajos ezt az utat hajlandó lenne bejárni, ezért sem kiszámítható, hogy egy ilyen konfliktus megegyezéssel nyugvópontra juthat-e. 

Tehát nem tartja elképzelhetőnek, hogy a felek kiegyeznek?

– Elképzelhetőnek tartom, de nem hinném, hogy ez tárgyalásokon múlik. Tudjuk, hogy Simicska egy idő óta minden nap kapott egy-egy pofont. Sokáig nem szólt semmit, csak duzzogott, és elvonult. Tudjuk, hogy lassan egy éve nem beszélt a miniszterelnökkel. De az utolsó ponton, amikor kirántották alóla a saját vazallusi gárdáját a saját vállalataiban, a médiabirodalmában, akkor már nem egyszerűen arról volt szó, hogy a közhatalmi szférában, a gazdasági minisztériumokban lecserélik a strómanjait, hanem az történt, hogy azt kapta, amivel ő is élt más gazdasági vállalkozásokkal szemben, amikor a hatalom képviselőivel együtt megzsarolta őket. Tudja, hogy itt nincs megállás, ott maradhat pőrén. Nem arról van szó, hogy a vagyonából kiforgathatják. Meg fog tudni élni, nem ez a kérdés. De nem lesz többé hálózata. És ez megint a maffialogika része: ha a hálózatodat elveszíted, ha a funkcióban lévő embereidet elveszíted, akkor senki vagy, kiszolgáltatott vagy. A kérdés az, hogy mi az, amit megtarthat ebben a helyzetben tartani. Nem az a kérdés, hogy építőipari cégként kap-e további megrendeléseket, vagy hogy Azerbajdzsánban a Közgép épít-e autópályán átívelő hidakat, mert ilyen megbízásokat kaphat. De kérdés, bele tud-e nyugodni abba, ha azt a hálózat, amelyet uralt, nem tarthatja meg, ha azt leépítik.    

Azt mondja, hogy ez a harc nagy valószínűséggel Simicska vereségével fog zárulni?

– Nem tud mással zárulni, mármint ha vereségnek azt tekintjük, hogy Simicska sohasem fog tudni visszakerülni abba a kivételes helyzetbe, amelyben volt. Sőt, más Simicskák sem lesznek a jövőben. A Simicska mint műfaj, mint egyedülálló kapocs a keresztapa és a gazdaság világa között, ez szűnik majd meg.

Ebből a helyzetből az ellenzéki pártok profitálhatnak-e bármit is?

– Nem úgy néz ki. Az a helyzet, hogy kereslet lenne rendszerkritikára meg a rendszer elleni fellépésre, politikai kínálat nincs igazán. Erről tényleg a régi klasszikus szovjet vicc jut eszembe, amikor Kolja meg Szergej a Vörös téren félrészegen arról beszélget, hogy milyen is az a neutronbomba. El tudod-e képzelni, mondja Kolja Szergejnek, hogy a Vörös tér be van terítve vodkával. Igen. És azt el tudod-e képzelni, hogy a vodka egészen a Szpasszkaja basnya tetejéig ér? Igen. Mire Kolja: De nincs, aki megigya, na ez a neutronbomba. Ez így van itt is. Hitelveszteség van a kormányzati oldalon, nem is akármilyen, de nincs, aki ezt politikailag hasznosítani tudja. Nincsenek olyan politikai aktorok, akik profitálni tudnának belőle.


(Az interjút Kerényi Ádám írta le)

 

Értesítés küldése a cikkről saját levelezőprogrammal