rss      tw      fb
Keres

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2010. március 23.

Keleti György, az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának szocialista alelnöke, volt honvédelmi miniszter


Bolgár György:
- Ma rendkívüli ülést tartott a Fidesz kezdeményezésére ez a bizottság azzal kapcsolatban, hogy a múlt héten berepült Magyarországra két izraeli felderítőgép, és valaki lefényképezte őket Ferihegynél, majd mindez a Magyar Nemzet című lap címoldalára került. A mai ülésen pedig a bizottság elnöke, a fideszes Lázár János azt mondta, hogy törvénysértés történt, mert a berepülésről a titkosszolgálatok engedélye vagy hozzájárulása nélkül nem dönthettek volna, úgyhogy ők még büntetőeljárás megindítását is követelik. Így történt, törvénysértés volt?

Keleti György: - Sajnos az eljárásban volt törvénysértés, de nem volt olyan ok, ami miatt meg kellett volna tagadni ennek a két repülőgépnek a diplomáciai úton kért repülési engedélyét, és ami a legfontosabb, egy pillanatig nem volt veszélyben a Magyar Köztársaság biztonsága. A légtérbe érkezés első pillanatától kezdve egészen addig, amíg ez a két gép elhagyta az országot, a honvédség légtérellenőrző ezrede figyelemmel kísérte őket, és azt is hozzá kell tenni, hogy mindkét gép az előzetesen kiadott engedély alapján szinte méter pontosságban betartva a repülési magasságot, a sebességet és az időpontokat, folytatta le ezt az ún. távolsági gyakorló repülést.

- Ugye az nem is elképzelhető, hogy két izraeli repülőgép bejön ide, megközelíti a Ferihegyi repülőteret, úgy tesz, mintha leszállna, de aztán az utolsó pillanatban mégis fölemeli a gépet, majd távozik anélkül, hogy erről a magyar hatóságok vagy a magyar légvédelem tudna. Hiszen azt kockáztatták volna az izraeliek, hogy egyszer csak fogjuk magunkat és lelőjük őket, vagy valamiféle olyan rendszabályt alkalmazunk velük szemben, amiből nemzetközi botrányok és nagyon kínos dolgok következnek.

- Ez pontosan így van. Annál is inkább, mivel az egyszeri berepülési engedély - amit március 1-jén kértek, még egyszer mondom diplomáciai úton a Külügyminisztériumon keresztül - nagyon pontosan tartalmazta ezeknek a repülőgépeknek a lajstromszámát, típusát. Amiből egyrészt következtetni lehetett arra, hogy ez az izraeli légierő két repülőgépe, és következtetni lehetett arra is, hogy ezek valóban felderítő gépek, de nem felderítési feladat végrehajtását, hanem a pilóták nagy távolságú repülési gyakorlását szolgálták. Azt is rögtön hozzá kell tenni, hogy négy NATO országon keresztül jött ez a repülőgép. Törökország, Bulgária, Románia és Magyarország területe fölött hajtották végre a gyakorlatot. A törökök csak úgy adták meg az engedélyt, hogy a repülőgépen nem lehetett olyan műszer, amely felderítésre alkalmas. Illetve, ha az nem távolítható el a gépről, mert vannak stabilan beszerelt műszerek is, akkor azok nem lehetnek bekapcsolt állapotban. Ugyanilyen eljárással engedélyezték a bolgárok és a románok is a berepülést. Ez a bizonyos Ferihegyi repülőtérnél végrehajtott manőver, aminek az eredeti neve „Touch-and-Go”, de magyarra fordítva átstartolást jelent, nemcsak a katonai repülési kiképzések során, hanem a polgári repülés és kiképzés során is előfordul. Hiszen polgári repülőgépnél is előfordulhat, hogy leszállás közben az utolsó pillanatban veszik észre, hogy az egyik futómű nem nyílt ki, vagy a földről valamilyen oknál fogva visszavonják a leszállási engedélyt, és akkor lassít a gép, mintha leszállna, de a földet érés előtt a megfelelő eljárással gázt ad a pilóta és újra visszaemelkednek a magasba. Ez egy normális gyakorlási mód. Tehát nem felderítésről volt szó.

- Igen, ez teljesen természetes. Arról nem is beszélve, hogy mit derített volna föl éppen nálunk Izrael? Nekik máshol van felderíteni valójuk, és gondolom, azzal el vannak foglalva. De hagyjuk is a józan ésszerűséget, mert annak nem sok nyomát látni ebben a vitában. A kérdés azonban az, amivel ön az első válaszát kezdte, hogy milyen jogszabálysértés történt?

- Van egy úgynevezett légügyi törvény, amely a Nemzetközi Közlekedési Hatóságot ruházza fel a szükséges engedélyek kiadásával. A légügyi törvény egy kormányrendeletre is utal, és ez a bizonyos kormányrendelet azt mondja ki, hogy katonai repülőgépek érkezése esetén mind a négy titkosszolgálatot tájékoztatni kell, és az ő hozzájárulásuk is szükséges.

- Magyarán nem törvénysértés volt, hanem jogszabálysértés. Nem hajtották végre a rendeletet, ugye? Ebből ez következik.

-  Igen, a jogszabálysértés jó kifejezés. Ugyanis a bizottsági ülésen jelenlévő szakemberek - akik egyébként civil szakemberek - közül az egyik, aki a bírálatban részt vett és az engedély kiadásának is egyik szereplője volt, azt mondja, hogy 2004 óta közös megegyezés alapján nem tájékoztatják a titkosszolgálatokat az ilyen beérkezésekről.

-  Szóval kialakult egy ilyen gyakorlat.

- Valóban egy jogszabálysértő gyakorlat alakult ki. Hónig miniszter úr, aki szintén jelen volt az ülésen, azt mondta, meg kell vizsgálni, hány esetben történt ilyenfajta jogszabálysértés. Én azt gondolom, és ezt a bizottsági ülésen is kifejtettem, hogy minden egyes katonai berepülés, amennyiben nem a szövetséges NATO tagországok repülőgépei érkeznek, akikkel közös szövetségi rendszerben és közös légtérellenőrzési rendszerben vagyunk, valamiféle kockázatot jelent. Izrael nem tartozik az ilyen jellegű szövetségeseink közé. Ebből következően szerintem nagyon helyes a kormányrendeletnek ez a meghatározása, hogy a titkosszolgálatokat tájékoztatni kell. Azt is hozzá kell tennem, hogy Szekeres Imre szorgalmazza egy úgynevezett katonai légügyi hatóság létrehozását is. Ő azt mondta el a bizottsági ülésen, amit szintén helyesnek tartok, hogy a következő napokban kidolgozzák ennek a hatóságnak a visszaállítási rendjét, ugyanis korábban már volt ilyen hatóság, és az erre vonatkozó dokumentumot át fogja adni az újonnan alakuló kormány leendő honvédelmi miniszterének.

- Ez egy plusz biztosíték volna arra, hogy a hadsereget, illetve a titkosszolgálatokat ne lehessen kihagyni, mindenki értesítve legyen.

- Bocsásson meg, szó se volt arról, hogy a hadsereget kihagyták. A titkosszolgálatok maradtak ki. A honvédelmi minisztert nem tájékoztatták, de mint a mai ülésen kiderült, ilyen kötelezettségük a miniszterrel szemben nincs is. A hadsereg illetékeseit, a légtérellenőrző ezred katonáit tájékoztatták, akik az első pillanattól kezdve végig követték ezeknek a repülőgépeknek az útját. És hadd tegyem hozzá, hogy a NATO is végig követte. Tehát elő sem fordulhatott volna, hogy bármilyen, a Magyar Köztársaság biztonságát veszélyeztető provokáció, vagy valamilyen meg nem engedhető dolog történt volna.

- Szóval arra jutottak, hogy ez az esemény Magyarország biztonságát semmilyen szempontból nem veszélyeztette, de az elmúlt években kialakult egy olyan informális, ámde jogszabálysértő gyakorlat, amelyen változtatni kell, vagyis az eredeti törvényi rendet helyre kell állítani?

- Pontosan. És azt gondolom, ha most nincs választási kampány, akkor ez az ügy nem ilyen súllyal érintette volna néhány, a választásban részt vevő párt propagandáját. Kifejezetten kampánykérdést csináltak az ügyből, ami megítélésem szerint helytelen, hiszen a magyar közvéleményt természetesen tájékoztatni kell, de az a pánikhangulat, amit néhány újság, néhány politikus kialakított, szerintem megengedhetetlen. Hadd tegyem hozzá rögtön, hogy Orbán Viktor például a Blikknek adott nyilatkozatában azt mondta, hogy lehet, hogy a gépeket leszállásra kellett volna kényszeríteni, vagy valamilyen más módon kellett volna eljárni. Hát nem kellett volna, mert szabályosan kértek engedélyt és meg is kapták. Egyfajta jogszabálysértés bekövetkezett, de amennyiben a titkosszolgálatok értesítése megtörtént volna, megítélésem szerint ők is megadták volna az engedélyt. Hiszen előzőleg sem volt jele, és utólag is beigazolódott, hogy nem volt, ami miatt meg kellett volna tagadni ezt a repülési engedélyt.

- Ellenben, ha a hadsereg, a légierő a földre kényszeríti ezeket az izraeli gépeket, abból a legsúlyosabb nemzetközi botrányok következtek volna.

- Egészen biztos, hiszen ez a két gép a Magyar Köztársaság részéről kiadott engedély alapján érkezett a magyar légtérbe. És még egyszer mondanám, Törökországon, Bulgárián és Románián át jöttek.

- És olyan országból, amely ugyan nem szövetségesünk, de barátunk.

- Így is lehet fogalmazni, bár rögtön hozzá kell tenni, hogy más országok is kérhetnek ilyen engedélyt, hiszen a nagy távolságú repüléseket kis országokban nehéz végrehajtani. Ráadásul a nagy távolságú repüléseknek is több fokozata van, hiszen van olyan, amit víz fölött, vagy az óceán, illetve a Földközi-tenger fölött lehet végrehajtani, mert olyan a kiképzési feladat. De ez kifejezetten szárazföld feletti távolsági repülés gyakorlása volt. Ez a pilóták gyakorlottsága miatt fontos, nem a repülőgép számára, és az én tudomásom szerint más személyzet nem is volt a gépen, csak olyanok, akik a repülés végrehajtásához és nem a felderítés végrehajtásához kellettek.


Ha tetszik a cikk, ajánlja másoknak is!

Izsák Jenő karikatúrái