rss      tw      fb
Keres

Orosz doppingbotrány - Djatcsin, a világbajnok orosz úszó is lebukott


MTI 2015. február 12., csütörtök 10:24

Az atlétika után az orosz úszósportnak is újabb doppingügye van: ezúttal a világbajnok nyíltvízi úszóról, Vlagyimir Djatcsinról derült ki, hogy tiltott segítséghez folyamodott.

A 10 kilométeres olimpiai szám kétszeres vb-aranyérmese még tavaly júniusban bukott meg a vizsgálaton, július közepén felfüggesztették versenyzési jogát, a csütörtöki moszkvai bejelentés pedig azt tartalmazza, hogy Djatcsint az ország sportági szövetsége két évre eltiltotta a versenyzéstől. Az Orosz Doppingellenes Ügynökség csütörtöki közlésében az nem szerepel, hogy konkrétan milyen szerrel bukott meg az úszó, a dokumentumban csupán azt rögzítették, hogy eltiltása múlt év július 4-e óta van érvényben.

Djatcsin tagadta, hogy tudatosan doppingolt volna, állítása szerint a tiltott anyag véletlen folytán kerülhetett a szervezetébe. A 32 esztendős sportoló - aki 2003-ban és 2007-ben szerzett világbajnoki címet, a 2012-es londoni olimpián pedig hetedik volt - eltiltása hírére bejelentette, hogy visszavonul.

Djatcsin esete előtt az orosz atlétikára vetett igen rossz fényt a doppingbotrányok sora, több olimpiai bajnok is a lebukottak közé került. A Nemzetközi Atlétikai Szövetség jelezte, hogy a biológiai útlevélre épülő ellenőrzési rendszerben kimutatott szabálytalanságok miatt közel negyven atlétát marasztaltak el 2009 óta, közülük 23 orosz versenyző volt.

Az orosz úszósportban az elmúlt időszakban szintén fordult már elő nem egy doppingeset. A legnagyobb visszhangot Julija Jefimováé váltotta ki: a mellen világcsúcstartó, olimpiai harmadik, világ- és Európa-bajnok tavaly májusban hosszan elhúzódó vizsgálódás után 16 hónapra szóló eltiltást kapott szteroidhasználat miatt. A doppingügyek súlya annak ismeretében még inkább jelentős, hogy a 2015-ös vizes világbajnokságot éppen Oroszországban, Kazanyban rendezik.