rss      tw      fb
Keres

Olimpia 2024 - Montezemolo a római pályázat vezetője


MTI 2015. február 10., kedd 13:54

Luca Di Montezemolo vezeti Rómának a 2024-es nyári játékok megrendezésére irányuló pályázatát.

A felkérést, illetve megbízást Giovanni Malago, az Olasz Olimpiai Bizottság (CONI) elnöke jelentette be kedden.

A Ferrari éléről 23 év után tavaly októberben távozott 67 éves Montezemolo, aki az 1990-es olaszországi labdarúgó-világbajnokság szervezését is koordinálta, november óta az Alitalia légitársaság elnöke.

Matteo Renzi olasz miniszterelnök tavaly decemberben jelentette be, hogy Róma megpályázza a rendezést, egy hónappal később pedig Malago azt mondta, január végéig megnevezik azt a tíz szakembert, aki a pályázati bizottság tagja lesz. A CONI irányítója azt is elárulta, hogy a testület költségvetése öt és tízmillió euró között lesz, s a 2017-es helyszínkijelölésig a tíztagú testület 30 fősre duzzad majd.

Rómán kívül Boston, Párizs és Durban jelezte, hogy versenybe száll, illetve Németországból Hamburg vagy Berlin szintén beadja pályázatát, valamint Baku, Doha és Isztambul is érdeklődött.

A Magyar Olimpiai Bizottság múlt pénteki közgyűlésén úgy döntött, javasolja Budapest városának és Magyarországnak, vizsgálja meg a 2024-es olimpia és paralimpia megrendezésének lehetőségét.

A jelentkezési határidő szeptember 15., a házigazdáról pedig 2017 nyarán, Limában dönt a NOB.