Az orbáni ellen-dzsihád

 

Február hetedikére végre érthetővé vált, hogy a kormány uszításügyi megbízottja, Rogán Antal miért kezdett el egyszer csak az albán pékségekben bujkáló péklegényekkel riogatni. Azért, mert Orbán végül a koszovói albánokban találta meg az augusztus óta meghirdetett bevándorló-ellenes politikája konkrét célpontjait. Addig ez nem volt egyértelmű. A miniszterelnök az augusztusi ukrán válság idején választotta ki a témát arra, hogy elterelje vele a figyelmet kormányának alkalmatlanságáról, felelőtlenségéről és korrupciós botrányairól. Az ő oldaláról nézve ez jó választás volt, hiszen a hívei előtt ezzel egyszerre erősíthette meg a hazát hősiesen védelmező megmentő imázsát, a keresztény zárványként elképzelt Magyarország vízióját és gyengíthette a liberálisokat, akik hol az amerikai „rágalmazók”, hol a „vademberi” bevándorlókat védelmezők képében szoktak megjelenni. (Ami a „vademberséget” illeti: minden felmérés azt támasztja alá, hogy a Magyarországra bevándorlók átlagban sokkal iskolázottabbak, mint az átlagos magyarok.)*

A NAV-botrány valóságos eseményeinek keretei között azonban az elterelés mégsem bizonyult eléggé hatékonynak. A Charlie Hebdo elleni támadás kellett ahhoz, hogy Orbán konkrétabb célkitűzésekkel álljon elő. Január 18-ai, Vasárnapi Újság-beli megnyilatkozásában már megtalálta azt az uszításra alkalmas tényt, amellyel a bevándorlást a legnagyobb fenyegető veszélynek tudta beállítani. Elmondta, hogy 2014-ben az addigi kétszeresére, 43 ezerre ugrott a menedékjogi kérelmet benyújtók száma. Ugyanakkor elhallgatta, hogy ez a szám önmagában nem értelmezhető, mert végül a kérelmezők csaknem mindegyike továbbment. Így tavaly összesen ötszázhárman részesültek valamiféle támogatásban. A „veszély” nagysága tehát nagyjából a nullára tehető. Amit egyébként a valóságban még az ide érkezők összetétele is alátámaszt:

– A bevándorlók (pontos elnevezéssel: a letelepedők) kétharmada a szomszédos országokból érkező, magyar ajkú polgár, aki velünk nagyjából azonos kultúrában szocializálódott. A másféle kultúrákat képviselő maradék egyharmad szintén ártalmatlan: a muszlim országokból érkező arabok és törökök közül az előbbiek főként tanulási céllal, az utóbbiak pedig konszolidált kereskedőként jönnek.

– A menekültek – akik természetesen egy másik kategóriát jelentenek – a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) által közzé tett statisztikák szerint a következőképpen rétegződnek: 2012–13-ban a kérelmezők nagyjából fele, 6212 fő Koszovóból érkezett, a következő, nagyobb létszámot a 3081 fős pakisztániak jelentik, azután 2328 afgán, 977 szíriai, 679 bangladesi és további, kisebb számú, egyéb menekült érkezett ide. Őket ma az ukrajnai konfliktusok kiéleződése folytán a Kárpátaljáról menekülők egészítik ki.

Mint azt a BÁH elnöke, Végh Zsuzsanna több helyen is elmondta, a menedékkérők nem itt akarnak letelepedni („Magyarország tranzitország, nem ide indulnak a kérelmezők, csak rajtunk keresztül vezet az út a befogadó országokba”). Nagy részük már az eljárás alatt elhagyja az országot, ezért az eljárásoknak több mint a felét megszüntették, a kérelmek 10 százalékát pedig egyéb okokból eleve elutasították. Tehát hiába igaz, hogy a menekültek között a koszovói albánok állnak az első helyen: ha az itt letelepülők teljes létszámát nézzük, ők az elenyésző kisebbséget jelentik.

A győri rendőrség 249 koszovói határsértőt szállított le az Ausztriába tartó Railjet gyorsvonatról – MTI/Krizsán Csaba


Mindezek ellenére január elején a hatóságok célirányosan vadászni kezdtek a vonatokon a Németország felé induló koszovói menekültekre. („Demonstratív módon Angela Merkel német kancellár látogatása napján kezdték el a rendőrök a nagyszabású akciókat” – írta erről Hajba Ferenc a Népszabadságban, arra utalva, hogy Orbán itt „a németek megmentője” pózában tetszeleghetett.) Gyors egymásutánban több olyan hír is érkezett, hogy tömegesen szállítottak le a vonatokról koszovóiakat, és gyakran a gyerekeiktől elszakítva, az előzetes letartóztatásnak megfelelő módon őrzik őket, mintha bűnözők lennének. (Ez az eljárás a magyar törvények valóban változtatást – de nem szigorítást, hanem épp hogy enyhítést – igénylő része.) Ugyanakkor a szintén rendszeresen nagy számban átmenekülő afgánokat, szíriaiakat, pakisztániakat nem korlátozták hosszasan a továbbutazásukban, majd csak a hét végén kerül néhány közülük is, mutatóba. Az ide érkező, de továbbutazni nem szándékozó kárpátaljaiakat sem kezelték deviánsként. És bár a koszovóiak nem kérvényeztek volna itt menekült státust, most rákényszerültek, hiszen nem hagyták őket továbbmenni. Ezzel a hatóságok mesterségesen megnövelték a menedékkérők számát és muníciót adtak a kormánynak a további uszításokhoz.

 

Nyolcgyerekes koszovói albán család a Kelenföldi pályaudvaron – az origo.hu/Bielik István felvétele, lásd még az Origo írását: Csapdába esve Budapesten 


Nem nehéz kitalálni, hogy Orbán egyrészt bennük akarja felmutatni a hazánkra leselkedő „iszlamista veszélyt”, velük szemben hirdeti meg a maga alattomos ellen-dzsihádját, másrészt azt akarja elterjeszteni, hogy a jelenlegi menekültügyi törvények nem védik meg az országot ettől a „támadástól”.

A két sugalmazás közül egyik sem igaz. A koszovói albánok nem dzsihádisták; hagyományosan a lágyabb szunnita irányzathoz tartoznak. Jelentős részük azért törekszik Németország felé, mert a délszláv háború idején ott dolgozott, esetleg már ott is született – családi és munkahelyi kapcsolatok kötik oda. Ami pedig általában az ún. harmadik országból (tehát a nem uniós országokból) ide érkezők ügyeit illeti, ezek eddig sem maradtak törvényi szabályozás nélkül. Mint a mostani eseményekből is látjuk: a hatóságok automatikusan alkalmazzák a lefogásukat elrendelő törvényeket, és az ellenőrzésük alatt tartják őket. Emellett a rájuk vonatkozó, 2007. évi II. törvény ugyanolyan alapossággal szabályozza a helyzetüket, mint az EU-ból érkezőkét. (A törvények 111 paragrafusban írják elő a teendőket, az ideiglenes letelepedési engedély megadásától a kiutasítás feltételeiig. Sőt, még az is ott áll, hogy az ilyen személyek letelepedésének elősegítését „nemzetgazdasági érdeknek kell tekinteni”, ha a kérelmező igazolja, hogy legalább 300 ezer euró össznévértékben rendelkezik a megfelelő vállalkozás által kibocsátott, legalább ötéves futamidejű értékpapírral.) A kormánynak tehát semmi oka nincs arra, hogy miattuk ismét nemzeti konzultációt hirdessen meg, ahogyan azt a kormányülés után Rogán bejelentette. Az általa idézett kérdések megválaszoltatása ismét csak egy hatalmas blöff lesz, amelynek végeredménye semmit sem fog bizonyítani. A kormány úgy kérdezi meg a „nemzeti konzulenseit” arról, hogy támogatják-e a harmadik országból érkezők őrizetbe vételét és folyamatos ellenőrzését, hogy eközben a fennálló törvények alapján több száz, harmadik országból érkezőt tartanak őrizetben és ellenőriznek folyamatosan. Természetesen arra is kíváncsiak lesznek, hogy az emberek „támogatják-e az illegális bevándorlók haladéktalan visszatoloncolását”, miközben ha támogatják, ha nem, a kitoloncolásról szóló törvényeken ennek alapján nem lehet változtatni. (Az eljárásokat meghatározó, évtizedek óta megkötött nemzetközi megállapodásokat csak Magyarország teljes európai státusának megváltoztatásával lehetne felmondani.)

Nem kérdés tehát, hogy Orbán számára mások szenvedése, kiszolgáltatottságának fokozása nem nagy ár ahhoz, hogy végigvigye a maga öncélú elterelési és propaganda hadműveletét. Az sem számít, hogy ezzel az egész magyar migrációs rendszert eltéríti attól a civilizált iránytól, amely az emberi szenvedés minél körültekintőbb csökkentésében határozza meg a célját. Ugyanakkor eddig a kormány oldaláról semmiféle konkrét törvényjavaslatot nem nyújtottak be az ügyben, ami azt jelzi, hogy Orbán kivár: továbbra is mindig arra fog építeni, amit a további lépései ürügyeként éppen felkínálnak neki.

Viszont február 19-dikére meghirdették a téma parlamenti vitanapját.   

A parlamenti ellenzéknek és a jogvédőknek nagyjából tíz napjuk van arra, hogy kitalálják: hogyan tudják egyértelművé tenni, hogy ez nem több egy kapitális blöffnél, és megakadályozni, hogy Orbán mégis romboló módon nyúlhasson bele a törvényekbe, ha ezt tervezi. Valamint hogy általában is gát nélkül terjeszthesse a hazugságait a bevándorlókról az emberek egymásra uszítása érdekében. Különös tekintettel az itthon is lejöttmentezhető kisebbségek védelmére.

Jó volna, ha mindezt a politikusok anélkül tennék, hogy Orbán szándékainak értelmezése helyett a szokásos módon a minősítésével foglalkoznának. Mert hogy Orbán és a pártja milyen, azt nélkülük is tudjuk. De hogy nekik milyen koncepcióik vannak a migrációs krízis kezeléséről és a törvények humanizálásáról, arról még sokat nem hallottunk.  

___________________________________________________________________________

* Lásd például: Zádori Zsolt, Orbán migrációs fejtágítója, Élet és Irodalom, 2014., szeptember 12.

 

Lévai Júlia

 

Értesítés küldése a cikkről saját levelezőprogrammal