Menekülünk Koszovóból

 

 

 

Fél Szerbia lebombázása árán világra segítettünk egy eleve életképtelen államot. Ennek neve: Koszovó. Csempészetből, drog- és leánykereskedelemből, továbbá intézményesített korrupcióból él, ha él. Meg az unió pénzéből. Mi annyit tudunk, hogy ezerszámra próbálnak koszovóiak rajtunk keresztül Nyugat-Európába „tranzitálni”, mert kimaradtak a jóból.

Természetesen rokonszenveztünk a Belgrád szorításából szabadulni akaró nacionalista albánokkal akkor, amikor egy tisztességes bölcsész (Ibrahim Rugova) vitte a zászlajukat, habár tudnivaló volt, hogy a Koszovói Felszabadító Hadsereg milyen gyilkos és főként miből élő figurákat tömörít (Thaci et al). Ezek nem kevésbé voltak kegyetlenek a 20, majd 10 százalékos kisebbséget képviselő szerbekkel, mint amazok – amin a Milosevic-hadsereg értendő – ővelük. És ugyanabból éltek, mint mai utódaik.

A jóisten a megmondhatója, hogy a szinte beteges függetlenségi mániától eltekintve ugyan hogy képzelték az önálló életüket. Az, hogy Albániával egyesüljenek, „meg lett tiltva”, holott kézenfekvő megoldásnak látszott. (NB: Albániából senki sem menekül.) Maradt az önállóság, idegen pénzből és mindenféle külföldi felügyelet alatt. A pénzt természetesen szétlopják, ahogyan az várható volt. A felügyelet pedig félpénzt sem ér.

Ötről hatra nem tudtak lépni. Azok az uniós államok, amelyek saját kisebbségeik formális kiszakadásától félnek (Szlovákia, Románia, Ciprus, Spanyolország), ma sem ismerik el Koszovó Köztársaságot – mint a hajdani Szerbia leváló államát –, nehogy ragadós legyen a precedens.

De nem is igazán ez foglalkoztat. Miért is foglalkoztatna, amikor semmi se történik? Inkább arra szeretném a tisztelt olvasót emlékeztetni, hogy a Jugoszlávián belüli Koszovó (forma szerint: Koszovó-Metohija) autonóm tartománynak ezredekkel jobb sora volt, mint a szomszédos Albániának. Minden tekintetben. Egy albániai albán be volt szorítva a saját sztálinista rendszere bilincseibe, egyfajta vesztegzárba, miközben a koszovói albán épp oly szabadon élt, kulturálódott és vállalt külföldön munkát, mint mondjuk egy vajdasági magyar. Mindent elért, amit a határon túli albán testvérei nem. Az átlagember el se tudja képzelni, mekkora különbség volt, mondjuk, a pristinai vagy a tiranai egyetemen tanulni, hozzáférni a nyugati kultúra termékeihez etc. A koszovói albán jugoszláv állampolgár volt, és ha diszkriminálták, akkor pozitív értelemben. Ő nem székely volt Ceausescu Romániájában, hanem szabad és szabadon mozgó ember. Saját nyelvhasználattal, saját intézményekkel és, nem mellékesen saját – tehát albán, nem Belgrádból kiküldött – vezetőkkel. (Kommunistákkal persze.) Akik mindent elértek, egyvalamit leszámítva: hogy Koszovó épp olyan köztársasági jogot kapjon, mint mondjuk Horvátország vagy Macedónia. Éppen ezért, az iménti feszültségforrást leszámítva, a szerbek iránti utálat igazi forrását ma sem értem. Ez ugyanis korábbi keletű, mint amikor Milosevic elvette Koszovó autonómiáját (1989). Akkor már eluralkodott a nacionalizmus Európa kommunista felén, ideértve a Szovjetuniót is, és senki sem mérlegelt. Nem véletlen, hogy a NATO a hidegháború megszűnte után a legnagyobb – a kommunizmust felváltó – veszélyt éppen a nacionalista-szeparatista törekvésekben jelölte meg.

Nagyon jellemző, hogy a koszovói albánokat olyan fokon szédítette vagy részegítette meg az önállóság láza, hogy szándékosan bojkottáltak minden jugoszláviai választást, holott ha igaz, hogy Milosevic volt a nemezisük, akkor a szavazataikkal, amelyek hozzáadódtak VOLNA a szerbiai ellenzék szavazataihoz, simán megdönthették volna a diktátort. De nem. Úgy döntöttek, hogy ami szerb politika, abban ők nem vesznek részt, inkább működtetik a maguk alternatív struktúráit. És maguk mellé tudták állítani a fél világot, rászabadították a NATO-t Szerbiára és a jugoszláv/szerb erők lebombázásával beteljesítették „történelmi álmukat”.

Ez nőtt ki belőle, hiába áll Clintonnak szobra Pristinában. A koszovói függetlenség bajnokai rablóvezérek voltak és maradtak. Tőlük kéne megvédeni Európát, nem azoktól a szerencsétlenektől, akiket leszednek a magyar vonatokról.

 

 

Értesítés küldése a cikkről saját levelezőprogrammal