A FAZ beszámolója „egy férfibarátság végéről”

 

 

A Frankfurter Allgemeine Zeitung című német lap online kiadásában a német dpa hírügynökség jelentését közölte Magyarország – Egy férfibarátság romokban címmel. Orbán Viktor magyar miniszterelnök Simicska Lajos médiavállalkozó személyében közeli útitársát veszíti el. Ők ketten hosszú éveken át segítették egymást pénzhez, sikerhez és hatalomhoz. (A pénteki eseményekről nagyon sok német és angol nyelvű lap közölt jelentéseket szombaton.)

Orbán Viktor magyar miniszterelnök régi útitársa, Simicska Lajos építési, mezőgazdasági és médiavállalkozó egyértelmű szavakkal mondta fel a hűséget egykori ifjúkori barátjával a Magyar Narancsnak adott interjújában: „Az én szövetkezésem Orbánnal abból indult ki, hogy le akartuk bontani a diktatúrát és a posztkommunista rendszert. De az kurvára nem volt benne ebben a szövetkezésben, hogy felépítünk helyette egy másik diktatúrát.”

A Simicska által ellenőrzött kormánybarát sajtóorgánumok szinte teljes vezetései kollektívan lemondtak pénteken. A vállalkozót ez saját közlése szerint teljes meglepetésként érte. Nyilvános nyilatkozatokban durva szidalmakkal válaszolt, és volt barátját tett felelőssé az akcióért. Ők ketten még az iskolából ismerik egymást.


Felemelkedés kétes eszközökkel

A bírálók a jobboldali konzervatív Orbánt tekintélyelvű tendenciákkal vádolják, és azzal, hogy közel áll Moszkvához. Orbán pártjának a felemelkedése a mai, szinte korlátlan kormányzati hatalomig részben a mai kormányfő politikai karizmájának és szervező tehetségének köszönhető, másrészt viszont feltétlenül Simicska képességeinek is arra, hogy akár kétes eszközökkel is nagy pénzeket szerezzen saját média- és a klientúrahálózat kiépítésére.

A viszony Orbán egymás utáni második választási győzelmét követően azonban érzékelhetően lehűlt: a kormányfő eltávolította a minisztériumokból Simicska embereit, akiknek az volt a dolguk, hogy Simicska Közgép építőipari konszernje profitáljon a közbeszerzési pályázatokból. Simicska sajtóorgánumai Orbánt sokáig szinte korlátlanul támogatták, az utóbbi időben azonban elkezdtek bírálni egyes kormányzati intézkedéseket. Orbán erre bejelentette, hogy ezeket az orgánumokat mostantól nem „látják el” állami és az államhoz közelálló reklámmegrendelésekkel.

A Simicska tulajdonában lévő orgánumok – köztük a Hír TV tévéadónak és a Magyar Nemzet című napilapnak, valamint a lap internetes portáljának – vezető menedzserei azt követően mondtak fel, hogy Simicska csütörtökön egy interjúban megvádolta Orbán, hogy „nyílt háborút” indított ellene. A háttérben Orbán bejelentései álltak, amelyek szerint a médiacégekre kivetett reklámadóból többet kér a Simicska tulajdonában lévő orgánumoktól. A reklámadót eredetileg a független és népszerű RTL Klub tévéadóra, az RTL Group leányvállalatára szabták. Az RTL Klub egyetlenként fizeti az adót a legmagasabb – 50 százalékos – kulcs szerint az összes reklámbevétele után. A múlt héten azonban a kormány – amelyet az a veszély fenyegetett, hogy alulmarad egy készülő uniós eljárásban – bejelentette, hogy az adót a jelenlegi formájában egyelőre nem tartja fenn. Ezzel szemben most minden vállalatot egyenlő mértékben terhelnek majd meg. Simicska ebben Orbán ellene intézett újabb támadását látta.

Erre fel mondtak le a médiamenedzserek „lelkiismereti okokból”, mint azt pénteken egy közleményben bejelentették. Ezzel gyakorlatilag Orbán oldalára álltak, és megtagadták, hogy tovább kövessék Simicskát. Az oligarcha azt hangoztatta, hogy nem hagyja magát. „Harmincöt éve ismerem Orbánt. Sok mindent tudok róla” – tett célzást a Magyar Narancsnak. „Na és, akkor mi van, lelőnek? Bízzunk benne, hogy nem így lesz.”

 

 

Értesítés küldése a cikkről saját levelezőprogrammal