Persze hogy „illiberálisok”

 

Ha valaki azt akarja mondani, hogy a demokrácia szükségszerűen liberális, az privilégiumot követel egy eszmerendszernek. Amit nem adhatunk meg neki”, mondta a magyar miniszterelnök Angela Merkel mellett állva a parlamenti sajtótájékoztatón.

Orbán valószínűleg annyit szidta már a liberalizmust, hogy nem tudja, mi az (ha valaha is tudta). Szerinte pusztán egy „eszmerendszer”, s mint ilyen, csak a többi eszmerendszer versenytársa, azaz az eszmerendszerek között folyó harcban ugyanúgy háttérbe akarja szorítani a többit, mint azok őt.

Valaki a sok okos tanácsadó közül elmagyarázhatná már neki, hogy valóban nagy eszmetörténete van a liberalizmusnak is, de az ő szempontjából nem ez a lényeg, úgyse elég már hozzá az élete, hogy behozza, ami e téren elmulasztott. Hanem az, hogy amit az „illiberálisával” tagad, az egy alapjogi rendszer és egy állam- és társadalomszervező elv és gyakorlat. Az első azt mondja, hogy mindenkinek – Orbánnak is, de nekem is – joga van megválasztania a saját meggyőződését, életfelfogását, szabadságában áll beszélni és vitázni, csoportokat, köröket alapítani, utcán tüntetni és sajtóban írni, szabadon vállalkozni és elismertetni a teljesítményét és így tovább. A második meg azt mondja, hogy az államnak (a hatalomnak) nincs joga ahhoz, hogy ezeknek az alapjogoknak a gyakorlását akadályozza, sem azzal, hogy nem individuumvédő, hanem hatalomvédő törvényeket hoz, sem azzal, hogy egyik ember szavazatát hatszoros értékűnek tekinti, mint a másikét, sem azzal, hogy olyan ügyészséget tart, amely a „közönséges” polgárok ügyében eljár, a hatalomban ülők ügyeiben meg nem, sem azzal, hogy önkényesen dönti el, kinek lehet magántulajdona és mekkora súlya lehet a piacon, sem azzal, hogy kémnek, csalónak és hazaárulónak kiáltja ki az állampolgári szerveződéseket. Mi több, a liberális demokrácia intézmények sorát hozza létre, hogy az állam (a hatalom) ne tehesse meg mindezt. Bírók és alkotmánybírók, számvevők, különféle tanácsok, felügyeletek és nem utolsó sorban politikai és állampolgári szervezetek állnak útjába az önkényes hatalmaskodásnak.

Orbán épp ezt szüntette meg, építette le, valóban antiliberális politikát művel és államot működtet, ennek minden gyalázatával együtt. Alattvalókat termel, és nem öntudatos polgárokat enged felnőni. Ahogy Jean-Christophe Rufin már 2012-ben pontosan megfogalmazta: „tiszteletben tartja a demokrácia formáit, hogy annál alaposabban elárulhassa a lényegét.”

Szóval ha valaki netán mégis veszi a bátorságot, és elmagyarázza neki, mi is ez a szörnyű liberalizmus, arra majd okvetlenül hívja fel a figyelmét, hogy az az istenverte liberális demokrácia éppen azért fantasztikus találmány, mert nem akar magának privilégiumot. Elfér benne minden „eszmerendszer” (kivéve – szerintem – a náci stb. uszítókét). Elférünk benne mind a ketten, Orbán meg én. Én, ha miniszterelnök leszek, sose fogom üldözni az ő „eszmerendszerét” (mármint azt a szedett-vedett valamit, amivel a féktelen uralomvágyát megideologizálja). Abban hisz, ha hisz valamiben egyáltalán, amiben akar, azt beszél, amit akar, azzal hülyíti a híveit, amivel akarja, de még polgári körökbe meg békemenetekbe is szabadon szervezheti őket. Vitatkozni fogok vele, még az is lehet, hogy kigúnyolom, de az én állami rangra emelt liberalizmusom mindaddig nem fogja bántani őt meg a nézeteit, amíg mások hasonló szabadságait nem akarja erőszakkal elvenni.

MTI/Illyés Tibor


Így aztán Angela Merkel sem egy „eszmerendszernek” követel privilégiumot, amikor a nagyokos magyar miniszterelnökkel ellentétben számára nem értelmezhető a demokrácia elé biggyesztett „illiberális” jelző. Angela Merkel egyszerűen soha többé nem akar se diktatúrát, se önkényuralmat, és ezek semmiféle olyan változatát, amely nem tartja tiszteletben az embert meg a szabadságát, vagyis amely úgy akar „társadalmat formálni”, hogy ő maga osztogat privilégiumokat, miközben a saját polgárai többségét maga alá gyűri. És ennek a garanciáját a liberális demokráciában látja.

Ehhez képest az már tényleg csak aprócska gyalázat, hogy Gulyás Gergely, a feltörekvő és lojális ifjú fideszes elvitatja Angela Merkel jogát a saját emberi és politikusi meggyőződéséhez. Azt állítja, hogy merő képmutatás, jobb esetben egyszerű politikai pragmatizmus diktálta (mert német újságíró kérdésére válaszolt, mert koalícióban kormányoz, mert a saját közvéleményét akarja manipulálni) Merkel egyértelmű elhatárolódását Orbán szószüleményétől. A legkevésbé sem érdekli az sem, hogy Angela Merkel tíz éve ennek a meggyőződésnek megfelelően vezeti Európa legmeghatározóbb országát, azaz tíz éve bizonyítja, hogy nem üres szavakat mond a saját polgártársai megtévesztésére, esetleg Orbán Viktor bosszantására.

Sajnálatos, hogy ezt a „hölgyet” nem fogják tudni úgy leszedni, ahogy két másik európai hölggyel (Viviane Redinggel és Neelie Kroes-zal) ezt korábban megpróbálták. És annak is túl nagy a politikai és gazdasági kockázata, hogy „békemenetet” indítsanak a Brandenburgi kapuhoz. Az egyetlen vigaszt Orbán Viktor számára a következő vendége jelentheti, akivel biztos hogy könnyebben ért majd szót, amikor kicserélik az „illiberális demokráciáról” felhalmozott tapasztalataikat.

 

Értesítés küldése a cikkről saját levelezőprogrammal