Párizson át, kifelé Európából

 

A politikai menekültek számíthatnak Orbán jóindulatára, a gazdaságiak nem.

Politikai menekülteket csak harmadik országból fogadhat a kormány és a vezetője, az EU viszonyrendszerében ez a fogalom értelmezhetetlen. Ilyen menekültekre kizárólag azokból az országokból számíthatunk, akik a miniszterelnök fejében és beszédeiben mintaországként szerepelnek. Ilyenek a baráti Azerbajdzsán, meg akivel a barátság, úgy látszik, Kádár akaratának megfelelően tényleg megbonthatatlan, a Nagy Oroszország (kovácsolta frigy…) vagy Fehéroroszország, hogy csak a hozzánk legközelebb állókat említsem. Ezekben az országokban az ottani demokratikus ellenzék vezetői szabadidejük nagyobb részét töltik a baráti kormányok börtöneiben, mint az otthonukban. Ja, nem szabad akaratukból. A harmadik országból érkezett Safarov nevű, baltásként is emlegetett orgyilkost kiadtuk, igaz ő nem is kért menedékjogot, mert ideiglenes magyarországi tartózkodása idején hazájában nemzeti hősnek kiáltották ki. Veszélyes dolgok ezek, mert miatta szakadt meg az örményekkel a diplomáciai kapcsolatunk.

A Balaton-melléki falvakban sok szép, gondozott ház virít. Közülük számos idegen országbeli polgár tulajdona. Akad holland, osztrák, német, de vannak svájciak is. Többségük azért él Somogyban, Zalában és Veszprém megyében, mert a hazájában megszerzett nyugdíj itt többet ér. Kertjük gondozására, takarításra helyieket alkalmaznak, ami hasznos a falunak. Ők Orbán szerint az EU biztosította szabad költözködés lehetőségével élnek. No de mi van a svájciakkal? Ők nem uniós tagországból, hanem harmadik országból jöttek hozzánk. Ráadásul nem politikai, hanem kizárólag gazdasági okokból, itt jobban remélnek élni. Akkor tehát, kérdezem a miniszterelnököt a szűkebb környezetével egyetemben, ki velük? Azon nyomban, mondhatnám íziben? Mert hogy a miniszterelnök vaslogikája szerint ők gazdasági menekültek, a kaparcsiság hajszolta őket hozzánk. Még nagyobb a zavarunk az olyan gazdasági menekültek esetében, akik rongyos kettőszázötvenezer euróért a kormány által rájuk tukmált letelepedési engedélyt kénytelenek vásárolni.

Orbán logikája szerint tehát kétféle gazdasági menekült van, a vagyonos meg a csóró. A közös bennük a jobb élet utáni vágy, de a csórók húzzanak (habonyosan) elfele, igaz, hogy Magyarország jobban teljesít, de csórókból van nekünk elég, több mint hárommillió. Az ilyen nyomorultakat befogadása nem érdeke a magyaroknak. 1900 és 1914 között közel kétmillió magyar tántorgott ki Amerikába, új hazába, olyan emberibb sorsot remélve, amilyenben a szülőföldjén nem volt része. Befogadták őket, senki sem mondta, hogy ez ellenkezne Amerika érdekeivel. Új hazát leltek és emberibb életet. És hogy milyen hazafiak voltak az kiüldözöttek? A Nagy Háború kitörésekor negyvenezer amerikás kitántorgott magyar jelentkezett katonai szolgálatra, hogy védje azt a hazát, amelyiknek nem kellett.*

Nem gazdasági menekültek voltak ők, hanem politikai menekültek. Egy olyan politika kényszerítette rájuk a menekülést, amely gazdaságilag lehetetlenné tette őket. Földönfutóvá. Hajótársaság alakult Londonban a kiszállításukra, potom pénzért a papírjaikat is elintézték. Mentek Erdélyből, mert ott volt a legrosszabb a parasztok helyzete, mentek a Felvidékről, mert nem volt földjük, munkájuk. Helyükre jöttek a sokkal igénytelenebb – mert még rosszabb körülmények között élő – román és tót parasztok. Talán egyszer arról is beszélünk, hogy a földosztás elmaradása mennyiben járult hozzá Trianonhoz. Trianon után az utódállamok hétmillió hektár földet osztottak szét a román, a tót és a szerb parasztok között.** Azt megelőzően a magyarok egyet sem.

Értelmetlen dolog gazdasági és politikai menekültekről beszélni. A menekült, az menekült. Lehet beléjük rúgni, visszazavarni őket, de ez nem igazán keresztényi cselekedet, ami legalább a lelkész miniszternek eszébe juthatna. Vagy talán a kereszténydemokrata miniszterelnök-helyettesnek két vadászat között. Ez az attitűd a keresztény Európának sem lehet kedves. Ők máshoz szoktak. Multikultúrához meg effélékhez, ami a mi kormányunknak annyira szimpatikus, mint ördögnek a semjénfüst, pardon, a tömjénfüst. Végül is mindegy, ki az ördögűző.

De mi lehet ennek a párizsi orbániádának a folytatása? Mert ha a szellem – Orbán szelleme – kibújt a palackból (Kósa), akkor az megállíthatatlan. Mert például itt van a hat-hétszáz éve ránk szabadult gazdasági menekültáradat, a cigányok. Az oláhok, teknővájók, drótosok, lováriak, beások, szegesek, mennyi nép, és még egymással is alig állnak szóba.

Tulajdonképpen tőlük is meg kéne szabadulnunk. Ők is idegenek a mi kultúránktól. Koszosak és ráadásul büdösek. És még lopnak is. Mit keresnek itt, Árpád apánk földjén, a Kárpát- medencében? Igaz, a cigány holokauszt megtizedelte őket, de maradtak jócskán, többen, mint kellenének. A zenészek maradhatnának, mert a muzsikájuk az úri vigadalmakban jól jön. De a többi késes, meg köszörűs kinek kell? Nyűgök ők a nemzet nyakán.

Hát a zsidók? Ők se Árpád apánkkal jöttek át a Vereckei hágón! Földet az úri világban nem kaphattak, csak kereskedtek, fűszeres boltokat nyitottak, kölcsönöztek fűnek-fának. Földjük nem lévén, bankokat alapítottak. Dolgoztak. Nem úgy, mint a színmagyar arisztokraták sokasága, akik – kérlek alássan – rangon alulinak tartották a munkát. A zsidók értették a kapitalizmust, az arisztokrácia nem is akarta érteni. Innen az antiszemitizmus: az irigységből. Innen a numerus clausus, irigységből és pozícióféltésből. És a lusta arisztokraták elhitették a néppel, mert ehhez az aljassághoz volt eszük, hogy minden nyomorukért a zsidók a felelősek. Így jutott ötszázezer magyar a gázkamrákba. Akik megmaradtak, ők az idegenszívűek. Az „ők”, akiknek az orbáni világban sohasem fog megadatni, hogy „mi”-k is lehessenek.

Karácsony Sándor azt írja 1922-ben, hogy a magyar közgondolkodás megrekedt a XVII. század szintjén, feudális jellegű maradt a kapitalizmusban is.*** Hasonló véleményt ír Kovács Imre az ötvenes években.

Hogy hol tartunk ma? Még nem érkeztünk el gondolatilag a XVIII. századig, legalábbis a kormány nem. Mert a XVIII. században, III. Károly, Mária Terézia, majd fia II. József poroszföldi betelepítésekkel igyekezett a török utáni időkben képzett iparosokat, bányászokat és földműveseket letelepíteni, nem rettegve az idegenektől.


Az augsburgi csata Hektor Mülich 1457-es könyvillusztrációján – Wikipédia


Ma egyre távolodunk Európától. Távolabb vagyunk, mint a mögöttünk lévő három évszázadban. Az orbáni gondolkodás kiszakít minket Európa testéből. Lassan testidegenek leszünk. Kezdenek ránk úgy tekinteni a Lajtán túl, mint egykor fosztogató, nyilazó, portyázó lovas magyar hordákra. Reménytelenül visz vissza minket Orbán Kelet felé, ahonnan jöttünk. Ahogy a buzogányos lovas magyarok, ő is végigrohamozza Európát. És ahogy a portyázó, buzogányos magyarok kora 955-ben az augsburgi csata elvesztésével véget ért, Orbánnak is Brüsszelben fog leáldozni a politikai csillaga. Mert ez a fajta XVII. századi orbáni idegengyűlölő gondolkodás csak ide vezethet. Csak egy egyensúlyából kibillent elme képzelheti, hogy az ő dolga megzabolázni és megregulázni Európát. A baj az, hogy ebben a politikai ámokfutásban két és félmillió magyar a voksaival támogatta. Ami reménykeltő, hogy csak ennyi. A tízmillió negyede. Tudom, a háromnegyedben benne vannak a csecsemők is. De miért ne reménykedjünk, hátha több eszük lesz, mint a szüleiknek.

_______________________________________________________________________

* Kovács Imre: A néma forradalom. Cserépfalvi Kiadó, 1989.
** U.o.
*** Karácsony Sándor: A magyar észjárás. Széphalom Könyvműhely, 2009.

 

Herényi Károly, volt MDF-es politikus

 

Értesítés küldése a cikkről saját levelezőprogrammal